Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
✉HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: — HOLNAP: —
FRISS HÍREK ➜

FERTÁLYMESTERSÉG | Eger egyedülálló hagyományáról tartott a minap előadást dr. Petercsák Tivadar, az egri főiskola Új és Jelenkori Történeti Tanszékének tanára.


A rendezvényre a megyei könyvtár Sorsfordulók – sorsfordítók (Történelmi szemelvények) című sorozatának részeként került sor. Az esemény az előadó A fertálymesterség (Egy hagyományőrző tisztség Egerben) című könyvének bemutatója is volt.

A bevezető gondolatokat Kelemenné Csuhay Zsuzsanna, a Központi Könyvtár osztályvezetője fogalmazta meg. Majd Petercsák Tivadar – aki maga is fertálymester – igényes, fotókkal kísért előadásban összegezte témába vágó kutatásai eredményét, melyeket kötetében részletesen is feldolgozott. Szólt a tisztség hazai és európai párhuzamairól, az eredetére vonatkozó elméletekről, kezdeteiről, korszakairól, szerepéről és egri történetéről.

Kitért a fertálymesterséghez kötődő szokásokra, jelképekre és a tisztség rendszerváltozást követő újjászervezésére, jelenlegi helyzetére.

Az előadás után a résztvevők tehették fel kérdéseiket, reagálhattak az előadó által kifejtett fő kérdésekre.

fotó: Eger TV

>>> a cikk forrása -  (heol.hu)

Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
 
Top