Rétes fesztivál és erdei vonatozás (2016. augusztus 6-7.)
Helyben készült hagyományos felsőtárkányi sós- túrós rétes, és más ízesítésű rétesek fesztiválja, színes programokkal, néptánccsoportokkal a felsőtárkányi tónál.
Idén is két napon keresztül várjuk az érdeklődőket hagyományőrző és szórakoztató programokkal, kézműves foglalkozásokkal, néptánccal, népzenével, világzenei koncerttel, és kirakodóvásárral, és természetesen frissen sült tárkányi rétessel. A vendégek szemtanú lehetnek a rétes verésének, húzásának, sütésének amit a lelkes tárkányi asszonyok mutatnak be. A rétes hagyományosan a tárkányi lakodalom fő csemegéje volt, ezért a rendezvény első napján a tárkányi lakodalom pillanatképei elevenednek meg.
fotó: kisvasut.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
