Amennyi üveg bor van Egerben, legalább annyi boros és gasztronómiai rendezvényt is találunk a városban.Az évet az Egri csillag weekenddel nyitja a város, majd egész nyáron egymást érik a különböző helyi borkóstolók köré szerveződött események.
Július 2. hétvégéjén a Bikavér borünnepre készül a város, az egriek legnagyobb borünnepének helyszíne a mesés hangulatú Érsekkert. Ősszel a Szépasszonyvölgyi Szüreti Fesztiválé a főszerep, adventkor pedig a street food, forralt bor, punch és egyéb ínyencségek fűszerezik meg az ünnepi várakozást.
Elképesztő fejlődésen ment keresztül a magyaroszági vendéglátás az elmúlt tizenöt évben, Budapest pedig a régió egyik gasztronómiai központjává vált - mondta el az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke.
Hamvas Zoltán emlékeztetett arra, hogy a fővárosban egyre több a nemzetközileg elismert vendéglátóhely, és Budapesten a világ egyik legelismertebb gasztrokalauza, a Michelin immár öt egycsillagos és egy kétcsillagos éttermet tart nyilván.
Elképesztő a fejlődés a tizenöt évvel ezelőtti helyzethez, de akár a mai Varsóhoz vagy Prágához képest is jól áll a magyar főváros - mondta el a szakember, hozzátéve azonban: Bécs még azért még Budapest előtt jár a gasztronómiában.
Nemcsak a Michelin-csillagos éttermekről szól azonban a magyar vendéglátás: a fine diningtól a streetfoodig minden kategóriában működnek minőségi helyek. Mindenféle pénztárcához lehet találni megfelelő éttermet Budapesten, de vidéken is nagyon sok helyen - mutatott rá.
A Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke hozzátette: a magas minőségű éttermeknek nemcsak a turisztikai hatása jelentős, ezeket a konyhákat ugyanis az egyre tudatosabb magyar vendégek is értékelik; az ő arányuk a hazai fine dining éttermekben mintegy 50 százalékos.
A turizmus-vendéglátás 2030-ra akár a GDP 16 százalékát is megtermelheti, de már most is komoly verseny van a szektorban a minőségi munkaerőért - összegzett Hamvas Zoltán.
forrás: MTI, M1, visiteger.com
Július 2. hétvégéjén a Bikavér borünnepre készül a város, az egriek legnagyobb borünnepének helyszíne a mesés hangulatú Érsekkert. Ősszel a Szépasszonyvölgyi Szüreti Fesztiválé a főszerep, adventkor pedig a street food, forralt bor, punch és egyéb ínyencségek fűszerezik meg az ünnepi várakozást.
Elképesztő fejlődésen ment keresztül a magyaroszági vendéglátás az elmúlt tizenöt évben, Budapest pedig a régió egyik gasztronómiai központjává vált - mondta el az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke.
Hamvas Zoltán emlékeztetett arra, hogy a fővárosban egyre több a nemzetközileg elismert vendéglátóhely, és Budapesten a világ egyik legelismertebb gasztrokalauza, a Michelin immár öt egycsillagos és egy kétcsillagos éttermet tart nyilván.
Hagyományosan április utolsó hétvégéjén rendezik meg az Egri Csillag Weekendet, amely Eger emblematikus fehérborának a bemutatója, kóstolója és ünnepe is egyben. Helyszín a kellemes Dobó tér, ahol elegáns és mégis laza hangulatban kóstolgathatjuk az Egri Csillag borok legújabb évjáratát. Az Egri Csillag egy terroir bor, azaz a termőhelyi karaktereket erősen magán hordozó, házasított bor, a Bikavér „lánytestvéreként” szokták emlegetni. Ahány borász, annyi ízvilágban megjelenő könnyű, zamatos, nyárra hangoló bor.
Nemcsak a Michelin-csillagos éttermekről szól azonban a magyar vendéglátás: a fine diningtól a streetfoodig minden kategóriában működnek minőségi helyek. Mindenféle pénztárcához lehet találni megfelelő éttermet Budapesten, de vidéken is nagyon sok helyen - mutatott rá.
A Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke hozzátette: a magas minőségű éttermeknek nemcsak a turisztikai hatása jelentős, ezeket a konyhákat ugyanis az egyre tudatosabb magyar vendégek is értékelik; az ő arányuk a hazai fine dining éttermekben mintegy 50 százalékos.
A turizmus-vendéglátás 2030-ra akár a GDP 16 százalékát is megtermelheti, de már most is komoly verseny van a szektorban a minőségi munkaerőért - összegzett Hamvas Zoltán.
forrás: MTI, M1, visiteger.com

Megjegyzés küldése