0

Az idén 25. születésnapját ünneplő Egri Lokálpatrióta Egylet (ELE) ebben az évben is az augusztus 20-át megelőző késő délután és este ünnepi műsorral és fáklyás királyköszöntővel tisztelgett államalapító királyunk előtt.

A Dobó téren felállított színpadon olyan tehetségek léptek fel, akik már bizonyítottak az Eger Csillagai versenyen. A város harangjainak üdvözlő hangja után a műsort az Egri Érseki Fiúkórus nyitotta dalaival.


A „Kell még egy szó” Hegyesi Hudik Margit, Hibay Éva és Réz Lóránt hármasának előadásában hangzott el. Tánccal készült a Szederinda Néptánc Együttes és elkápráztatta saját dalával a téren egybegyűlt tömeget Herczeg Flóra.

Sokan csatlakoztak az ünneplőkhöz és fáklyáikkal a várba kísérték a menetet, ahol emelkedett pillanatoknak lehettek részesei Fotó: Berán Dániel

A Dobó téren a gyermekeket látszólag a Farkas Ferenc Zeneiskola furulyás lányainak játéka nyerte el leginkább. Még mielőtt a Fertálymesterek és a Szent György Lovagrend felvonult volna a színpadra, verset szavalt Tóth-Lovász Sára, a Dobó István Gimnázium tehetséges növendéke. A program fényét növelte a 212. Bornemissza Gergely Cserkészcsapat jelenléte is.

A Himnuszt követően az ELE alelnöke, dr. Misz Mihály köszöntötte az ünneplőket. Emelkedett beszédében kiemelt figyelmet szentelt a megyeszékhely történelmi és jelenkori értékeinek.




fotó: Berán Dániel

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz - HEOL.HU

Megjegyzés küldése

 
Top