Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
✉HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: — HOLNAP: —
FRISS HÍREK ➜

Magabiztos különbségű sikerrel ért véget a KSI elleni hazai bajnoki a ZF-Eger számára.

Az OB I-es bajnokság alapszakaszának utolsó hazai mérkőzésén a KSI SE látogatott a Bitskey-uszodába, ahol a házigazda ZF-Eger Borisz Vapenszki nélkül állt ki fővárosi ellenfelével szemben.
 
A balkezes szerb idegenlégióson kívül mindenki ott volt a keretben, de ifjúsági korú játékost ezúttal nem hívott be Dabrowski Norbert. Egy másik szerb pólós, név szerint, Braniszlav Mitrovics is kihagyta mérkőzést, igaz, ő a kispadon foglalt helyet, átadva a teret, ezzel együtt pedig a kaput Csoma Kristófnak.
 
Ami az ellenfelet illeti, Erdélyi Balázs vezetést érő emberelőnyös találata után még sikerült az egyenlítés, de ezek után a papírformának megfelelően, a hazaiak akarata érvényesült. Pedig az első negyed szigorúan az eredményt nézve, még szorosan is alakult, a második etapot azonban már sokkal jobban megnyomta a bajnok.
         

Ehhez a periódushoz tartozik az az érdekes megmozdulás is, amikor egy páros találkozásnál mindkét oldalról kiállítottak a játékvezetők. Ameddig viszont a KSI pólósát szimpla hibával, addig Hárai Balázst végleg cserével küldték ki a bírók, így aztán egyetlen centere maradt az Egernek.
 
Bedő Krisztiánt azonban nem kellett félteni. Barcelona világbajnoka igazán elemében volt, emberelőnyöket harcolt ki, nem mellékesen pedig a harmadik játékrész hajrájában már harmadik gólját szerezte, amivel először alakult ki a két csapat között kétszámjegyű különbség.
 
Közben az összecsapás utolsó felvonása is elkezdődött, de még mindig csak három esetben kapitulált a sárga-kékek hátsó alakzata. A lőlapra is meglehetősen jó érzés volt ránézni, mivel ekkor már csak Hosnyánszky Norbert és Lőrincz Bálint nem talált az ellenfél kapujába. Jól működött tehát az egri gépezet, Bedő pedig negyedjére is megtalálta az utat a fővárosi együttes kapujába.
 
Mindent összegezve, utolsó alapszakasz meccsét ezzel nagyon simán nyerte a ZF-Eger, így készült a Pécs elleni befejező ütközetre. Legközelebb a Bitskeyben egyébiránt április 8-án, szerda este láthatjuk a fiúkat, ám akkor már egy sokkal nehezebb csatában, érkezik ugyanis a Brescia, a Bajnokok Ligája-továbbjutás szempontjából vízválasztó mérkőzésre.
   

Mestermérleg:

Dabrowski Norbert: – Látszott, hogy az athéni meccsből jövünk, mert elég lassú volt az eleje, de a másik oldalon is érezni lehetett, hogy a KSI mivel verte meg a Honvédot és miért is nehezítette meg többek között a Szolnok, illetve az OSC dolgát. Annak örülök, hogy ha már egy fejlövésből jöttünk, akkor legalább azokat a dolgokat, amiket megbeszéltünk, meg tudtuk oldani. Hazudnék, ha nem láttam volna a csapaton, hogy ezért az eredményért meg kellett dolgozni, de ezt vártam el a fiúktól. Mostantól van tíz napunk, hogy a Brescia-mérkőzésre felkészüljünk.
     
Horváth János: – Az első negyedben még partiban tudtunk lenni az Egerrel, de utána már nem voltunk egy súlycsoportban.
   
     A mérkőzés jegyzőkönyve:
     E.ON OB I., férfiak, 25. forduló
     ZF-Eger – KSI SE
     17-4 (2-1, 5-2, 6-0, 4-1)
     Eger, Bitskey-uszoda, 250 néző.
     V.: Horváth Cs., Lázár A.
     ZF-EGER: CSOMA – Zalánki 1, Csucskovics 2, Erdélyi 2, Hosnyánszky, BEDŐ 4, Szivós 1.  
     Cs.: Angyal 1, Lőrincz B., CSUK 3, Hárai 1, BIROS 2.
     Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton.
     KSI: Kardos G. – Miklós L 1., FEJŐS R. 2, Kovács G. 1, Kalanovics B., Szabó B.,
     Marnitz M. Cs.: Kardos I. – Zerinváry, Kardos A., Baj M., Lévai A., Bicskei A., Szöllősi K.
     Edző: Horváth János.
     Gól – emberelőnyből: 5/5. ill. 2/0.
     Kettős emberelőnyből: 1/1. ill. -
     Ötméteresből: – ill. 1/0.
     Kipontozódott: Szabó B. a 19. percben.
     Kiállítva (végleg cserével): Hárai a 15. percben.
     Az eredmény alakulása: 1-0, 2-1, 4-1, 5-2, 5-3, 15-3, 15-4, 17-4.
   
A 25. forduló további eredményei:

UVSE-Hunguest Hotels – A-Híd OSC-Újbuda 5-12
Debreceni VSE – Tiszavirág Szeged Diapolo 6-14
Racionet Honvéd – BVSC-Wáberer Hungária-Zugló 7-8
FTC Waterpolo – Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 7-14
VasasPlaket – PVSK-Mecsek Füszért 15-7
Valdor Szentesi VK – Kaposvári VK 11-10

   
(FOTÓ: Fehér Kálmán)

forrás: egrivizilabda.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
 
Top