Volt idő, amikor Egerbakta határában, az erdős hegyek között egy különleges bányató víztükre csillant meg. Mata József felvétele még ezt a látványt őrzi: a meredek bányaoldalak alatt összegyűlt víz szinte természetes hegyi tónak tűnt. Ma már egészen más kép fogadja az embert. A fotó ezért nemcsak szép tájkép, hanem egy eltűnt állapot dokumentuma is.
Aki évekkel ezelőtt járt Egerbakta környékén, annak ismerős lehet a látvány. Az erdőkkel körbezárt bányaudvar mélyén fekvő víz különös hangulatot adott a tájnak. A tó azonban nem természetes módon kialakult hegyi tó volt, hanem a hosszú ideje zajló bányászati tevékenység nyomán létrejött vízfelület.
És éppen ezért fontos a múlt idő: a Mata József fényképén látható állapot ma már nem ilyen.
Egy korábbi cikkünkben már megmutattuk, hogyan változott meg a táj
A Minden, ami Eger oldalán augusztusban már részletesen foglalkoztunk az egerbaktai helyszínnel „A volt bányató Egerbaktán – egy táj, amelyet évtizedek alatt teljesen átformált a bányászat” címmel. Abban a régi és az újabb állapot közötti változást, valamint Egerbakta meglepően gazdag bányászati múltját is bemutattuk.
Mata József mostani felvétele különösen érdekes ebből a szempontból. A magasból készült kép jól megmutatja azt az állapotot, amikor a bánya mélyén még jelentős vízfelület húzódott, miközben körülötte már jól látszottak a kitermelés nyomai.
Több mint kétszáz éve bányásznak Egerbakta környékén
A táj átalakulása korántsem új történet.
A bányászattörténeti szakirodalom szerint az Egerbakta környéki kőszénkibúvásokra már Fazola Henrik az 1760-as évek közepén felfigyelt. Schőner Ferenc 1767-ben szerzett kutatási jogokat, 1796-ban pedig az egri püspökség nyitott szénbányát Egerbakta és Bátor határában.
A 19. században tovább folytatódtak a kutatások. Morandi Pál egri vállalkozó 1842-ben nyitott újra egy korábban bezárt bányát, 1860-ban pedig három széntelepet tártak fel. A „Gábor” nevű bányatelek Egerszalók, Bakta és Bátor területét egyaránt érintette.
De Egerbakta nem csupán a szén miatt került fel a bányászat térképére.
Tufa, homokkő és diabáz is került innen
Az egri érsekségi uradalom 1825-től dácittufa-bányákat, az úgynevezett Csatófői-bányákat működtette a község területén. 1876-ban az Oroszvári-homokkőbányát és a Kővölgyi diabázbányát is megnyitották, 1889-től pedig a Rábca-dűlőben puhakövet, azaz tajtkőtufát fejtettek. A történeti összefoglaló szerint egyes régi kőbányákat egészen az 1960-as évek közepéig műveltek.
A település hivatalos bemutatkozása ugyancsak megőrizte a bányászat emlékét, miközben Egerbakta története ennél természetesen sokkal régebbi: első ismert okleveles említése 1261-ből, Baktha néven származik.
Mindez azért érdekes, mert a ma erdős, csendes vidéknek tűnő tájat valójában évszázadokon keresztül formálta az ember.
Nem szabad összekeverni az egerbaktai láptavakkal
Egerbakta esetében könnyű összekeverni a különböző tavakat.
A település másik különlegessége az egerbaktai tőzegmohás lápmedencék együttese, amely egészen más eredetű és természetvédelmi szempontból kiemelkedően értékes terület.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatója szerint a Baktató tanösvény az egerbaktai lápmedencék élővilágát, kialakulásuk kutatástörténetét és a környező Natura 2000 terület természeti értékeit mutatja be. A három tó közül az első kettő felszínét már erősen benőtte a növényzet, míg a Felső-tó továbbra is megtekinthető.
A lápokban olyan növények maradtak fenn, amelyek inkább hűvösebb, észak-európai vagy magashegységi környezetre jellemzőek. A Nemzeti Park ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a láp már a pusztulás tüneteit mutatja.
Vagyis amikor egerbaktai bányatóról beszélünk, nem a védett tőzegmohás láptavakról van szó.
Egy fénykép (videó), amelyből lassan helytörténeti dokumentum lesz
Talán ez adja Mata József képének igazi értékét.
Első pillantásra egyszerű tájfotónak látszik: erdők, hegyek, sziklafalak és közöttük egy sötétkék víztükör. Néhány év elteltével azonban már egészen mást jelent.
Egy olyan tájállapotot őriz, amely megszűnt.
A bányászat által létrehozott tájak különösen gyorsan képesek átalakulni. Egy bányaudvar növekszik, újabb fejtési szintek jelennek meg, régi falakat bontanak el, a víz eltűnhet, majd a felhagyott területeket évtizedek alatt ismét visszahódíthatja a növényzet.
Egerbakta környékének története különösen jó példája ennek. Több mint kétszáz év alatt szénbányák, tufafejtők, homokkő- és diabázbányák jelentek meg a környéken. Egyesek eltűntek, mások nyomai ma is felismerhetők.
A bányató pedig egy időre maga is ennek a tájnak az egyik jellegzetes részévé vált.
A hely, ami már csak az emlékeinkben ilyen
Akik látták még vízzel, azok számára valószínűleg továbbra is ez marad az „egerbaktai bányató”: a hegyek közé szorított víztükör, körülötte összefüggő erdőségekkel.
Mata József fényképe ezért több egy látványos felvételnél.
Egy darabka közelmúlt.
Olyan Egerbaktát mutat, amely fizikailag még nincs messze tőlünk, időben sem távoli, mégis már csak fényképeken és az arra járók emlékeiben létezik ebben a formájában.
És talán éppen az ilyen felvételek mutatják meg legjobban, miért érdemes dokumentálni a körülöttünk lévő tájat. Ami ma megszokott látvány, néhány év múlva már helytörténet lehet.
Források
Egerbakta Községi Önkormányzat – A település története
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság – Egerbakta, Baktató tanösvény
Dr. Izsó István – A Miskolci Bányakapitányság története; Egerbakta bányászata
Heves vármegye területfejlesztési dokumentuma – bányatavak és rekultiváció
Borítókép: Egerbakta, bányató – a hely egy korábbi állapotában. Fotó: Mata József.