Minden évben április 29-én, a tánc világnapján ünneplik a tánc művészetét és a táncosokat. - Az eseményt 1982-ben a Nemzetközi Táncbizottság hozta létre, időpontját pedig Jean-Georges Noverre francia táncos és balettművész születésnapjára tették.
Ebből az alkalomból az egri táncos élet aktív résztvevői flashmobbal készültek a közönségnek.
Teleki Klári, az esemény megálmodója kérdésünkre elmondta, megyeszékhelyünkön nagyon népszerű sportággá nőtte ki magát a tánc és számos formában fellelhető.
– Körülnéztem a helyi táncos világban és rájöttem, mennyire sokszínű a paletta: vannak itt néptáncosok, hastáncosok, balettosok vagy épp zumbások, 5-65 éves korig. Ez pedig egy szülinapi esemény, amely jó alkalmat adott arra, hogy ennek a változatosságnak hangot is adjunk – tette hozzá.
Az előadáson a Pódium Tánc- és Balettiskola, illetve az Eger Táncklub SE táncosai léptek fel. A szervező elmondta, ugyan egy flashmob legfőbb sajátossága az, hogy váratlanul és meglepetésszerűen történik, de nem bánják, hogy már az esemény előtt is tudtak róla, hiszen így legalább többen is láthatták a táncos forgatagot.
>>> a cikk forrása - (heol.hu)
Ebből az alkalomból az egri táncos élet aktív résztvevői flashmobbal készültek a közönségnek.
Flashmob az Agria Parkban Fotó: Berán Dániel
– Körülnéztem a helyi táncos világban és rájöttem, mennyire sokszínű a paletta: vannak itt néptáncosok, hastáncosok, balettosok vagy épp zumbások, 5-65 éves korig. Ez pedig egy szülinapi esemény, amely jó alkalmat adott arra, hogy ennek a változatosságnak hangot is adjunk – tette hozzá.
Az előadáson a Pódium Tánc- és Balettiskola, illetve az Eger Táncklub SE táncosai léptek fel. A szervező elmondta, ugyan egy flashmob legfőbb sajátossága az, hogy váratlanul és meglepetésszerűen történik, de nem bánják, hogy már az esemény előtt is tudtak róla, hiszen így legalább többen is láthatták a táncos forgatagot.
Táncos villámcsődület Egerben Fotó: Berán Dániel
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.

