0
Az elmúlt években, évtizedben számos műemlékünk újult meg. De a munka nem áll meg, ebben az évben is komoly eredmények várhatók!

Bélapátfalva, ciszterci templom

Az egykori apátsági templom homlokzata, mögötte a Bél-kő. Kép forrása

A csodálatos táji környezetben, a Bél-kő hegye alatt fekvő egykori apátsági templom az egyik legértékesebb magyar középkori épület. A közvetlenül a tatárjárás előtt épült, a török pusztítása után a 18. században, szinte az utolsó pillanatban megmentett templom régóta esedékes felújítása épp a napokban zárul le: jelenleg már az építkezés utáni takarítási-tisztítási munkák vannak hátra, az újraszentelési misét várhatóan februárban tartják.

Az Igazságügyi palota Triga-szoborcsoportja. Kép forrás

Az elmúlt években, évtizedekben számos megújult műemléket adtak át, olyan együtteseket is, melyek szinte a végpusztulás szélére kerültek. A munka nem áltt meg, az idén is komoly eredmények várhatók-melyekről természetesen részletesen beszámolunk majd. De nézzük, milyen megújult épületeket látogathatunk meg idén!

Igazságügyi palota

A Kossuth téren álló impozáns épület felújításának állásáról az Architextúra egyik videójában is beszámoltunk, melyben a közelmúltban sajnos elhunyt Wachsler Tamással, a Steindl Imre Program vezetőjével is készítettünk interjút – nem is akárhol, hanem a palota tetején, ahová azóta vissza is helyezték a Triga, vagyis a háromlovas szekér restaurált szobrát.

A palota központi csarnoka. Fotó: Horváth Péter Gyula/hirado.hu

Mikor legutóbb az épületben jártunk, a belső térben felújítás előkészületei zajlottak: katalogizálták, rendszerezték az egyes elemeket, az ajtókat, beépített bútorokat, falikarokat. Azóta a munkák nagyban előrehaladtak, a befejezés ebben az évben várható. A sokak által Néprajzi Múzeumként ismert épület (mely funkcióra alkalmatlan volt) visszakapja történeti rendeltetését: a Legfelsőbb bíróság, vagyis régi latinos-magyar nevén a Kúria székhelye lesz.

Esztergom, városháza

A városháza még a felújítás előtt. Kép forrása

Esztergom történelmi királyi városrészének főterén áll az egyik legrégibb magyar városháza. Eredetileg itt Rákóczi fővezérének, Bottyán Jánosnak a háza állt (a városban ma is gyakran Bottyán-háznak nevezik), a város csak a 18. században vásárolta meg, akkor építették át későbarokk-rokokó stílusban. Az épület külön érdekessége az erkély korlátjáról kinyúló, pallost tartó kar, ami a város ítélethozó jogára utal. Az épület a felújítás kezdetekor már nagyon rossz állapotban volt, ezért is nagy előrelépés a fejlesztés. A rövidesen elkészülő épület árkádjai alatt – a korábbi hivatali helyiségek helyén – boltokat terveznek, ahol ötvösök, hangszerkészítők, grafikusok árulhatják portékáikat.

Citadella

A hamarosan elkészülő Citadella-felújítás látványterve. Kép forrása

A gellérthegyi Citadella tiplkus „se lenyelni, se kiköpni” épület. Az osztrák császári elnyomás szimbóluma, az első kapavágástól gyűlölt épület – ugyanakkor épített örökségük része, védett műemlék. Ezt a kettősséget oldja fel, egyben mutatja be a hamarosan elkészülő felújítás: az erődfalat megnyitották, átjárhatóvá tették, ugyanakkor ezáltal még jobban láthatók az erőd méretei, a városra irányuló ágyúteraszok fenyegetése. Az újraértelmezett-megnyitott erőd minden bizonnyal a főváros egyik különleges látványossága lesz.

Szombathely, Takáts-ház

A hamarosan elkészülő épület homlokzata. Kép forrása

A Mathias Corvinus Collegium, vagyis az MCC az elmúlt években kezdte meg országos hálózatának kiépítését. Az egyes épületek kiválasztásánál tudatosan törekedtek arra, hogy kihasználatlan, pusztuló műemlékeket töltsenek meg élettel. Így Pécsett az egykori Nemzeti Kaszinó, Miskolcon a város szégyenfoltjának számító Korona-szálló felújítása kezdődött meg. A szombathelyi képzési központ az 1913-ban épült, szintén évek óta üresen álló Takáts-házban nyílik meg a közeljövőben. Jelenleg a befejező munkák zajlanak, ahogy a fenti képen látható nagy gondossággal, a különleges, ívelt ablakok helyreállításával.

Szerző: Szende András, hirado.hu

Megjegyzés küldése

 
Top