Megyénk több településén is sikeresen pályáztak az általános iskolák vezetői az Erzsébet táborokra, amelyek a helyben tanuló gyermekeknek jelentettek tartalmas nyári időtöltést.
Végh Istvántól, a Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola igazgatójától a heol megtudta, hogy július első két hetében, két turnusban várták a gyerekeket az iskolába, ahol változatos programokat biztosítottak számukra.
Kézműves foglalkozásokkal, játékos versenyekkel telt az idő legnagyobb része, de nagy élményt jelentett a diákoknak a gyöngyösi kirándulás is, ahol nemcsak a múzeumi séta, hanem a Gyöngyös Tv stúdiójában tett látogatás is érdekesnek bizonyult.
fotó: mno.hu
a cikk eredeti helye - radioeger.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
