Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
✉HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: — HOLNAP: —
FRISS HÍREK ➜

Patika, cukorgyártó műhely, kávéház, színházi előadások helyszíne, kaszinó, szakszervezeti székház, Ifjúsági Ház, Művészetek Háza, majd Kepes Intézet. Eger Széchenyi István utcájának egyik legérdekesebb történetű épülete több mint két évszázada része a város társadalmi és kulturális életének. A Széchenyi utca 16. szám alatti egykori Spetz-ház 2026-ban ismét új szerepet kapott: Kracker Ház néven az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Művészeti Karának otthona lett. Története azonban jóval messzebbre vezet vissza, egészen a reformkor előtti Eger világába.

Egy ház, amelynek történetét a homlokzatán olvashatjuk

A Széchenyi utca 16. számú épület homlokzatán ma is látható egy különös latin felirat: FATI PARTUS, vagyis „a végzet szülötte”. A két szó az 1827-es nagy egri tűzvész utáni újjáépítés emlékét őrzi, ugyanakkor szinte az egész épület történetét összefoglalja. Kevés olyan ház található Egerben, amely ennyi különböző korszakot, intézményt és történelmi változást élt át.

A klasszicista homlokzat, a négy oszloppal hangsúlyozott főbejárat és az emeleti ablakok ma is őrzik az épület egykori rangját. A ház előtt kialakított kis park, a padok és az idős fák a belváros egyik kellemes pihenőhelyét alkotják. Az őszi napsütésben különösen szép látványt nyújt az épület, amelynek falai között egykor Eger társasági életének meghatározó eseményei zajlottak.

Spetz József gyógyszerész és az első nagy átalakulás

A mai épület helyén 1690 és 1802 között különböző tulajdonosok földszintes házai álltak. A fordulat 1802-ben következett be, amikor Spetz József gyógyszerész megvásárolta az ingatlant. Itt nyitotta meg Magyar Királyhoz címzett gyógyszertárát, amely később Eger egyik legismertebb patikája lett.

Spetz vállalkozó szellemű ember volt. A gyógyszertár mellett elegáns kávéházat is kialakított, amely a városi polgárság találkozóhelyévé vált. Az épület így már a 19. század elején több volt egyszerű lakóháznál: kereskedelmi, vendéglátó és társasági szerepet is betöltött.

1811-ben az udvaron cukorgyártó üzemet létesített, amelyet a korabeli szóhasználat cukorfábrikának nevezett. A vállalkozás jól mutatja, hogy Spetz nem csupán gyógyszerészként, hanem az egri gazdasági élet egyik kezdeményező alakjaként is tevékenykedett.

1812 és 1822 között Povolni Ferenc építőmester közreműködésével jelentősen kibővítették a házat. A földszintes épület egy részére emelet került, az udvari oldalon pedig nagytermet alakítottak ki, amelyet akkoriban szálának neveztek. Ez a terem hamarosan Eger színházi és társasági életének egyik fontos helyszínévé vált.

Déryné is fellépett és lakott az épületben

A Spetz-ház történetének egyik legérdekesebb fejezete a magyar színjátszáshoz kapcsolódik. Déryné Széppataki Róza, a magyar színészet kiemelkedő alakja 1823 decemberében itt lépett fel, és naplójának tanúsága szerint az épület egyik emeleti szobájában lakott.

A nagyterem nemcsak színházi előadásoknak adott helyet. A körülötte kialakított lakásokat a színi évadok idején színészek bérelték, máskor tekintélyes egri polgárok és családok lakták. Az épületben hosszabb ideig tartózkodott gróf Dőry Katalin, gróf Butler János felesége is.

A korabeli Egerben még nem állt rendelkezésre állandó kőszínház, ezért az ilyen nagytermek különösen fontos szerepet töltöttek be a kulturális életben. A Spetz-házban később Egressy Gábor és Lendvay Márton is fellépett, az 1860-as évektől pedig Reményi Ede hegedűművész hangversenyei is gazdagították az itt rendezett eseményeket.

Az 1827-es tűzvész és a FATI PARTUS felirat

  1. augusztus 26-án hatalmas tűzvész pusztított Egerben. A lángok a Spetz-házat sem kímélték, jelentős károkat okozva az épületben.

Spetz József azonban nem mondott le ingatlanáról. A pusztítás után újjáépíttette, és újabb emelettel bővíttette a házat. Ekkor nyerte el a főhomlokzat a későbbi városképet meghatározó megjelenését.

A második emelet homlokzatára került a FATI PARTUS felirat, amely a tűzvész utáni újjászületésre utal. A ház valóban a pusztulásból született újjá, és ez a történet a következő két évszázadban többször is megismétlődött.

Spetz József munkásságát az uralkodó 1833-ban nemesség adományozásával ismerte el. Vállalkozásai azonban később nehézségekbe ütköztek, és 1841-ben az épületet elárverezték. Az ingatlant két egri főpap vásárolta meg.

Megszületett az Egri Kaszinó

A magyarországi kaszinómozgalom gróf Széchenyi István kezdeményezésére bontakozott ki. A reformkor kaszinói nem szerencsejátékra létrehozott intézmények voltak, hanem olyan társaskörök, amelyekben a nemesség, a polgárság és az értelmiség képviselői találkozhattak, vitatkozhattak és közös ügyeket kezdeményezhettek.

Egerben 1831. december 31-én Singer Ferenc kereskedő több polgártársa nevében fordult Pyrker János László érsekhez, kérve egy helyi kaszinó létrehozásának támogatását.

A városi tanács 1832. január 19-én kedvezően véleményezte a kezdeményezést, majd Pyrker érsek november 22-én meghatározta a működés feltételeit. Ennek eredményeként 1832. december 9-én megtartották a Cassinoi Társaság alakuló gyűlését.

Az első elnök gróf Almássy Kristóf lett, a fővédnöki tisztséget pedig az érsek vállalta. A 87 alapító tag között nemesek, papok, iparosok, kereskedők, tanárok és művészek is szerepeltek. Köztük volt Balkay Pál festő, Joó János rajztanár és Povolni Ferenc építőmester.

A társaság 1833-tól a Spetz-házban működött. Az épületet kezdetben bérelte, majd 1878-ban megvásárolta. Ettől kezdve egészen 1944-ig az Egri Kaszinó tulajdonában maradt.

Ahol Eger fontos ügyeiről döntöttek

Az Egri Kaszinó jóval több volt előkelő társasági találkozóhelynél. A reformkorban és az azt követő évtizedekben jelentős szerepet játszott Eger és Heves vármegye közéletében.

Falai között beszélgettek az országgyűlési és helyi választásokról, a gazdaság fejlesztéséről, a magyar ipar támogatásáról és a város jövőjéről. A társaság fontosnak tartotta az 1848-as eszmék és a függetlenségi hagyományok ápolását. Rendszeresen megünnepelték március 15-ét, és részt vállaltak a kápolnai csata emlékének megőrzésében.

Breznay Imre történész kezdeményezésére Kossuth-serleget alapítottak. Az ünnepi alkalmakon a társaság egy-egy tagja emlékbeszédet mondott, az alapszabály szerint azonban ugyanaz a személy másodszor már nem tarthatott serlegbeszédet.

A kaszinó tagjai közül többen Eger történetének meghatározó alakjai voltak. Kapcsolódott az intézményhez Csiky Sándor politikus, Zalár József költő és alispán, a szilvásváradi gróf Keglevich Miklós, az Andornaktályán élő Mocsáry Lajos, valamint Breznay Imre történész és Maczky Valér tanár is.

Gárdonyi Géza szintén kötődött a társasághoz. Az író, akit gyakran egri remeteként emlegetnek, valójában élénken érdeklődött a város kulturális és társadalmi élete iránt.

Könyvtár, színház, hangversenyek és az egri kulturális élet

Az Egri Kaszinó már működésének kezdetén könyvtárat alapított, amelynek állománya kezdetben mintegy 2500 kötetből állt. A gyűjteményben a magyar irodalom klasszikusai, tudományos munkák, politikai írások és korabeli folyóiratok kaptak helyet.

Különösen értékesek voltak Széchenyi István műveinek első kiadásai, Kossuth Lajos Országgyűlési Tudósításai, valamint a Tudományos Gyűjtemény és több reformkori folyóirat kötetei. A könyvtár egyik ismert gondozója Joó János volt.

A kaszinó jelentős szerepet játszott az egri színjátszás fejlődésében is. Vezetősége szorgalmazta, hogy 1884-ben a Hunyadi téren, a mai Hatvani kapu téren felépüljön a nyári színkör. Ennek helyén 1904-ben készült el Eger első állandó kőszínháza, a mai Gárdonyi Géza Színház elődje.

Az intézmény ösztönözte az 1882-ben megalakult Egri Dalkör létrejöttét, és rendszeresen rendezett hangversenyeket, bálokat, farsangi mulatságokat.

A képzőművészet támogatása ugyancsak fontos feladata volt. Gyűjteményében Barabás Miklós, Kovács Mihály, Sajóssy Alajos, Balkay Pál, Kövér Gyula és Meilinger Dezső alkotásai is helyet kaptak.

Még az utcai világítás történetéhez is köze volt

Az Egri Kaszinó egyik kevésbé ismert érdeme, hogy tagjai a város gazdasági és infrastrukturális fejlődését is segítették.

A társaság vezetői foglalkoztak az egri utcák elnevezésének és a házak számozásának kérdésével. A közvilágítás megszervezésében is kezdeményező szerepet vállaltak: 1836 novemberében kilenc utcai lámpást helyeztek üzembe.

A fennmaradt pénztárkönyvek szerint a kaszinó az első tíz évben 6453 forinttal járult hozzá a város közvilágításának költségeihez.

Az első egri takarékpénztár létrehozásának gondolata ugyancsak a kaszinó falai között fogalmazódott meg. A pénzintézet 1845-ben nyitotta meg kapuit a mai Dobos Cukrászda épületében.

A társaság a helyi borkereskedelem fejlesztésével is foglalkozott, támogatta a hazai ipart pártoló védegyleti mozgalmat, és részt vett különböző gazdasági kezdeményezésekben.

Mindez jól mutatja, hogy az épület története nem választható el Eger polgárosodásának történetétől.

Az Úri Kaszinótól az Ifjúsági Házig

Az Egri Kaszinó 1933-ban ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. Az ünnepségen Breznay Imre történész részletesen ismertette az intézmény múltját. Előadása 1934-ben önálló kötetként is megjelent.

A második világháború azonban lezárta a kaszinó történetét. A társaság 1944-ben megszűnt, az épület pedig új feladatokat kapott.

1945 után szakszervezeti székházként működött, és egészen az 1960-as évek végéig ezt a szerepet töltötte be. A későbbi évtizedekben Ifjúsági Ház lett belőle, amelyre az egriek több nemzedéke ma is emlékezhet.

Az Ifiház a fiatalok egyik fontos találkozóhelye volt. Koncertek, klubfoglalkozások, előadások, kiállítások és közösségi rendezvények követték egymást. Az épület újra megtelt élettel, bár már egészen más közönséget szolgált, mint a reformkori kaszinó.

Később Művészetek Háza néven működött tovább, ismét a kulturális rendezvényeknek és a képzőművészetnek adva otthont.

Kepes György öröksége és a nemzetközi művészeti központ

Az épület történetének újabb jelentős fordulata a 2010-es évek elején következett be.

A felújított házban 2012-ben nyílt meg a Kepes György Nemzetközi Művészeti Központ, amelynek gyűjteménye korábban a Vitkovics Házban kapott helyet.

A központ az egri születésű, világhírű képzőművész, fotográfus és művészetelméleti gondolkodó, Kepes György munkásságát állította középpontba. A modern művészet, a fény, a technológia és a vizuális kísérletezés különleges találkozóhelye jött létre.

Az egykori kaszinó falai között ismét kiállításokat, kulturális rendezvényeket és művészeti programokat tartottak.

A Kepes Intézet neve sokak számára összeforrt az épülettel. A 2026-os átalakulás ezért nemcsak új intézményi szerepet, hanem a ház kulturális arculatának megváltozását is jelentette.

2026 – Kracker Ház lett az egykori kaszinóból

  1. május 4-én új fejezet kezdődött a Széchenyi utca 16. számú épület történetében. Ünnepélyesen átadták az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Művészeti Karának új otthonát, a Kracker Házat.

A 2025 februárjában létrejött Művészeti Kar ezzel olyan történelmi épületbe költözött, amelynek múltja szorosan összefonódik Eger képzőművészeti és kulturális hagyományaival.

Az ünnepségen dr. Ternyák Csaba egri érsek, az egyetem nagykancellárja megáldotta az épületet. A ház Kracker János Lukács barokk festőművész nevét kapta, akinek egri munkássága a város művészettörténetének kiemelkedő része. A művész egyik legismertebb egri alkotása a Líceum Főegyházmegyei Könyvtárának mennyezetfreskója.

A megnyitón hangsúlyozták, hogy az új művészeti központ nem csupán az egyetemi hallgatók és oktatók számára fontos, hanem Eger kulturális életét is gazdagítani kívánja.

Az átadáshoz a Diploma 2026 kiállítás kapcsolódott. Májusban a TIPOZÓNA /6/ nemzetközi tipográfiai biennálé is helyet kapott a Kracker Házban, magyar és külföldi felsőoktatási intézmények hallgatóinak és oktatóinak munkáival.

A ház 2026 őszén is aktív kiállítóhely. November 2-án nyílt meg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Vizuális Művészeti Tanszékének Naturebase – Shift című kiállítása, amely december 5-ig látogatható.

A több mint kétszáz éves épület tehát ismét alkotókkal, művészekkel és fiatalokkal telt meg.

Régen és most – ugyanaz a ház, mindig más történettel

Ha ma megállunk a Széchenyi utca kis parkjában, és feltekintünk a négyoszlopos homlokzatra, egy olyan épületet látunk, amely szinte Eger egész újkori történetét magában hordozza.

Ahol egykor Spetz József patikája és kávéháza működött, ott később Déryné lépett színpadra. Ahol a reformkor polgárai a város jövőjéről tanácskoztak, ott a 20. században fiatalok találkoztak, zenét hallgattak és közösségi programokon vettek részt. Ahol egykor a kaszinó könyvtárának köteteit olvasták, ott később kortárs művészeti kiállításokat rendeztek.

Az épület nevei változtak, de kulturális jelentősége újra és újra megmaradt.

A Széchenyi utca 16. története arra is emlékeztet, hogy egy város múltját nemcsak a nagy műemlékek, templomok és paloták őrzik. Néha egy olyan ház is, amely mellett naponta elsétálunk, anélkül hogy belegondolnánk, mennyi emberi sors, történelmi esemény és emlék kapcsolódik hozzá.

A homlokzaton ma is ott áll a közel kétszáz éves felirat: FATI PARTUS – a végzet szülötte.

Talán kevés találóbb jelmondatot lehetne választani annak a háznak, amely Eger történelmének annyi változását túlélte, és 2026-ban ismét új életet kezdett.

Források

Borítókép: Az egykori Spetz-ház és Egri Kaszinó, ma az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Művészeti Karának Kracker Háza, Eger, Széchenyi István utca 16. Fotó: Szinok Gábor, 2026.

Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
 
Top