DÉTÁR ENIKŐ | A színművésznő hazajár Egerbe, diákkori emlékek kötik a városhoz.
Amikor az ember találkozik a példaképével, az mindig nagyon emlékezetes dolog. Sőt, Détár Enikő nemcsak interjút adott nekem, hanem megengedte, hogy betekintés nyerjek A kaktusz virága című darab kulisszái mögé.
– Ha jól tudom orvosnak készültél. Miért választottad mégis a színészetet?
– A Gárdonyiban még biológia tagozatra jártam… 16 éves koromra kiderült a tanáraim számára, hogy nem az lesz az én utam. Nehéz megfogalmazni, hogy mit éreztem: adni akartam, vagy talán kapni, s a színészethez már gyereklányként vonzott valami. Szerettem emberekkel kommunikálni, és nyilván, a színészet is egy formája annak. Egy belső késztetés volt, és nagyon örülök, hogy hallgattam az ösztöneimre.
A cikk a hirdetés után folytatódik
– Inspirált valaki, volt esetleg példaképed?
– Rengeteg embert becsültem, de nem elsősorban a szakmából. Nekem mindig nagyon fontos volt, hogy valaki emberileg is legyen minta. Ilyen emberi példaképem volt az egyik legjobb barátnőm is, aki 49 évesen hagyott itt bennünket.
– Milyen érzés, hogy most te vagy az emberek példaképe?
– Hűű... Remélem, van olyan ember, aki szeretettel gondol rám, és szívesen megnézi azokat a darabokat, amikben játszom.
– Egerben a Gárdonyi Géza Gimnáziumba jártál: kérlek, mesélj azokról az évekről!
(2).jpg)
– Lógósabban, mint ahogy illett volna… Nagyon megértő és fantasztikus tanáraim voltak; az osztályfőnököm – akivel a mai napig megkeressük egymást időnként – Juhász Károlyné Jolika néni volt. Egy barátságra is emlékszem: volt egy négyes lánycsapatunk. Imádtam bulizni, táncolni! Viszonylag kevés diszkó nyitott és zárt nélkülem... Nagyon szerettem az egri strandot, főleg érettségi szünetben, mikor nagyon sokat lehetett ott napozni. Erre ma már persze nem vagyok büszke, de vállalom. Nem voltam elég szorgalmas, de ha például nem készültem föl és tudtam, hogy vaj van a kis fejemen, akkor mindig kitaláltam valamit. Általában humán tárgyakból kiselőadást készítettem, s így kompenzáltam a hibáimat.
– Visszajársz még Egerbe? Milyen érzéssel tölt el az ittlét?
– Egyfelől kicsit hazajövök, másfelől elszakadtam innen. Játszottam itt több előadásban: a Macskákban, a Jelenetek egy házasságból című darabban… s nagyon örülök, hogy ma A kaktusz virágával léphetünk színpadra. Egyébként zeneiskolába is jártam: ott sem én voltam az, akiben azt látják, hogy az új Fischer Anni ül a zongora mellett, de próbálkoztam mindennel. Időnként visszajövök: a Szépasszony-völgyben van egy borász-pár, akikhez civilben is szívesen ellátogatok. Szeretem a környék gyógyvizeit és szállodáit is.
– A Mamma Mia! darabban Tanya szerepére hívtak. Tudsz vele azonosulni?
– Imádom, bár van, amiben én máshogy gondolkodom. A meghallgatáson több mint háromszázan voltak, de csak néhányan kaptuk meg a szerepet. Nagyon jó érzés, talán az országban – de a városban mindenképpen – ez a legkeresettebb produkció. Ebben az egyik főszerepet játszani kettős szereposztásban, ráadásul Ladinek Judit barátnőmmel egy szerepben: megtiszteltetés.
– Minden szerepbe bele tudod élni magad?
– Arra törekszem, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez minden alkalommal sikerül. Nagyon sokat játszom, nagyon sok darab van a fejemben… Vannak esték, amikor az ember nem tud úgy átszellemülni. Ezt is megtanultam elfogadni, s olyankor jön a szakmai tudás és a rutin. Nem tudsz mindenkor „állapotba kerülni”, mert akkor kiégsz és abba azt hiszem beleroppansz. Az is kell, hogy ne csak te dolgozz, hanem nyilván a produkció összes részvevője. Nem is reflexszerűen jönnek a nagy érzések, de nyilván akkor egyszerűbb, hogyha jól áll neked a szerep.
– Hogyan tanulsz szöveget?
– Van egy érdekes módszerem. Fiatalabb koromban találtam ki, amikor talán gyorsabban és kevesebbet is dolgoztam, mint most, a második gyermekem születése után. Az asszisztenssel dolgoztam, aki beült mellém a kocsiba és ott jeleneteket tanultunk meg. Most a párom segít néha így, mikor pedig nem megy annyira jól, felolvasom, és CD-ről azt hallgatom a kocsiban, otthon, vagy akár főzés és mosogatás közben.
– A lányod sose akart színész lenni?
– Vívódott. Profin táncol ellentétben az anyukával, aki ösztönösen tekereg… Lehet, hogy a vérében van, hiszen szeptember elsején még felléptem, negyedikén pedig már szültem. Aztán 4-5 hetes volt a gyerek és próbáltam, közben 2 óránként szoptattam, az anyósom vigyázott rá… Viszonylag keménynek tűnt az az idő, de a gyerek is túlélte, meg az anyja is.
– Melyik darabot játszod a legszívesebben?
– Most nagyon sok olyan szerepem van, amit nagyon szívesen játszok, de a múltamból is van jópár. Nagyon szerettem a Jelenetek egy házasságból darabot. Az Evitát játszottam németül 4 éven keresztül Németországban… A mostaniak közül a Mamma Mia!, A kaktusz virága, és a Makrancos Kata talán a legkedvesebbek. Valamint az a darab – ami egyben az egyik legnehezebb is –, amelynek a felében férfi leszek: Segítség, én vagyok a feleségem! De gyakorlatilag végigkíséri a pályámat a Macskák, abban 28 éve játszom.
Détár Enikő eddigi életpályája
Détár Enikő 1964. február 26-án született Szolnokon. Oklevelet 1986-ban szerzett a Színház-és Filmművészeti Főiskolán, majd diplomázásától 1991-ig a Vidám Színpad színésznője, 1996-ig pedig a Rock Színház tagja volt, de időközben az Arizona Színház előadásaiban is játszott. Később szabadfoglalkozású színésznő lett, 1999-ben csatlakozott a Madách Színház társulatához. 2013-tól a Turay Ida Színház vendégművésze. Művészetét több díjjal is elismerték: Déryné-díj (1993), Artisjus-díjat (1996), RTL nívódíjat (2002), a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is megkapta (2009). Rékasi Károly színművésszel 29 évig élt házasságban.
Kobolák Dóra, EKF Gyakorló
Amikor az ember találkozik a példaképével, az mindig nagyon emlékezetes dolog. Sőt, Détár Enikő nemcsak interjút adott nekem, hanem megengedte, hogy betekintés nyerjek A kaktusz virága című darab kulisszái mögé.
– Ha jól tudom orvosnak készültél. Miért választottad mégis a színészetet?
– A Gárdonyiban még biológia tagozatra jártam… 16 éves koromra kiderült a tanáraim számára, hogy nem az lesz az én utam. Nehéz megfogalmazni, hogy mit éreztem: adni akartam, vagy talán kapni, s a színészethez már gyereklányként vonzott valami. Szerettem emberekkel kommunikálni, és nyilván, a színészet is egy formája annak. Egy belső késztetés volt, és nagyon örülök, hogy hallgattam az ösztöneimre.
A cikk a hirdetés után folytatódik
– Inspirált valaki, volt esetleg példaképed?
– Rengeteg embert becsültem, de nem elsősorban a szakmából. Nekem mindig nagyon fontos volt, hogy valaki emberileg is legyen minta. Ilyen emberi példaképem volt az egyik legjobb barátnőm is, aki 49 évesen hagyott itt bennünket.
– Milyen érzés, hogy most te vagy az emberek példaképe?
– Hűű... Remélem, van olyan ember, aki szeretettel gondol rám, és szívesen megnézi azokat a darabokat, amikben játszom.
– Egerben a Gárdonyi Géza Gimnáziumba jártál: kérlek, mesélj azokról az évekről!
Détár Enikő azt mondja, ha újrakezdené is csak színésznő
lenne: „adni akartam, és kapni is”
fotó: Hír24.hu
– Visszajársz még Egerbe? Milyen érzéssel tölt el az ittlét?
– Egyfelől kicsit hazajövök, másfelől elszakadtam innen. Játszottam itt több előadásban: a Macskákban, a Jelenetek egy házasságból című darabban… s nagyon örülök, hogy ma A kaktusz virágával léphetünk színpadra. Egyébként zeneiskolába is jártam: ott sem én voltam az, akiben azt látják, hogy az új Fischer Anni ül a zongora mellett, de próbálkoztam mindennel. Időnként visszajövök: a Szépasszony-völgyben van egy borász-pár, akikhez civilben is szívesen ellátogatok. Szeretem a környék gyógyvizeit és szállodáit is.
– A Mamma Mia! darabban Tanya szerepére hívtak. Tudsz vele azonosulni?
– Imádom, bár van, amiben én máshogy gondolkodom. A meghallgatáson több mint háromszázan voltak, de csak néhányan kaptuk meg a szerepet. Nagyon jó érzés, talán az országban – de a városban mindenképpen – ez a legkeresettebb produkció. Ebben az egyik főszerepet játszani kettős szereposztásban, ráadásul Ladinek Judit barátnőmmel egy szerepben: megtiszteltetés.
– Minden szerepbe bele tudod élni magad?
– Arra törekszem, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez minden alkalommal sikerül. Nagyon sokat játszom, nagyon sok darab van a fejemben… Vannak esték, amikor az ember nem tud úgy átszellemülni. Ezt is megtanultam elfogadni, s olyankor jön a szakmai tudás és a rutin. Nem tudsz mindenkor „állapotba kerülni”, mert akkor kiégsz és abba azt hiszem beleroppansz. Az is kell, hogy ne csak te dolgozz, hanem nyilván a produkció összes részvevője. Nem is reflexszerűen jönnek a nagy érzések, de nyilván akkor egyszerűbb, hogyha jól áll neked a szerep.
– Hogyan tanulsz szöveget?
– Van egy érdekes módszerem. Fiatalabb koromban találtam ki, amikor talán gyorsabban és kevesebbet is dolgoztam, mint most, a második gyermekem születése után. Az asszisztenssel dolgoztam, aki beült mellém a kocsiba és ott jeleneteket tanultunk meg. Most a párom segít néha így, mikor pedig nem megy annyira jól, felolvasom, és CD-ről azt hallgatom a kocsiban, otthon, vagy akár főzés és mosogatás közben.
– A lányod sose akart színész lenni?
– Vívódott. Profin táncol ellentétben az anyukával, aki ösztönösen tekereg… Lehet, hogy a vérében van, hiszen szeptember elsején még felléptem, negyedikén pedig már szültem. Aztán 4-5 hetes volt a gyerek és próbáltam, közben 2 óránként szoptattam, az anyósom vigyázott rá… Viszonylag keménynek tűnt az az idő, de a gyerek is túlélte, meg az anyja is.
– Melyik darabot játszod a legszívesebben?
– Most nagyon sok olyan szerepem van, amit nagyon szívesen játszok, de a múltamból is van jópár. Nagyon szerettem a Jelenetek egy házasságból darabot. Az Evitát játszottam németül 4 éven keresztül Németországban… A mostaniak közül a Mamma Mia!, A kaktusz virága, és a Makrancos Kata talán a legkedvesebbek. Valamint az a darab – ami egyben az egyik legnehezebb is –, amelynek a felében férfi leszek: Segítség, én vagyok a feleségem! De gyakorlatilag végigkíséri a pályámat a Macskák, abban 28 éve játszom.
Détár Enikő eddigi életpályája
Détár Enikő 1964. február 26-án született Szolnokon. Oklevelet 1986-ban szerzett a Színház-és Filmművészeti Főiskolán, majd diplomázásától 1991-ig a Vidám Színpad színésznője, 1996-ig pedig a Rock Színház tagja volt, de időközben az Arizona Színház előadásaiban is játszott. Később szabadfoglalkozású színésznő lett, 1999-ben csatlakozott a Madách Színház társulatához. 2013-tól a Turay Ida Színház vendégművésze. Művészetét több díjjal is elismerték: Déryné-díj (1993), Artisjus-díjat (1996), RTL nívódíjat (2002), a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is megkapta (2009). Rékasi Károly színművésszel 29 évig élt házasságban.
Kobolák Dóra, EKF Gyakorló