Eger egyik legrégebbi városrészének neve ma is egy egykori közösség emlékét őrzi. A Rác hóstya, a Rác kapu, a Rác utca, a Rác hegy és a Rác-templom elnevezések mind arról tanúskodnak, hogy a szerbek évszázadokon keresztül fontos szerepet töltöttek be Eger életében. Kereskedők, kézművesek, egyházi személyek és családok éltek itt, akik nemcsak a város gazdaságát, hanem kulturális és vallási arculatát is alakították. Történetük szorosan összefonódott a görögkeleti vallású görögökével, a város borkereskedelmével és azzal a templommal, amely ma is a Rác hóstya egyik legjellegzetesebb műemléke.
A szerbek megjelenése Egerben
A szerbek egri jelenlétének kezdete a török hódoltság időszakára nyúlik vissza. Evlia Cselebi török utazó is említést tett a városban élő délszláv lakosságról. A helytörténeti feldolgozások a 17. század első felétől számolnak szerb lakosokkal, az 1638–1640 közötti időszakot is megjelölve letelepedésük egyik korai szakaszaként.
A török világutazó elismerően írt az itt élő délszlávokról, akiket „nagyon őszinte és egyszerű embereknek” nevezett. A korabeli magyar források a szerbeket összefoglalóan rácoknak hívták. A török hadseregben kezdetben segédcsapatokként is szolgáltak, az egri vár török őrségében pedig jelentős számban voltak bosnyák és szerb zsoldos katonák.
A szerb közösség egyházi életére már a 17. századból is találhatók egri utalások. A török uralom megszűnése után valószínűleg azok közül is maradtak a városban, akik korábban itt éltek. A korabeli nyilvántartások azonban nem minden esetben rögzítették pontosan a nemzetiségi hovatartozást, ezért a szerbek számáról csak részleges képet kaphatunk.
Az 1690-es összeírás a különböző történeti feldolgozásokban 36–40 rác családot említ. A szerbek az újonnan betelepülő népcsoportokhoz képest kedvezőbb helyzetben voltak, mert a török megszállás idején megszerzett vagyonukat megtarthatták.
Az 1690-es nagy szerb betelepülés
A szerbek magyarországi történetének egyik legjelentősebb eseménye az 1690-es nagy bevándorlás volt. Csernovics Arzén ipeki szerb pátriárka vezetésével mintegy 30–40 ezer család, hozzávetőleg 150–200 ezer ember érkezett az országba.
A betelepülés közvetlen előzménye, hogy a szerbek I. Lipót Habsburg uralkodó felhívására fellázadtak a török uralom ellen, és csatlakoztak a Balkánon előrenyomuló császári hadsereghez. A törökök győzelmét követően azonban sokan megtorlástól tartottak, ezért elfogadták a császár meghívását. I. Lipót különböző kiváltságokat és vallási szabadságot ígért számukra.
A betelepülők jelentős része a török háborúk során elnéptelenedett déli területeken telepedett le. Mohács, Buda, Szentendre, Szeged, Pécs, Székesfehérvár, Győr és Arad mellett Eger is fontos célpont volt.
A városban 1693-ban már 633 rácot tartottak számon, köztük tíz papot és szerzetest. Ez a szám jól mutatja, hogy a szerb közösség rövid idő alatt jelentősen megerősödött.
Az 1777-es összeírás 389 rác lakost említ, a gyermekekkel együtt. Közülük 84-en voltak házasok. Egy 1784-es nyilvántartás már 518 főt tüntetett fel.
A 19. századtól kezdve azonban fokozatosan csökkent a kimutatható szerb lakosság száma. Az összeírásokban olyan családnevek is előfordultak, amelyek magyar hangzásúak voltak, például Fekete, Szabó, Czifrády, Farkas, Kerek és Rácz.
Kereskedők, akik meghatározták Eger gazdasági életét
A szerbek nemcsak létszámuk, hanem gazdasági jelentőségük miatt is fontos szerepet kaptak a város életében. Kereskedelmi tevékenységük különösen a 18. században volt meghatározó. A korabeli feljegyzések szerint a szerb kereskedők jelentős gazdasági befolyással rendelkeztek, és tevékenyen részt vettek a település fontosabb döntéseiben is.
Kereskedelmi kapcsolataik révén összekötötték a magyarországi városokat a Balkán és a délkelet-európai térség piacaival. A külföldi áruk közvetítésében, a távolsági kereskedelemben és a borkereskedelemben egyaránt jelentős szerepet vállaltak.
A 18. század végére azonban kialakult egy olyan magyar kereskedőréteg, amely fokozatosan átvette a szerbek korábbi gazdasági szerepét. A verseny egyre élesebbé vált, a korábban jelentős kereskedelmi területeik beszűkültek. Ez sok családot elvándorlásra késztetett, mások pedig nyelvi és vallási szempontból is fokozatosan beolvadtak a magyarságba.
A főként borkereskedelemmel foglalkozó tehetős szerb és görög kereskedők Eger gazdaságának fontos szereplői voltak. Az egri borok jelentős mennyiségben jutottak el külföldre, elsősorban Lengyelországba.
A 18. század közepének ismertebb borkereskedői között említhetjük Sztajovics Mihályt, Topiczky Györgyöt és Duzy Demetert.
Szerbek és görögök közös egyházi élete
Egerben a szerbek mellett jelentős számban éltek görögök is. A két közösség hosszú ideig békében élt egymás mellett, és a görögkeleti vallás közös egyházi keretei között szervezte életét.
A 18. század végére azonban egyre több nézeteltérés alakult ki közöttük. Vitáztak arról is, hogy melyik közösség telepedett le korábban Egerben, és gyakran kölcsönösen egymást vádolták a közös templom és az egyházi vagyon nem megfelelő kezelésével. Az ügyek rendezésére császári intézkedés is született.
A konfliktusok egyik különösen érdekes története 1752-ben történt. Rome Dömötör egri szerb tanító feljelentette Vitkovics József plébánost, akit azzal vádolt, hogy a törökökkel titkos kapcsolatban álló egri szerbek vezetője.
A püspökség bizonyítékok nélkül Budára vitette a papot, ahol börtönbe került. A feljelentés nyomán három előkelő egri kereskedőt, Jorgovics Arzént, Dimics Lukácsot és Hodzsa Ádámot is fogságba hurcolták.
Vitkovics József apját, a 102 éves Pétert, aki még I. Lipót idején hadnagyként vitézül harcolt Egernél, a püspöki udvarból is kiutasították.
A történet azonban itt még nem ért véget.
Vitkovics József már két hónapja raboskodott, amikor egy őrt álló szerb katona felismerte őt papi ruhájáról és szakálláról. Kérésére papírt és ceruzát adott neki, így a fogoly levelet tudott írni édesapjának. Arra kérte, hogy Bécsben járjon közben a kiszabadításáért, mert ártatlannak tartotta magát.
A levelet egy pesti szerb kereskedő vitte Egerbe. A 102 éves Vitkovics Péter, a 80 éves Cveits Arzén és egy németül tudó fiatalember, Sarpe András útnak indult Bécsbe.
Az egri szerb hitközség káplánja, Bodianac Jefrem a közösséggel együtt hajnali misén imádkozott azért, hogy az idősek sikerrel járjanak, és kiszabadíthassák az ártatlanul fogva tartottakat.
Bécsben a császári palota udvarán a két idős férfit a mindössze 12 éves József trónörökös is meglátta. Miután megtudta, milyen ügyben érkeztek, édesanyjához, Mária Teréziához vezette őket. Az uralkodónő meghallgatta a küldöttséget, érdeklődött az egri harcokról, amelyekben a két idős ember is részt vett, majd megígérte a foglyok szabadon bocsátását.
A két öreget aranyérmekkel is kitüntette.
1753 pünkösdjén Vitkovics Józsefet és a három kereskedőt valóban szabadon engedték. Amikor lóháton és kocsin visszaérkeztek Egerbe, a város lakói lelkesen éltették a plébánost.
Vitkovics Józsefnek két fia maradt: Mihály, aki Eger város tanácsnoka lett, és Péter, aki később egri szerb plébánosként működött.
A Rác-templom megszületése
A szerb és görög kereskedők anyagi erejét és közösségük összetartását leglátványosabban a Rác-templom története bizonyítja.
A szerbek a vár visszafoglalása után egy korábbi vallási épületet vásároltak meg. A helytörténeti adatok szerint 1688-ban egy, korábban mecsetként használt épület került a közösség birtokába. A területen korábban az Ágoston-rend temploma állhatott, amelyet a törökök mecsetté alakítottak át. A szerbek ezt követően imaházként használták.
A közösség hamarosan gyűjtést indított egy új, méltó templom felépítésére. A fennmaradt jegyzőkönyvek hosszú listában sorolják fel az adományozók és alapítók neveit.
Az építkezéshez szükséges pénz előteremtésében a szerb és görög kereskedők jelentős szerepet vállaltak. Constantinus Demeczky, a kor egyik leggazdagabb görög kereskedője is nagy összeggel szerepelt az adakozók között. Görög nyelvű végrendeletében 1783-ban közel 40 ezer rajnai forintról rendelkezett.
Demetrovics Konsztantin sárospataki kereskedő végrendeletének hetedik pontjában 10 000 forintot hagyott az egri egyházközségre. Az összeg egyik felét lelki üdvéért tartandó misékre, másik felét a szegények támogatására szánta. Nővére, Pulcheria, Szávics Péter felesége, szintén alapítványt tett: 500 forintot hagyott az egyházközségre misealapítvány céljából.
Az építkezéshez II. József császár látogatása is fontos lökést adott. Az uralkodó 1784. október 17–19. között tartózkodott Egerben. Az akkori szerb plébános, Vitkovics Péter megmutatta neki a rossz állapotban lévő imaházat, és engedélyt kért egy új templom felépítésére.
A császár megadta az engedélyt, és azt kérte a szerb közösségtől, hogy az új templomban érte is imádkozzanak.
A Rác-templom építése 1785 körül kezdődött, és a korabeli adatok szerint 1788-ban már használatba vették. A későbbi feldolgozások az építkezés befejezését 1799-re teszik. A városi ismertető a templom mai formájának kialakulását 1784 és 1788 közé helyezi.
Az épület tervezője Povolni János volt, aki a késő barokkhoz kapcsolódó copf stílusban alkotta meg a templomot. A templomot Szent Miklós tiszteletére szentelték.
A templom használatba vételének ünnepségét 1788. július 1-jén tartották. A közösség nagy ünnepséget rendezett, az avatómisét közös étkezés és mulatság követte. Az ünnepléshez a legények még egy mozsárágyút is felvittek a várból, amellyel többször hatalmasat durrantottak, hogy az egész város hallja az eseményt.
A templom ünnepélyes felszentelésére 1804-ben került sor. A szertartást Jovanovic Jován szerb püspök végezte, a szerb és görög közösség közötti békekötés időszakában.
Az ikonosztáz, a templom legértékesebb dísze
A Rác-templom belső terének legmeghatározóbb eleme a hatalmas ikonosztáz, amely a keleti keresztény templomok jellegzetes berendezési tárgya. Ez a szentélyt választja el a templom többi részétől, és gazdag faragásával, festményeivel az épület egyik legértékesebb művészeti alkotása.
Az ikonosztáz faragását 1789 és 1791 között Nikola Jankovics készítette. Eredeti neve Nikolaosz Joannu Talidorosz volt, görög fafaragó mesterként érkezett, és a Naxosz szigetéről származott. A képeket Anton Kuchelmeister bécsi festő alkotta.
A déli díszkapu Giovanni Adami munkája.
A templom görög nyelvű szentelési okmánya ma is megtekinthető az oltár bal oldalán elhelyezett előkészületi oltárban. A szentképek feliratai görög nyelvűek, ami szintén a közösség soknemzetiségű múltjára emlékeztet.
A templom befogadóképessége körülbelül 600 fő. Gazdag belső kialakítása és művészeti értékei miatt Eger egyik különleges egyházi műemléke.
A közösség mindennapjai a 19. században
Az egri görögkeleti egyházközség a 19. században is eleven közösségi életet élt. A templomi szertartások mellett fontos feladatuknak tekintették a gyermekek vallási nevelését és a szegények támogatását.
Vasár- és ünnepnapokon délután két órakor megszólalt a templom nagyharangja. A negyedórás harangozás alatt összegyűltek a 7 és 18 év közötti fiú- és leánygyermekek, valamint a segédek és tanoncok. A pap szerb és görög nyelven tartott számukra vallásoktatást.
Az egyházközség a rászorulókról sem feledkezett meg. Külön szegényatyát választottak, akinek feladata volt a közösség szegényeinek támogatása. Háromévenként választották újra, és minden csütörtökön egy pléhdobozzal járta végig a hívők házait, ahol adományokat gyűjtött. Az egyik ismert szegényatya Stefan Dimitrievic egri kereskedő volt.
Az egyházközség a vallási oktatás mellett a világi művelődésre is figyelmet fordított.
A nyelvhasználat változását jól mutatja, hogy Trifunovits János görögkeleti lelkész 1887. január 2-án arról tájékoztatta a városi tanácsot, hogy az eredeti anyakönyveket a jövőben szerb nyelven vezeti. Ez az adat az egyházi közösség nyelvi és adminisztratív életének fontos mozzanata.
Vitkovics Mihály, Eger híres szerb származású költője
Az egri szerb közösség legismertebb alakja Vitkovics Mihály volt, aki 1778. augusztus 25-én született Egerben, és 1829. szeptember 29-én halt meg Pesten.
Íróként és költőként a magyar népies műköltészet egyik kezdeményezőjének számított. Szerb származású családból született, és mindkét nyelvhez kötődött. Munkásságában fontos szerepet kapott a magyar és a szerb kultúra közötti kapcsolat.
Egerhez egész életében ragaszkodott. A város szellemi és kulturális életében betöltött szerepe miatt ma is az egri irodalomtörténet jelentős alakjaként tartjuk számon.
A Széchenyi utca 55. szám alatt álló egykori parókia, szülőháza ma is őrzi emlékét. Az épületben Vitkovics Mihály és Kálnoky László irodalmi emlékkiállítása, valamint a Kepes-gyűjtemény található.
A szerb származású egri családok között a Demetrovics, Minárovics, Popovics, Sztankovics, Totovics és Ninics neveket is megtaláljuk.
Az utolsó egri családok, amelyek még őrizték a szerb hagyományokat
A szerb közösség fokozatos beolvadásának történetében az Alexovics család különösen érdekes helyet foglal el.
A család tagjai még a 20. század közepén is őrizték szerb származásuk emlékét és nyelvi hagyományaikat. Alexovics Petronella és férje, Kameniczki Dezső az 1950-es évek közepéig a Rác-templom és a temető gondnoki feladatait látták el.
Petronella testvére, Alexovics Gyula a Szervita utca 16. szám alatt lakott, ahol pékséget működtetett. 1942-ben hunyt el. A család tagjai még beszélték a szerb nyelvet is.
Ezek az utolsó családi emlékek jól mutatják, hogy a szerb közösség története nem egyszerűen a 18. század végén vagy a 19. században ért véget. A régi családok leszármazottai még jóval később is jelen voltak Eger mindennapjaiban.
Mi maradt meg a Rác hóstya múltjából napjainkra?
A szerbek egykori gazdasági és közösségi ereje mára már a város történelmének része. A régi közösség fokozatosan beolvadt a helyi társadalomba, a szerb nyelv és az önálló közösségi élet pedig idővel visszaszorult.
A múlt azonban nem tűnt el nyomtalanul.
A Rác hóstya neve ma is élő városrészi elnevezés. A Rác kapu emlékét a Ráckapu tér őrzi, a Rác-templom pedig ma is meghatározó eleme Eger városképének.
A régi városrész arculata az évszázadok alatt jelentősen megváltozott. A történelmi külváros házai, utcái és egykori gazdasági épületei közül sok eltűnt vagy átalakult, a környéket pedig a modern városi közlekedés és az újabb építkezések is átformálták.
A Rác-templom azonban megőrizte azt az építészeti és kulturális örökséget, amely a szerbek és görögök egykori egri jelenlétének leglátványosabb bizonyítéka.
A mai látogató számára a templom nem csupán egy különleges műemlék. Egy olyan közösség történetét meséli el, amely több évszázadon át alakította Eger gazdaságát, kereskedelmét, vallási és kulturális életét.
A Rác hóstya története így egyszerre szól a betelepülésről, a felemelkedésről, a kereskedők gazdagságáról, a vallási vitákról, az összefogásról és a fokozatos beolvadásról. Az egykori szerb közösség tagjai már nem alkotnak különálló városi szigetet, de nevük és legfontosabb épített örökségük ma is elválaszthatatlan Eger történetétől.
Források
Erdei László: Ráchóstya története – Egertörténeti Ismerettára
Eger város – Harmadik séta: A Rác hóstya felé
Eger város – Város és hóstyák története
Borítókép: A Rác hóstya, Tűzoltó tér háttérben a Rác-templom Egerben – Fotó: Szinok Gábor, 2026.