Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
✉HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: — HOLNAP: —
FRISS HÍREK ➜

Márciusban kezdődik a bélapátfalvi apátsági templom felújítása.

A tájékoztatás szerint Magyarország egyetlen épségben maradt középkori ciszterci apátsági templomának műszaki állapota nagyon leromlott, ezért szükséges az épület teljes rekonstrukciója.

A felújításról szóló szerződés keddi aláírásakor – a közlemény szerint – Ternyák Csaba egri érsek elmondta, számos beruházás van folyamatban az Egri Főegyházmegye területén, megújul többi között a bazilika, a szeminárium, az Érsekudvar és most az egyik legkülönlegesebb templom, a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt bélapátfalvi ciszterci apátság rekonstrukciója is elkezdődhet.

Hozzátette: a Bélkő-hegység lábánál fekvő templom fontos rendezvények helyszíne, Kádár László korábbi egri érsek, aki ciszterci szerzetes volt, a bélapátfalvi templomhoz szervezte a főegyházmegyei papi találkozót, és ez a hagyomány a mai napig él.

A szerződés szerint az apátsági templom felújítása 2024 márciusára készül el, a munkálatok során az épület külső és belső rekonstrukciója mellett a templom környezetét is megszépítik és a látogatókat fogadó épületet is bővítik – olvasható a közleményben.

A bélapátfalvi apátsági templomot 1232-ban kezdték építeni. A román stílusú épületet a 14-15. században gótikus stílusban átépítették.

Forrás: MTI
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
 
Top