0

Ha engem kérdeznek, amikor tehetem, örömmel szakítok időt Egerre, de valamiért számomra télen mutatja meg azt az arcát, amitől emberléptékűnek és meghittnek tartom.

Persze döntse el mindenki saját maga, hogy milyen az ideális egri időjárás számára, és miért is vonzza őt Heves megye székhelye. Miért ne ragadnánk meg az alkalmat, hogy barokk épületeivel, kedves kis tereivel, kávézóival és szép boraival egy egri hosszú hétvége keretében ismerkedjünk a várossal borbarát szálláshelyeken megszállva?

Egri látnivalók – hétvégékre ajánljuk

Eger nyugalmának egyik stabil alapja, hogy nem átjáróház; sem autópálya, sem pedig vasúti fővonal nem halad át rajta. Volt, amikor ezt a lakói átokként élték meg, különösen utóbbit az iparosodás hajnalán, nem is sejtve, hogy későbbi korokban a pihenni vágyók számára pont ez jelent majd bevételt is hozó vonzerőt.

Eszterházy Károly Egyetem – amely az ide utazóknak az egyik hangulatos egri látnivaló, 
az a helyieknek az Alma Mater 

Előtte még virágzott itt püspökség, dúlt tatár, török, aki emeltetett máig is álló minaretet, és működik az aprólékosan felújított török fürdő, míg végül kiépült az a barokk városmag, amit Eszterházy Egyetemestől, Érseki Palotástól, Fazola Henrikestől büszkén mutogatnak a derék helyiek.

Eger történelmi borvidéke

Dobó Istvánék óta tudjuk, hogy a török kevésbé a pihenésért érkezett ide, azonban nem megerősített információk szerint az egri bort az égiek elől elbújva ők is meg-megkóstolták.

A bikavér megannyi eredetmítosszal bír, sőt Szekszárd is küzd a ringben az elsőbbségért, azonban a borvidék messze nem csak a bikavérről vagy a Szépasszonyvölgyről szól. Történelmi az egri borvidék, ahova évszázadokon átívelően kerültek be a különböző szőlőfajták a leánykától a shirazig.


Az 1990-es évek eleje óta számos borászat igyekszik megszabadítani az egri bort a kombinátos időkben elszenvedett hírnévcsorbulástól. Egyebek mellett a Gál Tibor pincészet, a Thummerer pince, Kovács Nimród borászata, a St. Andrea Szőlőbirtok vagy a fesztiváljairól is híres Bolyki egyaránt megmutatták, amit ki lehet hozni az egri terroirból.

A legeredetibb élményt a pincészetek borkóstolói adják, de a szállodában, vacsorához szintén jólesik egy-egy pohárral.

a cikk eredeti helye, forrás: https://blog.szallas.hu/egri-latnivalok-hetvegere-tortenelem-furdo-bor/

Megjegyzés küldése

 
Top