Volt idő, amikor a konyhában sparhelt ontotta a meleget, a kredenc polcain gondosan elrendezett tányérok sorakoztak, a hálószobában pedig egy hangosan ketyegő vekker jelezte az idő múlását. Nagyszüleink otthonában számos olyan tárgy kapott helyet, amelyeket ma már ritkán használunk, vagy csak régi fényképeken, tájházakban és múzeumokban láthatunk. Nevük azonban sokak emlékezetében máig él, és egy-egy régi kifejezés hallatán egész gyermekkori történetek elevenedhetnek meg.
A 20. század során a háztartások felszerelése jelentősen megváltozott. A villamosítás, a vezetékes víz elterjedése, a háztartási gépek megjelenése és az életmód átalakulása fokozatosan háttérbe szorította a régi használati eszközöket. A nagymama házában azonban ezek a tárgyak nem egyszerű berendezések voltak: hozzátartoztak a család mindennapjaihoz.
Mi volt a kredenc, a régi konyhák büszkesége?
A kredenc a régi paraszti és polgári otthonok egyik legjellegzetesebb bútordarabja volt. A többnyire fából készült konyhaszekrény alsó részében edényeket, lábasokat és konyhai eszközöket tároltak, felső, gyakran üvegezett részében pedig poharak, tányérok és díszes porcelánok kaptak helyet.
A 19. század végétől és különösen a 20. század első felében sok magyar háztartásban megtalálható volt. A falusi otthonokban gyakran festették, díszítették, polcaira hímzett terítőket és csipkéket helyeztek.
A kredenc nemcsak praktikus tárolóbútor volt, hanem a háziasszony büszkesége is. Ünnepekkor innen kerültek elő a legszebb étkészletek, amelyeket hétköznapokon féltve őriztek.
Napjainkban a régi kredencek ismét népszerűek a vidéki hangulatú otthonokban. Sok család felújítva használja tovább a nagyszülőktől örökölt darabokat.
Mit jelentett a vekker?
A vekker a hagyományos, mechanikus ébresztőóra közismert elnevezése volt. A szó a német Wecker kifejezésből került a magyar nyelvbe.
A klasszikus vekker két csengővel és a közöttük elhelyezett kalapáccsal működött. Amikor elérkezett a beállított időpont, a szerkezet hangos csörgése ébresztette a ház lakóit.
A régi órákat rendszeresen fel kellett húzni, hiszen működésüket rugós mechanika biztosította. Sok otthonban az éjjeliszekrényen álltak, és jellegzetes ketyegésük az éjszakai csend része volt.
A digitális ébresztőórák, majd a mobiltelefonok elterjedésével a hagyományos vekkerek nagyrészt eltűntek a mindennapokból, de dísztárgyként és gyűjtői darabként ma is találkozhatunk velük.
Mi volt a gramofon, amely zenével töltötte meg a szobát?
A gramofon a hangrögzítés történetének egyik meghatározó találmánya. Emile Berliner az 1880-as évek végén fejlesztette ki a lapos hanglemezek lejátszására szolgáló rendszerét, amely a következő évtizedekben világszerte elterjedt.
A korai készülékek egy része nagyméretű hangtölcsérrel rendelkezett, amely felerősítette a lemez barázdáiból mechanikusan előállított hangot. Később a hangtölcsér a készülék szekrényébe került, így a gramofon egyre inkább bútordarabhoz hasonlított.
A gramofonlemezeken operettrészletek, népszerű dalok, klasszikus zenei felvételek és más műsorok voltak hallhatók. A készülékek lehetővé tették, hogy az emberek saját otthonukban hallgassanak olyan előadókat, akikkel személyesen soha nem találkozhattak.
A hagyományos gramofonokat később az elektromos lemezjátszók és a modernebb hanghordozók váltották fel. A régi készülékek ma a technikatörténeti gyűjtemények értékes darabjai.
Mit neveztek sublótnak?
A sublót alacsony, többnyire fiókos tárolóbútor volt, amely a régi hálószobák és tisztaszobák jellegzetes berendezéséhez tartozott.
A fiókokban ruhákat, ágyneműket, terítőket, családi iratokat és személyes tárgyakat tartottak. Tetejére gyakran fényképek, porcelándíszek, gyertyatartók vagy egyéb emléktárgyak kerültek.
A sublót elnevezés a német Schublade szóval rokon, amely fiókot jelent. A magyar nyelvben több változata is ismert volt, köztük a sublat, suplód és sublód. A hasonló bútorokat egyes vidékeken kaszlinak vagy komódnak is nevezték.
A gondosan megőrzött sublót sok családban nemzedékről nemzedékre öröklődött. Egy-egy régi fiókban levelek, megsárgult fényképek és más családi emlékek maradhattak fenn.
Mi volt a sparhelt, amelyen az ebéd főtt?
A sparhelt, más néven sparherd vagy takaréktűzhely, a régi magyar konyhák nélkülözhetetlen berendezése volt. Egyszerre szolgált főzésre, sütésre és a helyiség fűtésére.
A hagyományos sparheltet fával vagy szénnel fűtötték. Fém főzőlapján különböző méretű edényeket lehetett elhelyezni, belsejében pedig sütőtér is kialakítható volt. A főzőlap levehető karikáival szabályozni lehetett, hogy az edény milyen közvetlenül érintkezzen a tűz melegével.
A sparhelt mellett különösen jólesett a téli meleg. Itt készült a húsleves, a krumplis tészta, a töltött káposzta, és sok helyen a sütemények is a takaréktűzhely sütőjében sültek.
Heves megye falvaiban, a Bükk és a Mátra környéki háztartásokban is sokáig használták. A vezetékes gáz és a villanytűzhelyek elterjedése fokozatosan visszaszorította, de egyes vidéki házakban napjainkban is működik hagyományos fatüzelésű tűzhely.
Mi volt a mángorló, amely megkönnyítette a vasalást?
A mángorló a kimosott textíliák simítására szolgáló eszköz volt, amelyet a vasalás mellett vagy helyett használtak.
A régebbi, kézi mángorlás során a textíliát hengerre tekerték, majd egy bordázott vagy sima falappal nyomást gyakoroltak rá. A későbbi, mechanikus mángorlógépek már egymáshoz szorított hengerekkel működtek.
A mángorlás különösen az ágyneműk, lepedők, abroszok és más nagyobb vászondarabok kisimítására volt alkalmas. A módszer nem igényelt olyan magas hőmérsékletet, mint a hagyományos vasalás.
A díszesen faragott mángorlólapok a népi tárgykultúra értékes emlékei. Egyes darabokat szerelmi ajándékként készítettek, így használati eszközök és személyes emléktárgyak is voltak egyszerre.
Mit jelentett a Patyolat a 20. században?
A Patyolat szó sokak számára a mosodát és a vegytisztítót jelentette. Az elnevezés a szocialista korszakban működő mosodai és ruhatisztító szolgáltatások révén vált széles körben ismertté.
A második világháborút követő évtizedekben a magyar háztartások jelentős részében még nem volt automata mosógép. A ruhák mosása, öblítése, csavarása és szárítása sok időt és fizikai munkát igényelt.
A városi lakásokban különösen nehézséget jelentett a nagyobb mennyiségű ágynemű és ruházat tisztítása. A Patyolat üzleteiben mosást, vasalást és vegytisztítást lehetett igénybe venni, bár a szolgáltatások köre helyenként eltért.
A háztartási mosógépek elterjedése az 1960-as évektől fokozatosan átalakította a mosási szokásokat. Az automata mosógépek szélesebb körű elterjedésével a hagyományos mosodai szolgáltatások szerepe is megváltozott.
A Patyolat név azonban olyan mélyen beépült a magyar köznyelvbe, hogy sokan később is általános elnevezésként használták a ruhatisztító üzletekre.
További régi tárgyak, amelyek egykor minden házban megtalálhatók voltak
A kredenc, a vekker és a sparhelt mellett számos olyan használati tárgy létezett, amelyet a mai fiatalabb nemzedékek már alig ismernek.
Szenes vasaló: A villanyvasalók elterjedése előtt izzó faszénnel melegített vasalókat is használtak. A nehéz fémszerkezet belsejében elhelyezett parázs biztosította a ruhák kisimításához szükséges hőt.
Mosóteknő: Fából készült, nagyobb méretű edény, amelyben a ruhákat kézzel mosták. A mosás során szappant, mosószódát és más tisztítószereket alkalmaztak.
Mosódeszka: Bordázott felületű eszköz, amelyen a szennyezett ruhadarabokat dörzsölték. Használata komoly fizikai munkát jelentett.
Köpülő: A vajkészítés hagyományos eszköze. A tejszínt hosszabb ideig tartó mechanikus mozgatással köpülték, amíg a vaj különvált az írótól.
Köcsög: Többnyire cserépből készült, magas, keskeny nyakú edény, amelyet tej tárolására és alvasztására használtak.
Hokedli: Egyszerű, többnyire háttámla nélküli konyhai ülőbútor. Egyes változataiban az ülőlap alatt tárolórekesz is helyet kapott.
Sifonér: Magas, rendszerint kétajtós ruhásszekrény, amelyben a család ruháit és más textíliáit tárolták. A név a francia chiffonnier szóból ered.
Petroleum lámpa: A villamos világítás elterjedése előtt sok háztartásban használt világítóeszköz. Üvegburája védte a lángot, amelynek fényerejét a kanóc állításával lehetett szabályozni.
A régi tárgyak a családi emlékezet részei
A nagyszüleink otthonából ismert tárgyak nemcsak a technikai fejlődés egy-egy állomását idézik fel, hanem azt is megmutatják, hogyan éltek a családok néhány évtizeddel ezelőtt.
A mindennapi élet sokkal több kézi munkát követelt. A főzéshez tüzet kellett rakni, a mosás hosszú órákat vett igénybe, a ruhák kisimítása pedig külön feladat volt. A használati tárgyak ezért gyakran tartós anyagokból készültek, javították és hosszú évtizedeken át használták őket.
Ma ezek közül számos darabot tájházakban, helytörténeti gyűjteményekben és néprajzi múzeumokban őriznek. Mások még mindig ott állnak egy-egy régi vidéki ház kamrájában, padlásán vagy szobájában.
A kredenc, a sublót, a sparhelt vagy a mángorló nem csupán egy letűnt korszak tárgyi emléke. Sokak számára a nagymama főztjét, a családi ünnepeket, a gyermekkori nyarakat és az otthon biztonságát idézi.
Te hányat ismersz ezek közül a régi tárgyak közül? Melyikre emlékszel a nagyszüleid házából?
Források
Borítókép: stock fotó,