0

Már az idei nyári szezon legelején kiderült, hogy a tavalyi szobaárak nem tarthatóak, írja a portfolio.hu: a gazdasági lap számításai szerint idén a belföldi turizmus főszezonjában 15-20 százalékos áremelkedés jöhet. 

Elemzésük szerint ehhez többek között az élelmiszerárak és a karbantartási szolgáltatások drágulása vezethet el, de számít az is, hogy az új alkalmazottakat már csak magasabb bérrel lehet elcsábítani a turizmusba. A lapnak nyilatkozott Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke, aki elmondta, hogy a megugró költségek miatt egy 15-20 százalékos emelést nem fognak tudni elkerülni a hazai szálláshelyek. 

Persze közben a piaci szereplők törekednek arra, hogy ne emeljék meg túlságosan az áraikat, félve, hogy azzal elriaszthatják a belföldi turistákat. Baldauf arra számít, hogy a nemzetközi nyitás után a görög, a horvát és a szlovák nyaralások lehetnek majd versenytársai a belföldi szolgáltatásoknak.

A lap megkereste a szallas.hu-t, ahonnan azt az információt kapták, hogy az eddig beérkezett foglalások alapján átlagosan 7 százalékos eltérést látnak, de nagy különbségek lehetnek regionális szinten, és számít az is, hogy mi történt a szálláshellyel az elmúlt fél évben: ahol például a bezárás alatt fejlesztettek a szolgáltatásokon, ott ennek költségeit is az árakba építik, itt már látni az átlag 20 százalékos drágulást. 

A portfolio.hu cikke szerint az árak emelkedését főleg az hozza majd el, amikor teljesen feloldják a korlátozásokat, és robbanásszerűen nőhet meg a kereslet. A vendégházak és panziók tulajdonosai például valószínűleg erre számítanak, a piac közel negyede még nem is tette foglalhatóvá az ingatlanját, ők valószínűleg a kereslethez akarják majd igazítani az árakat. 
Az eddigi foglalások alapján a tíz legnépszerűbb település: 

1. Siófok
2. Balatonfüred
3. Hajdúszoboszló
4. Hévíz
5. Eger
6. Gyula
7. Zalakaros
8. Pécs
9. Balatonlelle
10. Szeged
És a szállás.hu adatai alapján az összes eddigi foglalás 35 százaléka szól a Balaton mellé. 

Nagyon más a helyzet Budapesten, ahol a külföldi turisták nagyszámú visszatérése előtt nem fog újraindulni érdemben a turizmus, a budapesti szállodáknak egyelőre alig értékelhető a forgalmuk, többen meg se nyitottak még. Sok helyen abban bíznak, hogy a nyári foci EB-re sikerül megállapodni uniós országokkal, és addigra érkezhetnek majd nagyobb számban vendégek. 

Összeállította, 444.hu, forrás: portfolio.hu

Megjegyzés küldése

 
Top