0

A Kis-fennsík sziklás peremén áll az évszázadok óta sorsára hagyott, középkori eredetű, pálos kolostor romja. 

A környező öreg bükkös hangulata, a Látó-kő és a Heteméri-rét vonzó célponttá emeli az Északi-Bükkön áthaladó országúthoz közeli helyszínt, aminek szomszédságában vállalati üdülő található.

A szentléleki fogadó közvetlen szomszédságában, könnyen megközelíthető helyen, a fogadó parkolója és a Látó-kő sziklatornya között találjuk a bükkszentléleki pálos kolostor romját. A kolostort az Ákos nembeli Erne bán alapította a 14. század elején, a Kis-fennsík sziklás letörésének peremén. Az épületegyüttest a 15. században átépítették, majd a 16-17. század fordulóján elnéptelenedett, és a pusztulás sorsára jutott.


A jelenleg látható romok főként a kolostor templomának gótikus ívekkel magasba törő maradványai. A levélmintás, díszes gyámoszlopok részben még felfedezhetőek, csúcsos ablaknyílásai mind beomlottak, az utolsó megmaradt mérműves ablaka a 20. század közepén pusztult el. A tekintélyes terméskő falakkal, boltívekkel magasodó főhajóból boltozatos záródású, osztott sekrestye nyílik észak felé. 

A falakon túl a nagy méretű kerengővel rendelkező szerzeteslak maradványa látható, az alapok megmagasításával a hálóhelyiségek helyét is érzékelhetjük. Jelenleg a romosodó épület állagmegóvása, rekonstrukciója folyik, így a romokon belül tartózkodni tilos és életveszélyes.

A szomszédos turistaháznál szezonban, hétvégeken turistabüfé üzemel, illetve szállást is kaphatunk előzetes bejelentkezéssel faházakban, apartmanokban. A kolostor alatt fakad a Szentléleki-patak az erdei tisztás szélén, a forrásból szerezhették a vizet a szerzetesek is. A kelet felé folytatódó gerinc sziklás kiszögellésekkel tűzdelt, a beszédes nevű Látó-kő és a Heteméri-sziklák, illetve a sziklás terep kiszélesedésénél a fennsík helyzetű Heteméri-rét nyújtanak szép látványt.

fotó: Német-Bucsi Attila, Magyar Természetjáró Szövetség

Az összeállítás, forrás eredeti helye: 

Megjegyzés küldése

 
Top