SPECIÁLIS SPORT | Szekeres Pált büszkeséggel töltötte el a magyar versenyzők által az egri kerekesszékes vívó Világkupán gyűjtött négy arany-, és két ezüstérem.
Krajnyák Zsuzsanna számított a HOTEL Eger & Parkban rendezett Hungarian Open vívó Világkupa-verseny sztárjának, aki mindhárom számban, amelyben versenyzett – tőr és párbajtőr egyéni, tőr csapat – egyaránt aranyérmet szerzett.
– Nagyon örülök ennek az eredménysornak, számomra a tőr volt a legfontosabb, hiszen így megerősítettem a vezető helyem a világranglistán, de ugyanilyen lényeges a csapatarany megszerzése is – nyilatkozta Krajnyák Zsuzsanna az olaszok ellen megnyert csapatfinálé után.
– Mostantól minden Rióról szól, örültem volna, ha eljönnek Egerbe a kínaiak és a hongkongiak is, mert ellenük sokat lehet tanulni, akár nyer, akár veszít az ember, de december közepén lesz lehetőségem találkozni velük a hongkongi Világkupa-versenyen. Mindent alá kell rendelni a minél sikeresebb riói szereplésnek.
Szekeres Pál, a Nemzetközi Kerekesszékes Vívó Szövetség (IWAS) alelnöke, a sportág hazai szakmai felügyelője nagyon elégedetten nyilatkozott az elmúlt napok fantasztikus eredményeiről. A vezető betegsége miatt nem tudott személyesen jelen lenni a megyeszékhelyen.
– Rendkívül sok mindennek volt okom örülni az elmúlt napokban, és a sok jó hír a hangulatom mellett az állapotomnak is jót tett – közölte Szekeres Pál a Magyar Paralimpiai Bizottság honlapján. – Az egri négy arany és két ezüst csodálatos eredmény, nagyon örültem, hogy női tőrcsapatunk ilyen kiválóan szerepelt. Az is örömteli ténynek számított, hogy huszonkét magyar vívó vett részt a Vk-n, ilyesmire korábban nem volt példa, Miskolcról, Debrecenből, Tatáról, Békéscsabáról, Nyíregyházáról jöttek versenyzők, és többen nagyon kellemes meglepetést szereztek. Óriási sportdiplomáciai siker, hogy Rómában az IWAS ülésén megkaptuk a jövő évi világbajnokság rendezési jogát, ráadásul 2016 februárjában szintén Egerben lesz a riói paralimpia előtt az utolsó európai kvalifikációs Világkupa-verseny.
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm azt a fantasztikus munkát, amivel ezeket a sikereket el tudtuk érni!
– Az idei vívó Világkupa-versenyünkre 22 országból 152 sportoló nevezett, ami részvételi csúcsot jelent a Vk-viadalok 2010 óta íródó történetében – emelte ki Nagy József, versenyigazgató, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) munkatársa. – Az első magyarországi kerekesszékes vívó Vk-t még 1999-ben rendeztük Budapesten, és az utána következő években is a főváros volt a helyszín, de sokkal kevesebb, 40–50 résztvevővel. Egerben jelentősen nőtt a létszám, amiben komoly szerepe van azoknak a kiváló körülményeknek, melyeket minden évben a HOTEL Eger & Park biztosít. Ezen kívül külön ki kell emelni, hogy bármilyen nehézség fölmerül, a szálloda munkatársai szakszerűen, gyorsan segítenek, és mindent megoldanak, ez történt tegnap is, amikor kisebb technikai problémáink adódtak.
És szeretném megköszönni az önkéntesek fantasztikus munkáját is, akik idén három egri iskolából, a Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskolából, a Dobó István Gimnáziumból és az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskolából jöttek segíteni a zökkenőmentes lebonyolításában. Köszönöm szépen az iskolák együttműködését és segítségét!
heol.hu
Krajnyák Zsuzsanna számított a HOTEL Eger & Parkban rendezett Hungarian Open vívó Világkupa-verseny sztárjának, aki mindhárom számban, amelyben versenyzett – tőr és párbajtőr egyéni, tőr csapat – egyaránt aranyérmet szerzett.
– Nagyon örülök ennek az eredménysornak, számomra a tőr volt a legfontosabb, hiszen így megerősítettem a vezető helyem a világranglistán, de ugyanilyen lényeges a csapatarany megszerzése is – nyilatkozta Krajnyák Zsuzsanna az olaszok ellen megnyert csapatfinálé után.
– Mostantól minden Rióról szól, örültem volna, ha eljönnek Egerbe a kínaiak és a hongkongiak is, mert ellenük sokat lehet tanulni, akár nyer, akár veszít az ember, de december közepén lesz lehetőségem találkozni velük a hongkongi Világkupa-versenyen. Mindent alá kell rendelni a minél sikeresebb riói szereplésnek.
Szekeres Pál, a Nemzetközi Kerekesszékes Vívó Szövetség (IWAS) alelnöke, a sportág hazai szakmai felügyelője nagyon elégedetten nyilatkozott az elmúlt napok fantasztikus eredményeiről. A vezető betegsége miatt nem tudott személyesen jelen lenni a megyeszékhelyen.
Krajnyák Zsuzsanna. Csupa arany. Fotó: Lénárt Márton
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm azt a fantasztikus munkát, amivel ezeket a sikereket el tudtuk érni!
– Az idei vívó Világkupa-versenyünkre 22 országból 152 sportoló nevezett, ami részvételi csúcsot jelent a Vk-viadalok 2010 óta íródó történetében – emelte ki Nagy József, versenyigazgató, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) munkatársa. – Az első magyarországi kerekesszékes vívó Vk-t még 1999-ben rendeztük Budapesten, és az utána következő években is a főváros volt a helyszín, de sokkal kevesebb, 40–50 résztvevővel. Egerben jelentősen nőtt a létszám, amiben komoly szerepe van azoknak a kiváló körülményeknek, melyeket minden évben a HOTEL Eger & Park biztosít. Ezen kívül külön ki kell emelni, hogy bármilyen nehézség fölmerül, a szálloda munkatársai szakszerűen, gyorsan segítenek, és mindent megoldanak, ez történt tegnap is, amikor kisebb technikai problémáink adódtak.
És szeretném megköszönni az önkéntesek fantasztikus munkáját is, akik idén három egri iskolából, a Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskolából, a Dobó István Gimnáziumból és az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskolából jöttek segíteni a zökkenőmentes lebonyolításában. Köszönöm szépen az iskolák együttműködését és segítségét!
heol.hu

Megjegyzés küldése