Vasárnap áttérünk a nyári időszámításra, 29-én éjjel 2 órakor kell 3 órára átállítani az órákat.
Március 29-én kezdődik a nyári időszámítás, ami azt jelenti, hogy hajnali kettőkor háromra kell majd átállítani az órát. Az átállítás szerencsére mindig március utolsó vasárnapjára esik, így a munkából valószínűleg nem fogtok elkésni - egy órát viszont veszítünk vele. A tavaszi félév összes fontos dátumát itt találjátok.
Az óraállítást takarékossági okokkal szokták magyarázni, ám az alváskutatók szerint jó lenne, ha eltörölnék. "Alvásmegvonásról van szó, hiszen egy órával kevesebbet alszunk. Ez okozhat kellemetlenséget azoknak, akik több műszakban dolgoznak, vagy korábban kell ébredniük, mert hajnalban indítják a munkájukat.
Az alvási apnoés okok, a valamilyen fájdalmakkal küzdőket szintén megzavarhatja. A kevesebb alvás alvásmegvonással, az pedig nappali kialvatlansággal, fáradtsággal, ingerlékenységgel jár" - magyarázta Szakács Zoltán, a Honvédkórház alvásdiagnosztikai centrumot működtető neurológiai osztályának főorvosa az Inforádiónak.
2014-ben a Szallas.hu által végzett kutatás szerint a magyarok nagy részének kellemetlenséget okoz az óraátállítás. Az online kutatás szerint 85 százalék megszüntetné a félévente esedékes időzónaváltást. A résztvevők 35 százaléka mondta, hogy a félévente esedékes óraátállítás idején napokig nem tudja kialudni magát, és minden 10. válaszadóval előfordult már, hogy elkésett vagy túl korán érkezett a váltás miatt.
forrás: eduline.hu

![]() |
| illusztráció - fotó: nlcafe.hu |

Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.