Eger belvárosában, néhány lépésre a Dobó tértől ül egy ismerős alak. Nem magas talapzatról nézi a járókelőket, nem ünnepélyes pózban áll előttünk: Gárdonyi Géza egyszerűen helyet foglalt a karosszékében, kezében a pipájával. Mintha csak egy pillanatra hagyta volna ott a vár fölötti házát, hogy figyelje a várost. A pipázó író alakja azonban egy kevésbé ismert egri történethez is elvezet. Ahhoz a korszakhoz, amikor a dohány már nem pusztán különlegesség volt, hanem üzlet, divat, társasági szokás és sokak számára mindennapi szenvedély.
Gárdonyi és a pipa
Nem véletlen, hogy Kutas László egész alakos bronzszobra pipával ábrázolja az írót. Gárdonyi életének valóban jellegzetes része volt a pipázás.
Amikor 1897-ben végleg Egerben telepedett le, a vár mögötti házában olyan világot alakított ki magának, amely távol tartotta a városi nyüzsgéstől. Ha az idő engedte, a kertben vagy a tornácon töltötte idejét. Esős napokon is járkált a hosszú tornácon, gondolkodott – és pipázott.
Ennek még a házán is nyoma maradt. Dolgozószobájának barna színét a hagyomány szerint éppen a dohányfüst miatt választotta. Az író számára a pipa nem egyszerű kellék volt: hozzátartozott ahhoz a csendes, szemlélődő élethez, amelyet Egerben teremtett magának.
A mai Gárdonyi Géza téren ezért különösen találó így látni őt.
A 2014-ben készült szobor nem a távoli, megközelíthetetlen írót mutatja. Szinte egy szinten ül velünk. Közel lehet menni hozzá, mellé lehet állni, és a pipa is éppen olyan természetes része az alakjának, mint a karosszék.
De csak Gárdonyi pipázott Egerben?
Aligha.
A dohányzás Magyarországon már jóval Gárdonyi kora előtt elterjedt. A dohány az Oszmán Birodalom közvetítésével is megjelent térségünkben, majd a következő évszázadokban egyre inkább beépült a hétköznapi életbe.
A pipa hosszú időn át különösen népszerű volt. Nemcsak maga a dohányzás számított: a pipa viseleti tárggyá, személyes holmivá, olykor társadalmi helyzetet is kifejező tárggyá vált. Egészen más pipát használhatott egy egyszerű földműves, egy katona, egy városi polgár vagy egy módosabb ember.
Eger pedig kereskedővárosként, vásáraival, vendégfogadóival, kocsmáival és borozóival kiváló terepet biztosított a dohányzás terjedésének.
A 19. századra már aligha lehetett volna úgy végigsétálni a városon, hogy az ember ne találkozzon pipázó férfiakkal.
A dohányból üzlet lett
A dohány történetének van egy olyan oldala is, amely ma már szinte teljesen eltűnt a város emlékezetéből.
A 19. században a dohány komoly gazdasági értéket képviselt. Termesztése, feldolgozása és kereskedelme sok ember megélhetéséhez kapcsolódott, miközben az állam is egyre erősebben ellenőrizte ezt a jövedelmező árucikket.
Egerben még dohánytőzsde is működött.
Ma már valószínűleg sok egri úgy sétál el az egykori helyszín közelében, hogy fogalma sincs róla, milyen üzleteket kötöttek ott egykor. Pedig a dohány ugyanúgy része volt a város gazdasági életének, mint számos más mezőgazdasági termény vagy a bor.
És éppen itt kap egy kis csavart Gárdonyi pipája.
Vajon hol működött az egri dohánytőzsde?
A választ most szándékosan nem áruljuk el.
Október 3-án ugyanis Eger belvárosában olyan séta indul, amelynek egyik állomása éppen a „Dohány és Szenvedély Egerben” témát járja körül.
A résztvevők többek között arra is választ kaphatnak, hogy melyik házban működött az egri dohánytőzsde a 19. században, mennyire hódította meg a dohány az egykori egrieket, és miként vált a pipázásból, majd később a szivarkázásból széles körben elterjedt szokás.
És akadnak ennél különösebb történetek is.
Amikor már a szivarka is megfizethetetlenül drága lett
A cigaretta elődjének tekinthető szivarka fokozatosan a pipa mellé, majd sokaknál annak helyére lépett. Csakhogy voltak időszakok, amikor a dohánytermék ára olyan magasra emelkedett, hogy az egrieknek bizony találékonyságra volt szükségük.
Hogy pontosan milyen furfangokat eszeltek ki?
Ez is maradjon az október 3-i séta egyik története.
Éppen ettől lehet érdekes egy ilyen városi program: olyan épületek és utcák mellett haladunk el, amelyeket akár naponta látunk, mégsem tudjuk, milyen hétköznapi történetek kapcsolódnak hozzájuk. A történelem ugyanis nemcsak háborúkból, püspökökből, királyokból és híres épületekből áll. Ugyanúgy hozzátartozik, mit ettek, mit ittak, hol találkoztak – vagy éppen mit szívtak az egykori egriek.
A pipa története még messzebbre vezet
A programhoz az Oszmán Sátor bemutatója is kapcsolódik, ahol különleges pipákkal lehet találkozni. Ez azért is érdekes, mert a dohányzás kultúrája a török világban sajátos tárgyakat és szokásokat alakított ki.
A vízipipa egészen más dohányzási kultúrát képviselt, mint az a pipa, amelyet később a magyar ember kezében megszoktunk. A bemutatón ezekből a különbségekből is ízelítőt kaphatnak az érdeklődők, sőt dohánymentes vízipipa kipróbálására is lehetőség nyílik.
Így az október 3-i séta egyetlen témán keresztül több évszázad történetébe enged bepillantást.
Egy másik Eger bújik meg a jól ismert utcák mögött
Talán éppen Gárdonyi szobra mutatja meg a legjobban, mennyire közel lehet hozzánk a város múltja.
Az író 1897-től 1922-ben bekövetkezett haláláig Egerben élt. A vár fölötti ház csendjében születtek legfontosabb művei közül is jó néhány, és Eger annyira összeforrt a nevével, hogy ma utca, tér, iskola és színház is őrzi emlékét.
A téren üldögélő bronz Gárdonyi kezében pedig ott maradt egy egészen hétköznapi tárgy.
A pipa.
Ha legközelebb arra járunk, talán már nem egyszerűen az író egyik jellegzetes személyes tárgyát látjuk benne. Eszünkbe juthat mögötte egy régi, füstös Eger is: pipázó polgárok, vendégfogadók, kereskedők, dohánnyal üzletelő emberek, drága szivarkák és a dohánytőzsde ma már szinte elfeledett világa.
Október 3-án pedig ennek az Egernek néhány titka ismét előkerül a belváros házai közül.
Források
Október 3-i egri séta – részletek és esemény
Eger városa – Gárdonyi Géza Emlékmúzeum és Gárdonyi egri otthona
Gárdonyi Kert – Gárdonyi Géza Emlékház és Közösségi Ház
Nemzeti Örökség Intézete – Gárdonyi Géza
Borítókép: Eger, Pipázó Gárdonyi a Gárdonyi Géza téren. Fotó: Szinok Gábor