1552. szeptember 29-én elérkezett az a pillanat, amelyre Dobó István és az egri várvédők csaknem három hete készültek. Az ágyúk addigra súlyosan megrongálták a falakat, a védők éjszakánként javították a réseket, hajnalban pedig megindult az első nagy általános gyalogsági roham. Az egri ostrom új, minden addiginál véresebb szakaszába lépett.
Szeptember 9-e óta napról napra követjük az 1552-es egri ostrom történetét. Akkor még az oszmán hadak közeledése és Eger körülzárása jelentette a legnagyobb veszélyt. A következő napokban azonban egyre szorosabbra zárult a gyűrű Dobó István vára körül.
Szeptember 10-én Vas Miklós még el tudott indulni Bécs felé Dobó segélykérő üzenetével. Egy nappal később Hadim Ali budai pasa ágyúi már Egerre tüzeltek. Szeptember 13-ra megérkeztek az oszmán főerők is, szeptember közepére pedig gyakorlatilag bezárult az ostromgyűrű.
Szeptember 15-én Kara Ahmed másodvezír már a teljes oszmán haderővel Eger alatt állt. A várvédők tudták, hogy a döntő összecsapás közeledik.
Két nappal később, szeptember 17-én megkezdődött a nagy ágyúzás.
Ettől kezdve Eger falai szinte folyamatos tüzérségi támadás alatt álltak.
Szeptember 22-én az egri lovasok merész kitörést hajtottak végre. Török László visszaszerezte az egyik lesodort zászlót, miközben Varsányi Imre és társai életveszélyes küldetésre indultak Szarvaskő felé, hogy Dobó segélykérő levelét kijuttassák az ostromgyűrűből.
Szeptember 23-án már a Szentély-bástya és a környező védművek is súlyos tűz alatt álltak.
A következő napokban pedig egyre világosabbá vált, hogy az oszmán hadvezetés nem elégedhet meg a falak lövetésével.
Előbb-utóbb meg kell indulnia a gyalogságnak.
Ez a nap 1552. szeptember 29-én érkezett el.
Tizenkét napja lőtték a várat
Az oszmán hadvezetés nem véletlenül várt a nagy rohammal.
A szeptember 17-én megkezdett tüzérségi támadás célja az volt, hogy megbontsa Eger védelmi rendszerét. A nagy ostromágyúk napokon keresztül lőtték a falakat, különösen azokat a pontokat, ahol a támadók a legnagyobb esélyt látták a betörésre.
A Föld-bástya, a Tömlöc-bástya, az Ó-kapu környéke és a külső vár több szakasza súlyos találatokat kapott.
Amit nappal az ágyúk leromboltak, azt a védők éjszaka megpróbálták helyreállítani.
Gerendákat hordtak a résekhez, földdel, fával és minden használható anyaggal erősítették meg a sérült védműveket. Miközben nappal az ágyúk romboltak, éjszakánként katonák és civilek dolgoztak azért, hogy másnap reggel még legyen mit védeni.
Ez a szinte emberfeletti munka legalább annyira hozzátartozott Eger védelméhez, mint a későbbi híres rohamok.
Szeptember 28-ról 29-re virradó éjszaka azonban a vár egyik tapasztalt tisztje már nem érhette meg a másnapi nagy támadást.
A roham előtti éjszakán meghalt Bolyky Tamás
Bolyky Tamás ötven borsodi gyalogos puskással érkezett Eger védelmére.
A külső vár északkeleti részének védelmében szolgált. Szeptember 28-ról 29-re virradó éjszaka embereivel a megrongált erődítéseket javította, miközben az oszmán lövészek folyamatosan tüzeltek rájuk.
Bolyky Tamást találat érte.
Sérülésébe rövidesen belehalt.
A várvédők később róla nevezték el Bolyky-bástyának azt a védművet, amelynek környékén életét vesztette. Nevét ma Egerben utca is őrzi.
A várnak azonban nem maradt ideje gyászolni.
Néhány órával később elérkezett a hajnal.
Szent Mihály napján megszólaltak a török dobok
- szeptember 29-e Szent Mihály napja volt.
Hajnalban az oszmán hadvezetés jelt adott az első nagy általános gyalogsági rohamra.
Az addigi ágyúdörgéshez most dobok, kürtök, kiáltások és puskalövések zaja társult. Az oszmán katonák több irányból indultak meg a várfalak felé.
Az ilyen támadásoknál a hatalmas zajnak is szerepe volt. A támadók nemcsak a falakat akarták áttörni, hanem a védők lelkierejét is igyekeztek megtörni.
Egerben azonban mindenki tudta, hogy egyszer elérkezik ez a pillanat.
Dobó István korábban takarékoskodott a lőporral és a hadianyaggal.
Most már szükség volt minden tartalékra.
Az Ó-kapunál vált kritikussá a helyzet
A támadók több ponton egyszerre próbáltak betörni a várba, de az egyik legsúlyosabb helyzet az Ó-kapu környékén alakult ki.
Az oszmán tüzérség addigra alaposan megrongálta ezt a várrészt. A támadók a falakon ütött réseken és létrák segítségével igyekeztek feljutni a védművekre.
Az Ó-kapu védelmében Pethő Gáspár játszott fontos szerepet.
A küzdelem hamarosan közelharccá változott.
Már nem távoli ágyúpárbaj zajlott. A várvédők és az oszmán katonák néhol közvetlenül egymással kerültek szembe.
Pethő Gáspár a harc során megsebesült.
A védelem irányításába Mekcsey István is bekapcsolódott, miközben a belső várból újabb erőket küldtek a veszélyeztetett szakaszra.
Az Ó-kapunál egy időre valóban kritikus lett a helyzet.
Ha az oszmán katonák itt tartósan meg tudják vetni a lábukat, megnyílhatott volna előttük az út a vár belseje felé.
A védők azonban visszaszorították őket.
Dobónak saját védőállásaira is lövetnie kellett
A harc egyik legdrámaibb pillanatában az ellenség olyan területre jutott fel, amelyet már nem lehetett hagyományos módon megtisztítani.
Dobó István kemény döntést hozott.
Az egri ágyúkat az oszmánok által elfoglalt állás ellen fordították.
Ez azt jelentette, hogy saját védművük egy részét is tűz alá kellett venniük.
A döntés kegyetlen volt, de szükséges.
Jobb volt tovább rombolni egy már amúgy is sérült állást, mint megengedni, hogy az ellenség ott megvesse a lábát, és onnan induljon tovább a vár belseje felé.
A támadók végül nem tudták kihasználni pillanatnyi előnyüket.
A vár más pontjain is élet-halál harc folyt
Nem csak az Ó-kapunál támadtak.
A külső vár keleti oldalán és más veszélyeztetett pontokon is súlyos összecsapások zajlottak. Bornemissza Gergely, Zolthay István és a többi egri tiszt emberei ott harcoltak, ahol éppen a legnagyobb szükség volt rájuk.
A támadók létrákat támasztottak a falakhoz, megpróbálták kihasználni az ágyúzás során keletkezett réseket, és újabb hullámokban indultak előre.
Egy oszmán katona a falra feljutva zászlót próbált kitűzni.
Komlósi Antal egri vitéz azonban rátámadt, és megakadályozta, hogy az ellenséges hadijelvény a várfalon maradjon.
Egy ilyen pillanatnak jóval nagyobb jelentősége volt egy egyszerű zászlónál.
Az ellenséges lobogó megjelenése azt jelezhette volna a harcolóknak, hogy az adott állás elesett.
Szeptember 29-én azonban Eger falain nem maradt ott az oszmán zászló.
Órákon át tartott a véres küzdelem
Az első nagy roham hosszú órákon keresztül tartott.
Az ostromlók újabb és újabb katonákat küldtek előre, a védők pedig minden rendelkezésükre álló eszközt felhasználtak.
Puskák, szakállasok és ágyúk szóltak.
Köveket és más nehéz tárgyakat zúdítottak a falakra kapaszkodó támadókra. A sérült részek mögött újabb akadályokat emeltek, a tartalékokat pedig folyamatosan oda irányították, ahol a legnagyobb veszély alakult ki.
Dobó és tisztjei nem egyszerűen egyetlen biztonságos pontról figyelték az eseményeket.
A veszélyeztetett helyeken személyesen irányították a védekezést.
Szeptember 29-én már nem elsősorban a falak vastagsága döntött.
Hanem az, hogy a mögöttük álló emberek kitartanak-e.
Kitartottak.
Az első nagy roham kudarcot vallott
A hosszú és véres harc végére az oszmán csapatok visszavonultak.
Eger még állt.
Az ostrom első nagy általános gyalogsági támadását a várvédők visszaverték.
A győzelem azonban nem jelentette azt, hogy véget ért a veszély.
Éppen ellenkezőleg.
Dobó és emberei pontosan tudták, hogy az ellenség újra próbálkozni fog. A falak még rosszabb állapotba kerültek, sokan megsebesültek, a halottakat pedig el kellett temetni.
De szeptember 29-e után valami mégis megváltozott.
A várvédők addig csak remélhették, hogy képesek lesznek megállítani az oszmán had nagy gyalogsági támadását.
Most már tudták is.
Húsz nap telt el szeptember 9. óta
Amikor szeptember 9-én megkezdődött az ostrom történetének általunk is napról napra követett szakasza, Eger előtt még csak kibontakozott a veszély.
Húsz nappal később egészen más világ volt a várfalakon belül.
Az oszmán sereg körülzárta az erősséget.
A külvilággal való kapcsolat életveszélyes futárutakra szűkült.
Az ágyúk csaknem két hete rombolták a falakat.
A vár több pontja súlyosan megsérült.
Voltak halottak és sebesültek.
A katonák kimerültek.
És szeptember 29-én már az első nagy általános rohamot is át kellett élniük.
Mégsem sikerült megtörni őket.
Pedig az 1552-es ostrom legvéresebb és legkritikusabb napjai ekkor még előttük álltak.
Októberben robbanás rázta meg a várat, újabb támadások következtek, majd elérkeztek azok a nagy rohamok, amelyek végül eldöntötték Eger sorsát.
Szeptember 29. mégis fontos határvonal az ostrom történetében.
Ezen a napon bizonyosodott be először igazán, hogy az ágyúkkal megtépázott Eger nem omlik össze akkor sem, amikor az ellenséges gyalogság megindul a falak ellen.
A falakat szét lehetett lőni.
A kapukat rommá lehetett tenni.
Embereket lehetett elveszíteni.
De Eger várát ezen a napon nem sikerült elfoglalni.
Szent Mihály napjának estéjén a vár továbbra is Dobó István és katonái kezén volt.
Az ostrom története pedig folytatódott.
Források
Minden, ami Eger – 474 éve ezen a napon kezdődött Eger történetének leghíresebb ostroma
Magyar Nemzeti Levéltár – Az egri csillagok
Dobó István Vármúzeum – Az egri vár története röviden
MTA REAL – Kanász Viktor: Szász Móric 1552. évi magyarországi hadjárata és győri táborozása
Borítókép: jelenet az 1968-as Egri csillagok című filmből.