Eger történelmi belvárosát járva könnyű úgy tekinteni a 18–19. századra, mint a város egyik fénykorára. Ekkor emelkedtek azok a templomok, paloták, polgárházak és középületek, amelyek ma is meghatározzák Eger arculatát.
Csakhogy ugyanennek a városnak volt egy másik története is.
A városfalakon kívül, a hóstyákon szőlőművesek, földművesek, napszámosok, kézművesek és szegény családok tömege élt. Az ő munkájuk ugyanúgy hozzátartozott Eger működéséhez, mint a belvárosi kereskedőké, hivatalnokoké vagy egyháziaké.
Sugár István 1976-ban éppen ezt az Egert idézte fel.
Mi volt a hóstya?
A Minden, ami Eger oldalán korábban már részletesen foglalkoztunk azzal, mit jelent a hóstya szó, és hogyan alakultak ki Eger történelmi külvárosai.
A török uralom megszűnése után a lakott terület még elsősorban a fallal körülvett városra koncentrálódott. A 18. században azonban a kapukon kívül fokozatosan új településrészek épültek ki.
Eger klasszikus hóstyái a Cifra hóstya, a Rác hóstya, a Hatvani hóstya és a Maklári hóstya voltak.
A hóstyák jelentőségét egyetlen adat különösen jól érzékelteti: az 1785-ös népszámlálás szerint Eger lakóházainak több mint 72 százaléka már a külvárosokban állt, és a város 16 889 lakosának mintegy kétharmada, 65,63 százaléka a hóstyákon élt.
Vagyis amikor a 18. századi Egerről beszélünk, valójában nem lehet csupán a mai történelmi belvárosból kiindulni.
Eger lakóinak többsége már akkor is a falakon kívül élt.
A barokk Eger másik oldala
Sugár István 1976-os írásának ereje éppen abban rejlik, hogy a levéltári iratokból nem épületeket, hanem emberi sorsokat emelt ki.
1753-ban például Ferenczffy András Barkóczy Ferenc egri püspökhöz fordult segítségért. Leveléből egy olyan család képe rajzolódik ki, amelynek már a legalapvetőbb szükségletek előteremtése is gondot okozott.
Úgy fogalmazott, hogy lehetőségei nem elegendők
„... magamnak, s Hitves Társamnak és Magzatimnak ruházkodására, hanem még csak mindennapi kenyérrel való táplálására is...”
Néhány sor az egész korszak társadalmi különbségeit megmutatja.
Miközben Egerben és környékén látványos főúri és egyházi építkezések folytak, a város lakosságának egy része a mindennapi kenyér megszerzéséért küzdött.
„Sokszor nincsen egy harapás kenyér házamnál”
Még megrázóbb Kolovics Anna Eszterházy Károly püspökhöz intézett panasza.
A nő nem általánosságban beszélt szegénységről. A mindennapi élet legapróbb részleteiben írta le azt.
Elmondása szerint:
„Sokszor nincsen egy harapás kenyér házamnál...”
Nemcsak élelmiszerből volt hiány. Ruhája sem volt elegendő ahhoz, hogy gyermekeivel együtt megfelelően felöltözhessen.
A levél egyik legszomorúbb mondata szerint még istentiszteletre sem tudott elmenni, mert nem volt megfelelő ruhája.
A ma múzeumként szemlélt 18. századi Eger mögött tehát ilyen emberi történetek is meghúzódtak.
Korpakenyéren éltek a Hatvani hóstyán
1788 nyarán a Hatvani hóstyán élő Balás Máténé fordult Eszterházy püspökhöz.
Levele szinte kétségbeesett segélykiáltás:
„Karácsonytul fogva a szegény Gyermekeimet korpakenyéren táplálgattam, de már az is elfogyott. Nem tudom, mit csináljak.”
Érdemes belegondolni, mit jelent ez.
Nem arról panaszkodott, hogy kevés vagy rossz minőségű élelmiszer áll rendelkezésére. Azt írta, hogy hónapokon keresztül korpakenyérrel próbálta életben tartani gyermekeit – majd már abból sem maradt.
A Hatvani hóstya ma Eger szerves része. Utcáin járva alig valami emlékeztet arra, hogy az egykori külvárosban ilyen sorsok is léteztek.
1864: Eger lakosságának 15 százaléka segítségre szorult
A probléma nem tűnt el a 18. századdal.
1864 januárjában a városi tanács által kiküldött bizottság megdöbbentő adatokat közölt.
Az „éhenhalással küzdő vagyontalanok” és munkaképtelenek között 866 családot, összesen 2715 embert tartottak nyilván.
Sugár István számítása szerint ez Eger akkori teljes lakosságának körülbelül 15 százalékát jelentette.
Minden hetedik egri.
A város főorvosa már 1860-ban arra figyelmeztetett, hogy napról napra súlyosabbá válik a nyomor és az ínség, és sokan már megfelelő lakást, élelmet, ruházatot és munkát sem tudnak biztosítani maguknak.
Az 1863-as ínség
Az 1860-as évek elejének válságos helyzetét az Eger című lap is megörökítette.
1863-ban arról írtak, hogy Magyarország egyes vidékei korábban is szenvedtek élelmiszer- és takarmányhiánytól, ám ilyen általános és súlyos nyomorúságra alig volt példa.
A tél közeledtével pedig egyre rosszabb helyzetre számítottak.
Ez különösen súlyosan érintette azokat a családokat, amelyek megélhetése mezőgazdasági munkából, napszámból vagy kisebb földterület műveléséből származott.
Márpedig Eger hóstyáin éppen ilyen családok ezrei éltek.
A hóstyai gazda nem feltétlenül jelentett jómódot
A régi fényképeken a hóstyai gazdák portái, pincéi, szőlői és viselete könnyen egy romantikus, békés paraszti világ képét kelthetik.
A valóság ennél jóval összetettebb volt.
A földtulajdon önmagában még nem jelentett biztonságot. Egy rossz termés, betegség, adósság, magas adó vagy a mezőgazdasági termények árának összeomlása rövid idő alatt válságba sodorhatott egy családot.
Erre jó példa Sós Mihály felszólalása az egri képviselő-testület 1931. szeptemberi ülésén.
Elmondása szerint öt év alatt mindössze 150 pengőért tudott terményt értékesíteni, miközben 140 pengő adót fizetett.
Vagyis az öt év alatt megszerzett bevételének szinte egésze elment adóra.
Sós szerint földműves társai hasonló helyzetben voltak.
Summások – a föld népe idegenben
A földnélküliek helyzete még nehezebb volt.
A Magyar Szó 1922-ben rendkívül kemény hasonlattal írta le a summások életét. A lap szerint aki olvasott a rabszolgaságról, az el tudja képzelni, milyen helyzetben volt a kor nincstelen summása.
A summások hónapokra elszegődtek távoli uradalmakba. Családjuktól elszakadva, nehéz mezőgazdasági munkát végeztek, gyakran rendkívül szerény körülmények között.
Eger és környékének szegényebb paraszti rétege számára ez sokszor nem választás, hanem a megélhetés egyik utolsó lehetősége volt.
Fejfa vagy vándorbot
A nyomor másik következménye az elvándorlás lett.
Sugár István egy korabeli egri újság különösen erős képét idézte fel. A szegény ember vagy belepusztult a nyomorba, vagy beletörődött, vagy fogta a vándorbotot és elment.
Amerikába.
Kanadába.
Vagy bárhová, ahol munkát és megélhetést remélhetett.
Az újság keserűen egy képzeletbeli új címert is megrajzolt:
fekete alapon fejfa és vándorbot.
A fejfa azoké, akik nem bírták tovább.
A vándorbot azoké, akik elmentek.
Kevés ennél tömörebb képet lehetne találni a századforduló szegényparaszti világáról.
A gazdasági világválság Eger szegényeit is elérte
Az 1930-as évek újabb súlyos időszakot hoztak.
- március 8-án a megyei lap már arról számolt be, hogy addig 40 762 ebédet osztottak ki az egri népkonyhán, miközben a gyermekkonyhán kiosztott adagok száma elérte az 51 527-et.
A népkonyhán naponta 384 adag étel készült.
A gyermekkonyhán 680 gyermek étkezett.
A város szegénykatasztere 503 munkaképtelen családfőt és 844 hozzájuk tartozó családtagot tartott nyilván. A munkaképes, esetenként segélyezett, illetve munkaképtelen családfőket együtt számítva 2294 embert, hozzájuk kapcsolódóan pedig 6431 családtagot említett a kimutatás.
Ezek már nem egy-egy szerencsétlen család történetei.
Tömeges szegénységről beszélünk.
A hóstya mégsem csak a nyomor története
Fontos azonban, hogy az egri hóstyák történetét ne azonosítsuk kizárólag a szegénységgel.
A hóstyákon alakult ki Eger sajátos parasztpolgári kultúrájának jelentős része. Szőlőművelők, földművesek, állattartók, kézművesek és iparosok éltek itt. Sajátos háztípusok, viseletek, szokások, közösségi kapcsolatok és hagyományok alakultak ki.
Az 1785-ös adatokból látható, hogy a hóstyák nem Eger jelentéktelen peremterületei voltak.
Tulajdonképpen itt élt a város többsége.
Az egri városi értéktár ma már kulturális örökségként tartja számon az egri hóstyákat. Épített emlékeikből ugyan egyre kevesebb maradt, de tárgyi és képi örökségüket múzeumi gyűjtemények, írásos emlékeiket levéltárak őrzik.
Négy hóstya – négy ma is élő név
A régi Eger szerkezete máig ott maradt a város térképén.
Cifra hóstya.
Rác hóstya.
Hatvani hóstya.
Maklári hóstya.
A Minden, ami Eger oldalán korábban már bemutattuk a Rác hóstya történetét, ahol a Rác-templom, a Ráckapu tér, Verőszala és Árnyékszala ma is őrzi a régi városrész emlékeit.
Külön foglalkoztunk a Maklári hóstyával és az Almagyar utcával is, valamint részletesen bemutattuk Eger egykori városfalait, kapuit és hóstyáit.
Ezeket az írásokat érdemes együtt olvasni Sugár István történetével.
Mert a hóstya nemcsak településtörténeti fogalom.
Emberek éltek mögötte.
Ötven évvel később is érdemes elolvasni
Sugár István írása 1976. november 9-én jelent meg a Népújságban.
Ötven év telt el azóta.
Az általa idézett dokumentumok pedig ennél is sokkal régebbiek: 18. századi kérvények, 19. századi jelentések, újságcikkek, városi jegyzőkönyvek és a 20. század első évtizedeinek szociális adatai.
Mégis ugyanarról mesélnek.
Arról, hogy egy város történetét nem lehet kizárólag a legszebb épületeiből megérteni.
Eger története természetesen a váré, a Líceumé, a Bazilikáé, az Érseki Palotáé, a templomoké és a barokk belvárosé.
De ugyanennyire azoké az embereké is, akik hajnalban kimentek a szőlőbe, földet műveltek, állatokat tartottak, napszámba jártak, summásnak szegődtek, gyermekeiket próbálták felnevelni – és időnként azért írtak kérvényt a püspöknek vagy a városnak, mert otthon már kenyér sem maradt.
Sugár István 1976-ban két rövid szóval foglalta össze mindezt:
Hóstyák és sorsok.
A cikk végén pedig egy mondatot hagyott az utókorra:
„Nem árt néha emlékezni sem!”
Ötven évvel később talán éppen ezért érdemes újra elővenni ezt az írást.
Kapcsolódó cikkeink
Mi az a hóstya? – Minden, ami Eger
Történeti adatok Eger városról, hóstyáiról, kapuiról, elnevezésükről – Minden, ami Eger
Maklári hóstya – Almagyar utca – Minden, ami Eger
A Rác hóstya, egykor itt volt a város egyik kapuja – Minden, ami Eger
Kanada, Csebox, Sánc, Almagyar – mit mesélnek Eger különös városrésznevei? – Minden, ami Eger
Források
Petercsák Tivadar: Az egri Cifra hóstya, Cifra-sánc – Eszterházy Károly Egyetem
Az egri hóstyák – Eger városi értéktára
Eger Megyei Jogú Város – Eger története és városszerkezete
Eger történeti épített környezetének vizsgálata – Eger.hu
Borítókép: Eger, Dobó István tér, balra a Gerl Mátyás utca, 1976. Fotó: Fortepan / FŐFOTÓ, 207043