Az Érsekkert egyik legkülönlegesebb színfoltja a középpontjában található szökőkút, amely egy korábbi, Bárány uszodában álló szökőkút pontos mása.
Az uszodai alkotást az 1920-as években a fürdő átalakításakor lebontották, az érsekkertbeli másolata 2000-ben készült el.
A szökőkútnak helyet biztosító tizenkét hektáros Érsekkertben egyébként számos műemlék található. A tó felett átívelő kőhíd például már Eszterházy Károly püspök idejében is állt, csak akkor még nem a tó fölött, hanem a kert déli végében, az Eger-patak felett ívelt át.

Az Érsekkert 1966-ban kezdődött felújítása során került a területre a műemlék kapu, amely a Rózsa Károly utca 21.-ből került a jelenlegi helyére, egykor a jezsuita, majd a ciszterci rend kertjének kapujaként funkcionált.
Sokakat ámulatba ejt a zöldterület két bejáratát szegélyező kovácsoltvas kapu is, amelyek Eszterházy Károly püspöksége idején készültek el.
A főpásztor a kertet három oldalról barokk kőfallal vette körül, ekkor épült meg az északi kapu, amely Fazola Lénárd keze munkáját dicséri. A nyugati falon is elhelyeztek egy kaput, amely némileg egyszerűbb kialakítású.
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: heol.hu

Megjegyzés küldése