A Csukás Meseposta jól ismert, szeretett műsorvezetője, a Jászai Mari-díjas színművész, Mikló István, azaz István bácsi, útra kelt, hogy bejárja hazánk – és a határon túli magyar vidékek – legszebb tájait. Hét héten át, minden nap reggel 7 és este 7 óra között jelentkezik egy-egy különleges helyszínről. Az izgalmas mesés beszámolókból nemcsak a táj szépségeit ismerhetik meg a gyerekek, hanem érdekes történeteket, legendákat, és titkos zugokat is felfedezhetnek – úgy, ahogy azt egy jó mesélő tudja megmutatni.
Az utazás a Balatonnál indul: Tihany apátsága, a keszthelyi Festetics-kastély és a balatonfüredi Tagore sétány mind megelevenednek a hallgatók előtt. Ezután István bácsi és csapata az Északi-középhegységbe vándorol, ahol a lillafüredi vízesés, a Zsófia-kilátó, Parádfürdő csodái, Eger parkjai és Salgó vára mind egy-egy izgalmas mese helyszíne lesznek.
A Tisza-tónál vízparti élmények csábítanak: Poroszló kikötője, a tiszafüredi szabadstrand, Sarud Élményfaluja és a tiszavalki tanösvény. Innen az Észak-Alföldre vezet az út, ahol a debreceni Nagyerdő hűs fái, a Nyíregyházi Állatpark különleges lakói, a hortobágyi puszta és a Kilenclyukú híd révén a gyerekek megismerhetik az alföldi életformát és élővilágot.
A Dél-Alföldön a kecskeméti Cifrapalota díszes homlokzata, a szegedi Dóm monumentális tornyai és az ópusztaszeri emlékpark ősi magyar történetei tárulnak fel, míg a Dél-Dunántúlon Pécs pezsgő kultúrája – a Széchenyi tér és a Zsolnay negyed – repíti a hallgatót a városi mesék világába.
A következő állomás a Nyugat-Dunántúl, ahol Sopron tornyai, Kőszeg forrásai és erdei ösvényei, az Őrség skanzenje és a Fertő-tó víztükre mind olyan helyszínek, amelyekhez történetek és legendák is társulnak – és István bácsi mindet megosztja a hallgatókkal.
A nagy utazás végül Erdélybe vezet, ahol a Vajdahunyadi vár kőfalai, a Tordai-hasadék sziklái, a Szent Anna-tó vulkáni tükre és a Madarasi Hargita csúcsa zárja a kalandot – egy határon túli, mégis ismerős világot mutatva be a gyerekeknek.
Akár otthon reggeliznek, akár épp utaznak valahová, vagy csak egy kis nyugalmas esti mesét hallgatnának – István bácsi bejelentkezései igazi közös élményt nyújtanak az egész családnak.
A mesék nem mennek szabadságra: kezdődnek a Mesepostás nyári kalandjai – minden hétköznap reggel 7 és este 7 óra között a Csukás Meserádióban.
forrás: MTVA
Megjegyzés küldése