0

Egerben lassan három évtizede virágosítjuk közösen, önkormányzati, civil és lakossági összefogással a városunkat.


Az elmúlt több mint negyed évszázad során, csaknem minden évben részesültünk valamilyen komoly elismerésben. Az országos környezetszépítő mozgalom az idén új koncepció szerint valósult meg, 5 régióra osztották az országot és szeptember hónapban minden régióban megtörtént a díjkiosztás. Szeptember 7-én a Nagykőrösi Arany Napokon a Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Nógrád és Pest megyéket magában foglaló régió legvirágosabb falvait-városait hirdették ki. Eger város Önkormányzata Kertörökség-Kertturizmus díjat kapta az ICOMOS MNB Történeti Kertek és Kertművészeti Együttesek Szakbiztottsága és a Magyar Turisztikai Ügynökségtől az Érsekkert revitalizációjáért és turisztikai célú hasznosításáért. A Magyar Turisztikai Ügynökség elismerésben részesítette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatát az élhető város kialakításáért, a megvalósuló felújítási munkákért.
      
A Városgondozás Eger Kft. a közparkok gondozására, a köztisztaság javítására nagy hangsúlyt fordít.  Ez évben több mint 30 helyszínen  mintegy 83.000 db egynyári növényt ültetett el és gondozott, illetve megközelítőleg  15000 db futó növény kihelyezésével díszítette az Uszoda környékét, a Mátyás király utcát és a Szépasszonyvölgyet. A Kft. munkáját ez úton is köszönjük.
         
A civil szervezetek közreműködése a zöldfelület szépítésében, parkosításában, emlékhelyek, közösségi terek kialakításában kiemelkedő – Pl. az Egri Városszépítő Egyesületnek köszönhetően az idén a Kracker udvarban Kracker szobor került elhelyezésre.
     
A környezetszépítési akciókhoz kapcsolódik a nagy hagyományokkal rendelkező „Virágos Egerért, Szép Környezetért” verseny, mely idén 27. alkalommal kerül meghirdetésre. A Polgármesteri Hivatal mellett több kiíró szervezet is támogatója a versenynek, így az Egyesület Eger Idegenforgalmáért, az Eger Magánszálláshelyeinek Egyesülete, az Egri Városszépítő Egyesület, a Heves Megyei Vízmű Zrt.
         
Sikeres volt a „muskátlit ajándékba” elnevezésű önkormányzati akciónk, május hónapban két helyszínen, a Belvárosban és a Felsővárosban osztottunk ki 3000 db muskátlit.
      
Az elmúlt időszak fejlesztései során több belvárosi zöldfelület újult meg részben, vagy teljes egészében (Erzsébet udvar, Kracker udvar, Eszterházy tér, Kossuth Lajos utca). Új „ virágos” utcabútorok kerültek a Dobó térre és a Gárdonyi térre. Tovább szeretnénk folytatni közterületeink megújítását és elindítottuk az 1552 faültetési programunkat.
       
Eger város hosszú ideje turisztika célpont a belföldi és külföldi vendégek körében, ezért nagyon fontos, hogy a városi fejlesztések ezt is erősítsék és a kialakult vonzó, virágos arculat továbbra is megmaradjon.
        
Az, hogy a itt élők és ide látogatók elégedettek a város szépségével, az Önöknek is köszönhető, ezért is tartom fontosnak, hogy évről évre összejöjjünk, és ünnepélyes keretek között ismerjük el a munkájukat, erőfeszítéseiket, amellyel szebbé, gazdagabbá teszik városunkat.

DÍJAZOTTAK  LISTÁJA

2019. szeptember 20.
27. „Virágos Egerért, Szép Környezetért” verseny és 
7. Legszebb Konyhakertek verseny

Polgármesteri Különdíj

ESZSZI Hajléktalanok Gondozó Háza – Tulipán tér 1.
Kertbarát Kör Egyesület – A Bartók Béla téri Mária szobor környezetének gondozásáért
Szőkéné Komenczi Anikó – Meder u. 2/2.
Győri Lászlóné – II. Rákóczi F. u. 117.
Dr. Csankné Szántó Klára – Bajcsy Zs. u. 13.

„Százszorszép” Díj

Garten Vendégház – Legányi F. u. 6.

Zsűri Díj

Abbázia Vendégház – Vincellériskola u. 2/A.
Janicsár Apartman – Janicsár utca 23/B.
Kallómalom u. 42. sz. Társasház
 
Szervező Bizottsági Különdíj

Bartakovics u. 24. sz. Társasház
Napsugár köz Lakópark

„Boglárka” Díj

Kósa Tamás Miklós – Szépasszonyvölgyben lévő borház kertje

Ipari, kereskedelmi, szolgáltatói kategória


II. Helyezett
Trend Business Kft. – Gárdonyi G. u. 5.

I. Helyezett
Szépítész Eger Kft. – Külsősor u. 10/A.



Oktatási és egyéb intézmény kategória

III. Helyezett
Oxford International Nyelviskola Kft. – Bródy S. u. 1.

II. Helyezett
Heves Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézmény – Szalapart u. 84.

I. Helyezett
Egri SZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma Szakközépiskolája és Kollégiuma – Kertész u. 128.

Szállodák, panziók esztétikai megjelenése, 
növénykiültetése kategória

II. Helyezett
Top Star Kft. Hotel Korona Eger – Tündérpart u. 5

I. Helyezett
Kulacs Csárda – Szépasszonyvölgy 


Vendéglátó-ipari előkertek virágosítása,
növénykiültetése kategória

III. Helyezett
Geriottó Bt. – Széchenyi u. 11.

I. Helyezett
Édeskert Étterem és Fagyizó – Szépasszonyvölgy, Disznófősor u. 3769/5. hrsz.

Magánszálláshelyek Kategória

III. Helyezett
Siesta Vendégház – Joó J. u. 26.

II. Helyezettek
Napfény Apartmanház – Csokonai u. 17
Völgy Apartmanház – Vámház u. 8.



I. Helyezett
Castello Vendég és Apartmanház – Hétvezér u. 11.


Lakossági Kategória


TÁRSASHÁZ ELŐKERT 

III. Helyezettek
Bükk sétány 6. sz. Társasház
Kiskanda u. 3. sz. Társasház
II. Rákóczi F. u. 39-41. sz. Társasház

II. Helyezettek
Malomárok u. 66. sz. Társasház
Olasz u. 25-35. sz. Társasház
II. Rákóczi u. 38. sz. Társasház

I. Helyezett
Árpád u. 56 sz. Társasház
Vallon u. 1-11. sz. Társasház  

TÁRSASHÁZ ABLAK-ERKÉLY

III. Helyezettek
Nagy Károlyné – II. Rákóczi F.u.19. I/6.
Mlinkóné Majoros Erika – Maklári u. 77/A 1/1.

II. Helyezett
Pintér Józsefné – Vallon u. 12. 3/1.

I. Helyezett
Molnár Viktorné – Cifrakapu u.138.1/4.

CSALÁDI HÁZ ABLAK-ERKÉLY, ELŐKERT, KERT KATEGÓRIA

III. Helyezett
Farkas Gáborné – Hóvirág u. 6.

II. Helyezett
Sütő Pál Péter – Rozália u. 18.

I. Helyezett
Losonczy Ildikó – Apátfalvi u. 27.

CSALÁDI HÁZ KERT 

III. Helyezett
Kis Edina – Pirittyó u. 69.

II. Helyezettek
Bernát Józsefné – Sertekapu u. 30.
Kegye Attila – Kisdelelő u. 5

I. Helyezettek
Baloghné Fekete Gizella – Pirittyó u. 22.
Balázs Sándorné – Menház u. 18


CSALÁDI HÁZ ABLAK—ERKÉLY

III. Helyezett
Dobó Sándorné – Vitkovics u. 12/a.

II. Helyezett
Ferencz József – Menház u. 17.

I. Helyezett
Szalai Lászlóné – Kisvölgy u. 14.


EGYSÉGES UTCAKÉP 

III. Helyezett
Bárány utca 9.; 9/a. és 26-48. sz. 

II. Helyezett
Joó János utca

Gergelyné Dér Piroska – Joó János u. 20. 
Horváth Istvánné – Joó János u. 27
Tóth Albertné – Joó János u.30.
Oskóné Bódi Klára – Joó János u. 32.
Székely Tamás – Joó János u. 36.
Dr. Bóka Imréné – Joó János u. 37.
Szűcsné Nagy Szilvia – Joó János u. 38.
Hegyi Jánosné – Joó János u. 40.
Zsolyómné Kormos Kornélia – Joó János u. 43.
Apostol Imréné – Joó János u. 44.
Úri Istvánné – Joó János u. 45.
Dr. Tihanyi Ágnes – Joó János u. 51.
Kásáné Ipacs Tünde – Joó János út 57.
Dr. Bóka Imréné – Joó János u. 37.
Zsólyomné Kormos Kornélia – Joó János u. 43.
Úri Istvánné – Joó János u. 45.
Dr. Tihanyi Ágnes – Joó János u. 51.
Kásáné Ipacs Tünde – Joó János út 57.


I. Helyezett

Pázmány Péter utca

Dr. Sipos Mihályné – Pázmány Péter u. 4
Juhász Gáborné – Pázmány P. u. 6
Tari Sándorné – Pázmány Péter u. 7.
Czuczor Mária – Pázmány Péter u. 10


„A legszebb konyhakertek”

Különdíj:

Mini kategória:

Farkas Gáborné  – 3300 Eger, Hóvirág utca 6.
Kegye Attila – Kisdelelő u. 6.

Normál kategória:

Kósa Tamás Miklós – Szépasszony-völgy 7737/2. hrsz.
Utassy Gyula – Deák Ferenc u. 66.

Zártkerti vegyes kategória:

Petrényi Miklós – Tihamértető 0656/89 hrsz.

Közösségi kategória:

Heves MegyeI Harmónia Egyesített Szociális intézmény – Szalapart u. 84.





Balkon kategória

I. helyezett

Kósáné Szabó Ildikó – Egészségház u. 7. TT/7.

Mini kategória

II. helyezett

Mészáros Imre Jánosné – Menház u. 5. fsz.
Vizi József – Csokonai u. 17.

I. helyezett

Székely Tamás – Joó János u. 36.

Normál kategória

II. helyezett

Szabados Vilmos – Egri u. 82.

I. helyezettek

Bernát József – Kápolna, Petőfi u. 36.
Bernát Józsefné – Sertekapu u. 30.

Zártkerti gyümölcsös kategória

I. helyezett
Gazsó Mihály – Demjén, Vizeshegy


Zártkerti vegyes kategória

II. helyezettek

Mészáros Imre János – Kistályai út 27373 hrsz.
Singlár József – Répás-tető

Megjegyzés küldése

 
Top