0
PRÓBÁLD KI TE IS | Egyszerre kilencen is használhatják Eger első szabadtéri fitneszparkját, amelyet szombaton adtak át a Felsővárosban.

A helyieket kérdezték, milyen fejlesztést szeretnének a Felsővárosban, s az ötletek között felmerült egy szabadtéri, felnőttek által is használható játszó, pontosabban fitneszpark. Az ötlet pedig nem maradt meg a kezdeményezés szintjén, szombaton átadták a parkot, az öt eszközön egyszerre kilencen kondizhatnak.

Elsőként a helyi fiatalok vették birtokukba a gépeket, annál is inkább, mert ők mutatták meg az idősebbeknek, hogyan is kel használni azokat.


A park nagy sikernek örvend, az átadáskor Habis László polgármester – aki Martonné Adler Ildikó alpolgármesterrel maga is kipróbálta az egyik masinát – úgy fogalmazott, a Forrás Alapítvány, az önkormányzat és két társasház révén létrejött lakossági információs iroda fontos feladatba kezdett, a helyi közösségépítés szép példája látszik a Felsővárosban.

A mintegy másfél millió forintos beruházás a helyi igény alapján jött létre, a park vandálbiztos, de a környéken lakók egy emberként ígérték, közösen vigyáznak a gépekre.

forrás és fotó: egrihirek.hu

Megjegyzés küldése

 
Top