BÜKK | Madár- és lombkorona-megfigyelő torony épült a Bükkben. A tervek szerint a beruházás nyomán a foglalkozásokon résztvevők száma akár 60 százalékkal emelkedhet.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság évek óta nagy sikerrel és jelentős érdeklődés mellett folytatja erdei iskolai programját. A hagyományos módszerek és eszközök már nem voltak elégségesek a vendégek tudásszomjának kielégítéséhez, ezért szükségessé vált a környezeti nevelés eszközeinek és módszereinek fejlesztése.
Ennek részeként madár- és lombkorona-megfigyelő torony épült a Bükkben. Ez a beruházás csak része annak a komplex fejlesztésnek, melynek célja, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság erdei iskolai ismeretterjesztő programjai a korábbinál ingergazdagabb környezetben valósulhassanak meg. Az igazgatóság tervei szerint a beruházás nyomán a foglalkozásokon résztvevők száma akár 60 százalékkal, évi 1200-1300-ról 2000-re emelkedhet.
A közel 60 milliós fejlesztés eredményeként létrejött a Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont erdei iskolai programjához szervesen kapcsolódó bővített foglalkoztató ház, a madár- és lombkorona-megfigyelő torony. A környezeti nevelés az új eszközökkel és oktatási segédanyagokkal még hatékonyabbá válhat. Az Európai Unió száz százalékos támogatást nyújtott a beruházáshoz.
heol.hu

A bővített foglalkoztatóházban sok játék, szemléltető eszköz várja a diákokat
FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON

Megjegyzés küldése