Az egri Servita búcsú évszázadokon keresztül a város egyik legjelentősebb vallási és népi eseménye volt. Szeptemberben messzi földről érkeztek zarándokok a Fájdalmas Anya tiszteletére, a körmenetek különleges szereplői pedig a fehér ruhás Mária-lányok voltak. A hagyomány Eger történetének olyan rétegét őrzi, amelyben vallás, népszokás és a város mindennapi élete szorosan összekapcsolódott.
A szervitákkal új fejezet kezdődött Egerben
A török uralom megszűnése után a város vallási élete is fokozatosan újjászerveződött. Ebben fontos szerepet kaptak a szerviták, vagyis Mária Szolgái, akik a 17. század végén telepedtek meg Egerben. A rend lelkiségének középpontjában különösen erősen állt Szűz Mária fájdalmainak tisztelete.
A szerviták Egerbe érkezésével a korábbi máriás hagyományok is új lendületet kaptak. A Fájdalmas Anya tisztelete idővel messze túlnőtt a templom és a környező városrész határain: Eger jelentős búcsújáróhellyé vált.
Innen folytatnám tovább a Servita templom történetével → a búcsú kialakulásával → a messziről érkező zarándokokkal → a Mária-lányok szerepével → a régi egri búcsú hangulatával, és csak ezután hoznám be külön történeti dokumentumként Bodgál Ferenc 1955-ös fényképét.
A képhez tartozó rész címe például:
Mária-lányok Eger utcáin – egy pillanat 1955-ből
Így nem a fotóból indul ki a cikk, hanem Eger több évszázados hagyományából, a kép pedig később bizonyítja és szemlélteti, hogyan élt tovább ez a szokás a 20. század közepén. Ez sokkal jobb szerkezete a cikknek.
Mária-lányok a Servita búcsún – Eger évszázados Fájdalmas Anya-hagyománya
Az egri Servita búcsú évszázadokon át a város egyik legjelentősebb vallási és közösségi eseménye volt. Messzi földről érkeztek zarándokok a Fájdalmas Anya kegyhelyéhez, a körmenetek jellegzetes résztvevői pedig a fehér ruhába öltözött Mária-lányok voltak. Egy 1955-ben készült Bodgál Ferenc-felvétel különösen szépen őrzi ennek az egykor egész utcákat megtöltő hagyománynak az emlékét.
A szerviták megtelepedése új korszakot nyitott Egerben
Eger török uralom alóli felszabadulását követően a város vallási élete is újjászerveződött. A Szűz Mária Szolgái, vagyis a szerviták a 17. század végén jelentek meg Egerben. A források az első megtelepedés pontos évét illetően eltérnek, a Dobó István Vármúzeum és az Egri Főegyházmegye összefoglalói 1689-et jelölik meg.
A rend lelkiségének egyik központi eleme Szűz Mária szenvedésének, a Fájdalmas Anyának a tisztelete volt. Bécsi rendtársaiktól egy fából készült Piéta-szobrot kaptak, amely előtt egyre több hívő imádkozott. A hagyomány szerint Preiner Ferenc egri várkapitány gyógyulása is hozzájárult a kegyhely hírének terjedéséhez.
A mai Servita utca környéke azonban már jóval a rend megérkezése előtt vallási jelentőséggel bírt. Egy helytörténeti összefoglaló szerint középkori Mária-tisztelet kapcsolódott a területhez, amelyet később a szerviták saját rendi hagyományaikkal élesztettek újjá.
Eger egyik legnagyobb búcsújáróhelye alakult ki
A Fájdalmas Anya tisztelete hamar túlnőtt Eger határain. A Servita templom búcsúját Fájdalmas búcsúnak vagy Servita búcsúnak nevezték, és a Dobó István Vármúzeum Eger legnagyobb búcsújaként tartja számon.
A zarándokok között különösen sok palóc, matyó és jász volt. A 18. századi pestisjárványok idején sokan oltalmat keresve érkeztek a kegyhelyhez. Később, különösen a világháborúk után, az elesett katonák hozzátartozói is nagy számban keresték fel a Fájdalmas Anyát. Számukra különös jelentést hordozhatott a fiát elvesztő Mária alakja.
A búcsú jelentőségét a korabeli létszámadatok érzékeltetik igazán. A Vármúzeum kutatása szerint 1931-ben körülbelül tízezer zarándok érkezett, más években pedig a résztvevők száma akár 30–40 ezer főt is elérhetett.
Ilyenkor nem csupán a templom telt meg. A Servita utca és a környező utcák egészének élete átalakult.
Fehér ruhás lányok, virágos keresztek és Mária-szobrok
Különösen érdekes betekintést enged a régi búcsú világába az Eger című napilap 1939. szeptember 19-i száma.
A korabeli tudósítás szerint abban az évben mintegy 15 ezer ember vett részt az egri Servita búcsún. Már napokkal korábban megindultak a zarándokok a távolabbi vidékekről. A város utcáit énekszó töltötte meg, a menetben virágokkal díszített keresztek és a különböző vidékek Mária-szobrai jelentek meg.
A tudósítás külön megemlíti a fehér ruhába öltözött, pártás lányokat, akik a Mária-szobrokat vitték.
Ők voltak azok a Mária-lányok, akiknek alakja évtizedeken keresztül hozzátartozott az egri búcsú látványához.
Kik voltak a Mária-lányok?
A Mária-lányok intézménye elsősorban a búcsújáróhelyek vonzáskörzetében alakult ki és virágzott. Olyan fiatal, rendszerint még hajadon lányok közösségéről volt szó, akik különleges szerepet vállaltak a templomi ünnepeken és a körmeneteken.
Nem egyszerű résztvevői voltak a menetnek.
A Mária-lányok vihették a hordozható Mária-szobrot, a körmeneti zászlókat és más szakrális tárgyakat. Ünnepi öltözetük is megkülönböztette őket a többi résztvevőtől. A fehér ruha, a párta vagy koszorú és a rendezett menet egy-egy búcsú leglátványosabb részei közé tartozott.
Az egri Servita búcsún ráadásul nem kizárólag egyetlen Mária-szobor jelent meg. A környező települések zarándokcsoportjai igyekeztek saját hordozható Mária-szobraikat is magukkal vinni.
Így a körmenet egyúttal a környék falvainak vallási és népi kultúráját is bevitte Eger utcáira.
A Cifra hóstya is készült a zarándokok érkezésére
A búcsú nem ért véget a templom kapujánál.
A Servita templom környezetében élő egri családok számára az esemény az év egyik fontos időszaka volt. A Vármúzeum néprajzi kutatásából tudjuk, hogy a környék lakói már előre készültek a zarándokok fogadására.
A Cifra hóstyán nagytakarítást végeztek, meszeltek, rendbe tették a házakat. A körmenet útvonalán lévő ablakokat feldíszítették, virágokat, feszületeket, Mária- és Jézus-szobrokat helyeztek ki.
A messziről érkezők közül sokan helybeli családoknál kaptak szállást. Nemcsak rokonokat és ismerősöket fogadtak be: idegen zarándokoknak is helyet adtak. Ha a ház megtelt, előfordult, hogy az udvaron vagy a padláson aludtak.
A Servita búcsú tehát valójában több napos városi eseménnyé vált.
Búcsúfia, mézeskalács és viaszoffer
A vallási eseményhez természetesen vásári világ is kapcsolódott.
A templom környékén árusok jelentek meg, kegytárgyakat, szentképeket, rózsafüzéreket és különféle búcsúfiákat kínálva. A régi egri búcsúk jellegzetes emlékei között ott találjuk a mézeskalácsokat is: olvasót, huszárt, kardot vagy babát formázó mézesbábokat lehetett vásárolni.
Még különlegesebbek voltak a viaszofferek, amelyeket Egerben „tetemeknek” is neveztek.
Ezek emberi testrészt, szívet, állatot vagy más tárgyat formázó viaszból készült fogadalmi ajándékok voltak. A hívők gyógyulásért, segítségért vagy valamely baj elhárításáért ajánlották fel őket.
A búcsú így egyszerre volt egyházi ünnep, zarándoklat, családi találkozás és vásár.
Egy különleges pillanat 1955-ből
Ennek az egykor rendkívül gazdag egri hagyománynak különleges dokumentuma Bodgál Ferenc 1955-ben készült fényképe.
A fekete-fehér felvételen az egri Servita búcsú körmenetét látjuk. Elöl és a menetben fehér ruhás Mária-lányok haladnak, magas, gazdagon díszített templomi zászlókkal. Mellettük és mögöttük fekete ruhába öltözött asszonyok vonulnak, az utca két oldalán pedig a körmenetet figyelő emberek sorakoznak.
A kép ma a Dobó István Vármúzeum Fotóadattárában, 3473-as leltári számon található, és a múzeum az egri Fájdalmas búcsú történetének bemutatásakor is közli.
A felvétel évszáma külön jelentőséget ad a képnek. 1955-ben járunk, amikor az államszocialista rendszer egyházpolitikája már alapvetően megváltoztatta a vallási közösségek működésének körülményeit. A fényképen mégis egy népes körmenetet és a korábbi évtizedekből örökölt hagyomány számos elemét látjuk.
A helytörténeti visszaemlékezés szerint még az 1960-as években is nagyobb tömegek vettek részt a Servita búcsún: a környező falvakból már szombaton megérkeztek a zarándokok, egyesek a templomban töltötték az éjszakát, vasárnap pedig a környező utcák árusokkal és hívekkel teltek meg.
A fekete ruha sem volt véletlen
A Servita búcsú hangulatának egyik jellegzetessége volt a fekete viselet.
Ennek hátterében maga az ünnep áll: Mária fájdalmára, Krisztus szenvedésére és halálára emlékeznek. A gyász színe ezért természetes módon kapcsolódott a Fájdalmas Anya tiszteletéhez.
Bodgál Ferenc 1955-ös fényképén különösen szépen megfigyelhető ez a kontraszt: a Mária-lányok világos, ünnepi öltözete mellett feketébe öltözött asszonyok haladnak.
Egyetlen utcaképben jelenik meg a fiatalság, a hagyomány, a gyász és az ünnep.
A hagyomány nem tűnt el Egerből
A régi búcsúk tízezres tömege és a Mária-lányok egykori szerepe ma már elsősorban fényképeken, múzeumi tárgyakon, újságcikkekben és az idősebb generációk emlékezetében él.
Maga a Fájdalmas Anya búcsú azonban nem vált pusztán helytörténetté.
Az Egri Főegyházmegye az elmúlt években is rendszeresen meghirdette a több száz éves hagyományokra visszatekintő Servita búcsút. A programokban szentmisék, keresztút, fájdalmas rózsafüzér, szentségimádás és ünnepi körmenet is szerepelt.
A Servita templom és rendház ma is Eger történelmi városképének fontos része, a városi dokumentumok pedig napjainkban is nevezetes búcsújáróhelyként tartják számon.
Bodgál Ferenc 1955-ös fényképe ezért jóval több egy régi egri utcaképnél. Megőrizte annak az időszaknak egy pillanatát, amikor a Servita búcsú hagyományai még látványosan jelen voltak Eger utcáin: a fehér ruhás Mária-lányokkal, a feketébe öltözött asszonyokkal, a csipkés lobogókkal és a körmenetet kísérő tömeggel.
Egy olyan egri hagyomány emléke ez, amely évszázadokon keresztül nemcsak a Servita templomhoz, hanem az egész környék közösségi életéhez hozzátartozott – és amelynek folytonosságát a város napjainkig őrzi.
Források
Dobó István Vármúzeum – Az egri Fájdalmas búcsú
Egri Főegyházmegye – A szeretet együtt jár a szenvedéssel – Fájdalmas Anya búcsú Egerben
Hungaricana – Eger napilap, 1939. szeptember 19.: tudósítás a Servita búcsúról
Eger Történeti Ismerettára – A szerviták Egerben, történeti fotókkal
Egri Főegyházmegye – Fájdalmas Anya búcsú Egerben
Borítókép: Mária-lányok templomi zászlókkal a Servita búcsún, Eger, 1955. Fotó: Bodgál Ferenc / Dobó István Vármúzeum, Fotóadattár, 3473.