GYÓGYVIZEK VÖLGYE | Második alkalommal rendezték meg a hét végén a Gyógyvizek Völgyében, azaz Egerszalókon, Egerszóláton és Demjénben a Borkorcsolya Napok elnevezésű rendezvényt.
Ezúttal tucatnyi helyszínen várták az éhes-szomja vendégeket. A legjobb nedűket, s persze a hozz passzoló finomságokat kínálták az éttermek és a pincészetek, kinyitotta kapuit a demjéni gombaüzem, sőt, még az épülő barlangfürdőt is megnézhették a vendégek.
Volt sajtókóstoló Egerszóláton, a szalóki barlanglakásoknál pedig egy falusi utca elevenedett meg: az Egerszalóki Turizmus Egyesület tagjai ajánlották házi készítésű harapnivalójukat, kézműves mesterek dolgoztak, a Rizling Színjátszókör tagjai pedig a jó hangulatért feleltek.
heol.hu
Ezúttal tucatnyi helyszínen várták az éhes-szomja vendégeket. A legjobb nedűket, s persze a hozz passzoló finomságokat kínálták az éttermek és a pincészetek, kinyitotta kapuit a demjéni gombaüzem, sőt, még az épülő barlangfürdőt is megnézhették a vendégek.
Fotó: Pócsik Attila
Fotó: Pócsik Attila
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.

