Eger színes kínálattal állt az érdeklődők elé a turizmus napján.
A Főegyházmegyei Könyvtár délelőtt rendhagyó vezetés keretében mutatta meg a máskor szigorúan őrzött s lezárt karzatot.
A Varázstorony reggeltől-estig rendhagyó természettudományos foglalkozásokkal, planetáriumi műsorokkal, interaktív fizikai kísérletezésekkel készült, délután fél öttől különleges élménysétához csatlakozhatunk.
Az érdeklődők kosztümös idegenvezetők kíséretében keresték fel Eger néhány emblematikus pontját, ahol megelevenedő történelmi és irodalmi alakok köszöntötték a séták résztvevőit. Így találkozhattak Dobó István várkapitánnyal vagy Bródy Sándorral is.
borítókép, Berán Dánieé
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: heol.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
