GYÁSZ | Szepesi György 1935-ben született Egerben. Zenetanári képesítést 1962-ben szolfézs-karvezetés szakon Debrecenben szerzett, melyet később klarinét szakos diplomával is kiegészített. Tanári pályáját a Farkas Ferenc Zeneiskola jogelődjében,
az Egri Állami Zeneiskolában kezdte, ahol 1995-ben történt nyugállományba vonulásáig klarinéttanárként közel negyven évet töltött, - melyből 28 évet igazgatóként dolgozott. Évtizedeken keresztül meghatározó egyénisége volt Eger kulturális életének.
Az Egri Szimfonikus Zenekar és az Egri Fúvósötös alapító tagja.
Magas szintű szólista játékát és élvezetes tematikus ismeretterjesztő műsorait szeretett közönsége a mai napig élvezheti. A rendszerváltás után a Kulturális Bizottság külsős tagjaként két cikluson keresztül segítette a bizottsági munkát.
Három évtizeden át a Filharmónia megbízottjaként szervezte Heves megye és Eger város koncertéletét. Sok évtizedes magas színvonalú munkásságával rendkívül sokat tett a zeneoktatásért, a város hírnevének, zenekultúrájának emeléséért.

![]() |
| fotó: Vámossy Béla |

Megjegyzés küldése