„A magyar turizmus aranykorát éli”, erre kiemelkedő bizonyíték Eger és környékének utóbbi években mutatott fejlődése is – hangsúlyozta kedden a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, Guller Zoltán.
A vezérigazgató sajtótájékoztatón közölte: soha ennyi turista nem érkezett Magyarországra, és soha ennyi fejlesztés nem valósult meg, mint most. 2010 óta a turisták és a vendégéjszakák száma folyamatosan nő, az ágazattól idén is 10 százalékos növekedést vár az MTÜ – mondta arra is kitérve, hogy az előrejelzések szerint a következő években is nőni fog a turisták száma és az ő magyarországi költésük.
Beszámolt arról, hogy augusztus 31-én több mint 160 milliárd forint állt rendelkezésre a Szép-kártyákon, ami kétszer akkora összeg, mint az egy évvel ezelőtti; az idei év első nyolc hónapjában 30 százalékkal nőtt a vendéglátásból származó bevétel tavalyhoz képest.
Guller Zoltán hangsúlyozta azt is, hogy a magyar kormány kiemelt ágazatként kezeli a turizmust, a vendéglátás áfacsökkentése után, január elsejétől a szálláshelyek áfájának csökkentése tovább emeli a magyar idegenforgalom versenyképességét a turisztikai régióban.
Guller Zoltán hangsúlyozta: Egerben megvizsgálják egy rendezvényközpont, egy „a turistákat helyben orientáló” fogadóközpont építésének, valamint az egri laktanya hasznosításának lehetőségét is.
„A (magyar) turizmus és ezen belül Eger hihetetlenül emelkedő pályát fog befutni” a következő években – hangoztatta.
Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere újságíróknak a többi között elmondta, hogy 2013 óta 65 százalékkal nőtt a városba látogató turisták száma.
A megyeszékhely belvárosának rekonstrukciója „jelentős eredményeket mutat”, megvalósult a Líceum teljes rekonstrukciója, folyamatban van az érseki palota felújítása, ahol látogatóközpont is nyílt, a várban pedig rekonstruálták a kazamatákat – sorolta az eredményeket a városvezető, aki fontosnak nevezte, hogy az egri turisztikai kínálatot a rekreációs termálturizmus területen is erősítsék.
borítókép, Komka Péter MTI
forrás: MTI
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
