0
Pilisborosjenő környéke nagyon szép kirándulóhely, már többször is jártunk itt. Jó kilátás nyílik a környező hegyekre, köztük a Nagy-Kevélyre is. A falu közelében található egy érdekes formájú természeti képződmény, a Teve-szikla. A szikla egy tevére emlékeztet, de csak egy bizonyos oldaláról nézve. A sziklára fel is lehet mászni.

Kicsit távolabb áll az "Egri vár", mely szintén kedvelt turistalátványosság, főleg kisgyerekesek látogatják. Az Egri csillagok című film forgatására épült, 1968-ban, azóta eléggé lepusztult, a helyiek sok követ széthordtak belőle. Egyik ottjártunkkor épp tatarozták. Állítólag a filmben látszottak sárkányrepülők, egy parkoló Mercedes, egy török karján kvarcóra, de mi ebből semmit nem vettünk észre, pedig sokszor láttuk a filmet.

A felvételek 2005. és 2008. között készültek. 

A Teve-szikla, ebből a nézetből hasonlít a legjobban egy tevére


A Teve-szikla fentről nézve, innen nem bontakozik ki a "teve"




A sziklaalakzat távolabbról


Háttérben a Nagy-Kevély


Sziklafal a Teve-szikla környékén


A tavaszi napsütésben sütkérező zöldgyík




A Nagy-Kevély kicsit távolabbról


Tavaszi virágbaborulás


A Nagy-Kevély kicsit közelebbről




Feszület a Teve-sziklához vezető úton


A Nagy-Kevély még közelebbről




A Teve-szikla alulnézetből


Nyári virágos mező


A Teve-szikla oldalról nézve




Ismét egy gyík a sziklán








Tényleg olyan mint egy megkövesedett teve, szinte megszólal


A Nagy-Kevély távolabbról - egy nyári felvételen


A környező táj






A Teve-szikla felett egyik kirándulásunk alkalmával filmforgatáshoz felépített épületekkel találkoztunk,
 amit szerencsére később lebontottak


Kilátás a teve púpjai között


Szépen érett búzakalász - a szikla feletti szántón


A Teve-sziklától nem messze áll az "Egri vár" , az Egri csillagok forgatási helyszíne.
Ekkor épp tatarozták, bemenni nem szabadott...


A bástyához sem lehetett közel menni




Egy másik kirándulás alkalmával, mikor már befejeződött a felújítás. A vár a távolból, mögötte a Nagy-Kevély látszik.


Dobó és Bornemissza idejében még kicsit jobb állapotban volt, hiába, azóta sok év telt el  


A vár a Kevély felől nézve




A vár bejárata


Belső várudvar


A bejárat belülről nézve


A bástya, amire hosszú létrákon másztak fel a törökök


Kilátás a bástyáról - innen öntötték a szurkot az egri asszonyok


Belső képek a várról










Szépen virágzó mogyorós lednek




Lassan távolodunk a vártól


Indulunk vissza Pilisborosjenőre


A falu látképe


A pilisborosjenői Szent Vid katolikus templom


A barokk templom középkori alapokon épült 1756-ban. A barokk oltár 1841-ben,
a szószék 1801-ben készült.


Hősi halottak emlékműve a templom mellett

forrás: karpatutak3.blogspot.de/

Megjegyzés küldése

 
Top