VÍZILABDA | A Barcelona-meccs előtti utolsó találkozón is magabiztos egri győzelem született.
Szokatlan időpontban, hétfő este került sor a ZF-Eger férfi csapatának mérkőzésére, már ami az E.ON OB I-es bajnokság kilencedik fordulóját illeti. A BVSC-Wáberer Hungária-Zugló elleni csörtét ugyanakkor a televízió is műsorára tűzte, így aki rendelkezik Digi Sport csatornával, az nem maradt le az összecsapásról.
Nem maradtak le azok a sárga-kék drukkerek sem a meccsről, akik a hétköznapi időpont ellenére is vállalták a fővárosi utazást, a jól megszokott hangulatot pedig az itthon maradtak is tisztán hallhatták a tévé képernyőn keresztül. Így aztán azt is, hogy az első negyedben – a szombatihoz hasonlóan – megint csak a mieink tudtak betalálni a kapuba. Pedig az Eger mellett a BVSC is három emberelőnyt kapott ebben a periódusban, de vagy Braniszlav Mitrovics, vagy a kapufa meghiúsította a hazai gólokat.
Az egri szurkolók a Szőnyi úton is hazai pályát teremtettek a játékosok számára.
A bajnokot persze ez nem zavarta, 6-0-ig meg sem állt, és védelme csak a találkozó tizenkettedik percében kapitulált először. Ekkor már az ötödik hazai fórt láthattuk, illetve azt, hogy a balkezes Létay Krisztián lő a kapuba. A félidő vége előtt aztán egy érdekes jeleneten akadhatott meg a szemünk.
Előbb, vélhetően az összecsapás gólját, amit a rosszkéz oldalról Borisz Vapenszki ejtett a kapuba, majd egy sérülésgyanús esetet, a bekapott találatot követően, ugyanis a zuglóiak hálóőre, Györke Zsolt úszott ki a kötélhez. A kapus szerint, víz alatti rúgás történt, ami lehetséges, de maradjunk annyiban, emlékszünk mi még egy bizonyos Györke-Mezei találkozásra a Bitskeyből…
A nagyszünetben tehát hattal vezetett a címvédő, az egyetlen bekapott gólt pedig egyértelműen úgy értékelhettük, ismét nagyon összeszedett a hátsó alakzat. A térfélcsere után is megmaradt a vendégek dominanciája, és Pásztor Mátyás ötméteresével ugyan a vasutasok megduplázták addigi találatainak számát, de a következő büntetőt már megfogta Mitrovics.
Hárai Balázsnak (a labdával) nem sikerült valami jól a mérkőzés. Már a harmadik negyed végén be kellett fejeznie a játékot.
Így aztán az utolsó nyolc percre fordulva, stílszerűen nyolccal ment az Eger, vagyis mindenfajta izgalom nélkül vághattak neki a fiúk a befejező felvonásnak. Akinek pedig még ekkor sem lett volna világos, melyik együttes szerzi meg a három pontot, az vélhetően a Vapenszki-féle harmadik, egyébként roppantul szemtelen gólnál tehetett magában végleg pontot a találkozó végére.
A hétközi újabb sikerrel nagyon jól hangolt a ZF-Eger a szombati Bajnokok Ligája-nyitányra, más kérdés, hogy a CNA Barceloneta elleni csata nagyságrendekkel lesz sokkal nehezebb feladat, mint az elmúlt hetek bajnoki mérkőzései…
Marcz Tamás: – Ez alapján a mérkőzés alapján nem vonnék le komoly konzekvenciákat, az Eger bizonyította, hogy más kategóriát képvisel. Amivel elégedett voltam, hogy láttam olyan dolgokat, amiben próbáltak fejlődni a játékosaim. Ha azt nézem, hogy 11-4 lett a végeredmény, az talán lehet reális a két csapat között.
Dabrowski Norbert: – Ez a mai találkozó egy nagyon jó lehetőség volt számunkra, már csak azért is, mert nemzetközi szinten nagyon kevés az olyan meccs, amikor kevesebb a fór-hátrány arány a tíz-tíznél. Nyilván a Barcelona sokkal erősebb, mint a BVSC, de mi mindent tudunk majd használni ebből a meccsből is, hogyha a felkészülést nézzük. A szombati csata viszont egy teljesen más dolog lesz, szeretnénk mindenképp bravúrt szerezni azzal, hogy legyőzzük idegenben a BL címvédőjét.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON OB I., férfiak, 9. forduló
BVSC-Wáberer Hungária-Zugló – ZF-Eger 4-11 (0-3, 1-4, 1-3, 2-1)
Budapest, Szőnyi út, 200 néző. V.: Marnitz M., dr. Molnár T.
BVSC: Györke – Létay, Török B., Szabó B., PÁSZTOR M. 3, Kovács P., Kotszidisz.
Cs.: Szakonyi – Tatár, Nagy Á., Borsós, Nagy S. 1, Ambrus, Mészáros. Edző: Marcz Tamás.
ZF-EGER: MITROVICS – VAPENSZKI 3, Angyal 2, Csuk 1, HOSNYÁNSZKY 3, Bedő, Szivós 1.
Cs.: Zalánki, Csucskovics 1, Lőrincz B., Erdélyi, Hárai. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton.
Gól – emberelőnyből: 11/1. ill. 11/5.
Ötméteresből: 1/1. ill. 3/2.
Kipontozódott: Hárai a 22., Zalánki a 32. percben.
Kiállítva (végleg cserével): Szivós a 31. percben.
Az eredmény alakulása: 0-6, 1-6, 1-9, 2-9, 2-11, 4-11.
A 9. forduló további eredményei:
DVSE – Kaposvári VK (kedd, 18.00.)
A-HÍD OSC-Újbuda – Valdor Szentesi VK (kedd, 19.00.)
PVSK-Mecsek Füszért – UVSE-Hunguest HOTELS (kedd, 19.00.)
FTC Waterpolo – VasasPlaket (kedd, 19.00.)
Tiszavirág Szeged Diapolo – Racionet Honvéd (szerda, 19.00.)
KSI SE – Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC (szerda, 20.00.)
egrivizilabda.hu
Szokatlan időpontban, hétfő este került sor a ZF-Eger férfi csapatának mérkőzésére, már ami az E.ON OB I-es bajnokság kilencedik fordulóját illeti. A BVSC-Wáberer Hungária-Zugló elleni csörtét ugyanakkor a televízió is műsorára tűzte, így aki rendelkezik Digi Sport csatornával, az nem maradt le az összecsapásról.
Nem maradtak le azok a sárga-kék drukkerek sem a meccsről, akik a hétköznapi időpont ellenére is vállalták a fővárosi utazást, a jól megszokott hangulatot pedig az itthon maradtak is tisztán hallhatták a tévé képernyőn keresztül. Így aztán azt is, hogy az első negyedben – a szombatihoz hasonlóan – megint csak a mieink tudtak betalálni a kapuba. Pedig az Eger mellett a BVSC is három emberelőnyt kapott ebben a periódusban, de vagy Braniszlav Mitrovics, vagy a kapufa meghiúsította a hazai gólokat.
Az egri szurkolók a Szőnyi úton is hazai pályát teremtettek a játékosok számára.
A bajnokot persze ez nem zavarta, 6-0-ig meg sem állt, és védelme csak a találkozó tizenkettedik percében kapitulált először. Ekkor már az ötödik hazai fórt láthattuk, illetve azt, hogy a balkezes Létay Krisztián lő a kapuba. A félidő vége előtt aztán egy érdekes jeleneten akadhatott meg a szemünk.
Előbb, vélhetően az összecsapás gólját, amit a rosszkéz oldalról Borisz Vapenszki ejtett a kapuba, majd egy sérülésgyanús esetet, a bekapott találatot követően, ugyanis a zuglóiak hálóőre, Györke Zsolt úszott ki a kötélhez. A kapus szerint, víz alatti rúgás történt, ami lehetséges, de maradjunk annyiban, emlékszünk mi még egy bizonyos Györke-Mezei találkozásra a Bitskeyből…
A nagyszünetben tehát hattal vezetett a címvédő, az egyetlen bekapott gólt pedig egyértelműen úgy értékelhettük, ismét nagyon összeszedett a hátsó alakzat. A térfélcsere után is megmaradt a vendégek dominanciája, és Pásztor Mátyás ötméteresével ugyan a vasutasok megduplázták addigi találatainak számát, de a következő büntetőt már megfogta Mitrovics.
Hárai Balázsnak (a labdával) nem sikerült valami jól a mérkőzés. Már a harmadik negyed végén be kellett fejeznie a játékot.
Így aztán az utolsó nyolc percre fordulva, stílszerűen nyolccal ment az Eger, vagyis mindenfajta izgalom nélkül vághattak neki a fiúk a befejező felvonásnak. Akinek pedig még ekkor sem lett volna világos, melyik együttes szerzi meg a három pontot, az vélhetően a Vapenszki-féle harmadik, egyébként roppantul szemtelen gólnál tehetett magában végleg pontot a találkozó végére.
A hétközi újabb sikerrel nagyon jól hangolt a ZF-Eger a szombati Bajnokok Ligája-nyitányra, más kérdés, hogy a CNA Barceloneta elleni csata nagyságrendekkel lesz sokkal nehezebb feladat, mint az elmúlt hetek bajnoki mérkőzései…
Borisz Vapenszki (középen) kiemelkedő teljesítményt nyújtott
Fotó: Lénárt Márton
Fotó: Lénárt Márton
Dabrowski Norbert: – Ez a mai találkozó egy nagyon jó lehetőség volt számunkra, már csak azért is, mert nemzetközi szinten nagyon kevés az olyan meccs, amikor kevesebb a fór-hátrány arány a tíz-tíznél. Nyilván a Barcelona sokkal erősebb, mint a BVSC, de mi mindent tudunk majd használni ebből a meccsből is, hogyha a felkészülést nézzük. A szombati csata viszont egy teljesen más dolog lesz, szeretnénk mindenképp bravúrt szerezni azzal, hogy legyőzzük idegenben a BL címvédőjét.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON OB I., férfiak, 9. forduló
BVSC-Wáberer Hungária-Zugló – ZF-Eger 4-11 (0-3, 1-4, 1-3, 2-1)
Budapest, Szőnyi út, 200 néző. V.: Marnitz M., dr. Molnár T.
BVSC: Györke – Létay, Török B., Szabó B., PÁSZTOR M. 3, Kovács P., Kotszidisz.
Cs.: Szakonyi – Tatár, Nagy Á., Borsós, Nagy S. 1, Ambrus, Mészáros. Edző: Marcz Tamás.
ZF-EGER: MITROVICS – VAPENSZKI 3, Angyal 2, Csuk 1, HOSNYÁNSZKY 3, Bedő, Szivós 1.
Cs.: Zalánki, Csucskovics 1, Lőrincz B., Erdélyi, Hárai. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton.
Gól – emberelőnyből: 11/1. ill. 11/5.
Ötméteresből: 1/1. ill. 3/2.
Kipontozódott: Hárai a 22., Zalánki a 32. percben.
Kiállítva (végleg cserével): Szivós a 31. percben.
Az eredmény alakulása: 0-6, 1-6, 1-9, 2-9, 2-11, 4-11.
A 9. forduló további eredményei:
DVSE – Kaposvári VK (kedd, 18.00.)
A-HÍD OSC-Újbuda – Valdor Szentesi VK (kedd, 19.00.)
PVSK-Mecsek Füszért – UVSE-Hunguest HOTELS (kedd, 19.00.)
FTC Waterpolo – VasasPlaket (kedd, 19.00.)
Tiszavirág Szeged Diapolo – Racionet Honvéd (szerda, 19.00.)
KSI SE – Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC (szerda, 20.00.)
egrivizilabda.hu

Megjegyzés küldése