A jelenlegi ismereteink szerint először 1882-ben
került szóba, hogy Egerben szobrot állítanak az
1552-es ostrom várvédő kapitányának, Dobó Istvánnak.
Érdekes módon mindez egy felvidéki katonatiszt,
a Lőcséről 1881-ben Egerbe vezényelt
Balogh János m. kir. főhadnagy történelmi érdeklő-
désének, régészeti ambícióinak köszönhető, aki a
vár területén még ásatásokat is végzett. Abban az
évben jelent meg az Egervár története című munkája.
Ezt követően, 1882 szeptemberében fordult a városi képviselőtestülethez, hogy „az Eszterházy téren Dobó emlékére egy szobor felállítását hozza javaslatba.” Novemberben megszületett a testület elvi hozzájárulása, hozzá is kezdtek a szoborbizottság szervezéséhez, Csiky Sándor elnöklete alatt.
A korabeli sajtó is megírta, „Balogh János honvéd főhadnagy Eger vár történetéről írt munkájából 250 példányt oly feltétel alatt ajánl fel a városnak, hogy e példányok jövedelme (mely 300 ftot képvisel) Eger hős védőjének, Dobó Istvánnak, Egerben emelendő emlékoszlop költségeire fordíttassék.” Az 1883. április 1-jén kelt városi határozat már 60 tagú szoborbizottságot említ.
A későbbi eseményeket ismerve tudjuk, hogy ebből a kezdeményezésből nem lett semmi…
- bővebben a EGRI MAGAZIN 2014-ben megjelent különszámban olvashatsz - egrimagazin.hu
![]() |
| fotó: Szinok Gábor |

Megjegyzés küldése