0
A Barceloneta elleni BL-csoportzárón egy pont is elég a történelmi siker eléréséhez.          
                                                                   
     Bajnokok Ligája, férfiak, A-csoport, 10. forduló

    ZF-Eger – CNA Barceloneta (spanyol)

     Eger, Bitskey-uszoda, május 2., szombat, 16.15. (Digi Sport2).  

     V.: Koganov (azeri), Rak (horvát).

     LEN-Delegátus: Perisics (szerb).

     Jegyárak: Felnőtt 1500 Ft, diák/nyugdíjas 1000 Ft.


Szombat délután a szezon eddigi legfontosabb mérkőzése következik a ZF-Eger férfi együttese számára, hiszen a CNA Barcelona ellen olyan tettet vihet véghez, ami a klub több mint száz éves fennállása során még egyszer sem sikerült.
 
A tét nem más, mint a Bajnokok Ligája főtáblájából való továbbjutás, ami ugyan eddig egyszer már összejött az egrieknek, ám akkor a Partizan Beograd elleni negyeddöntős párharc során túl könnyűnek találtattak. A sorozat végső küzdelemsorozatában viszont még soha nem sikerült versenyezni.
 
A Final Six pedig karnyújtásnyira került a mieinktől. Korábban már bosszankodhattunk azon, hogy néhány lehetőséget nem sikerült kihasználni, amivel most már nem kellene izgulni, de még mindig a saját kézben a döntés. A történelmi tett végrehajtásához elég egyetlen apró pontocska is, mondjuk olyan, amilyen a csoportkör első ütközetén, a katalán fővárosban is összejött.
     
Legutóbb a Brescia elleni BL-meccsen nem telt meg teljesen a Bitskey-uszoda, a Barceloneta ellen azonban remélhetőleg nem marad üres hely.
    
A címvédő ellen ugyanakkor sosem egyszerű, még akkor sem, hogyha pontosan tudjuk, a Barceloneta alanyi jogon részese a hatos döntőnek, kvázi komoly izgalmak esetükben nem igen lehetnek. Illetve egy valamiben mégis. Nagyon is számít, hogy a csoport második, vagy harmadik helyén jut tovább az adott együttes, hiszen a Final Sixben az elődöntőbe jutásról keresztbejátszás dönt.
       
Az A-jelű hatos jelenlegi állása pedig pontosan azt tükrözi, hogy a döntetlen már biztos csoportmásodik pozíciót érne Hosnyánszky Norberték számára. Csak, hogy kerek legyen a lehetséges verziók száma, vereség esetén izgulhatunk még. Amennyiben ugyanis ez esetben az Olympiakosz legyőzné otthon a Bresciát, az egriek búcsúznának a BL-től.
 
Erre azonban ne is gondoljunk. Már csak azért sem, mert a remélhetően telt házas Bitskey-uszoda közönsége sem azért fog kijönni a létesítménybe, hogy ünneplés nélkül térjen haza. Ha pedig már a kilátogató nézőkről beszélünk, a napokban igazán érezni lehetett a várakozást, amit az év meccsének légköre körülvesz.
     
Az egri női kézisek is ott lesznek a BL-meccsen. A klub honlapján (eszterhazykfsc.hu) külön üzentek is a ZF-Eger tagjainak.
    
Az összecsapás tikettjei elővételben is szép számban fogytak, és portálunk arról is hírt kapott, hogy a női kézilabda NB I/B-ben szereplő Eszterházy KFSC együttese is teljes létszámban látogat ki az uszodába, hogy a csapat tagjai – mint a honlapjuk beszámol róla – szurkolásukkal hozzá segítsék a történelmi sikerhez Eger város egyetlen nemzetközi kupában induló gárdáját.
 
A várakozás tehát tényleg óriási, de még egyet mindig aludnunk kell addig, hogy eldőljön, tagja lesz-e a ZF-Eger Európa, de nyugodtan leírhatjuk, a világ legjobb klubcsapatainak.
 
 
(FOTÓ: Szántó György, eszterhazykfsc.hu)

forrás: egrivizilabda.hu

Megjegyzés küldése

 
Top