Két napig tart a Mesterségek Tavaszi Zsongása az Agria Parkban. A rendezvény keretein belül adták át a Heves Megye Ifjú Kézművese díjakat is.
A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) fontosnak tartja, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok megfelelő döntést hozzanak, ezért kínálnak az ifjúságnak olyan programokat, amelyek a szakmák felé irányítják őket. A HKIK az idei évben már harmadik alkalommal hirdette meg iparművészeti, népművészeti, kézműves, használati- és dísztárgyak, alkotások, tervek készítésére szóló pályázatát a megye végzős szakmunkás tanulóinak „Heves Megye Ifjú Kézművese” címmel.
A díjkiosztót pénteken tartották, ahol Cseh István, a HKIK elnökségi tagja buzdította a résztvevőket, hogy ne hagyják abba a tanulást, mivel most is bizonyították, piacképes termékeket képesek előállítani.
Heves Megye Ifjú Kézművese címet kaptak vendéglátás kategóriában Pető Edit és Szabó Dorina (Szent Lőrinc Szakközépiskola, Eger), tárgyalkotás kategóriában az egri Bornemissza Gergely Szakközépiskola tanulói (Erdélyi Milán, Juhász Tamás, Katona Sándor, Karanyicz József, Marcis Dániel, Nagy Csaba, Suha Zsolt, Takács Koppány) kiválóan sikerült kerti padjukért, képzőművészet kategóriában a lőrinci Március 15. Gimnázium és Szakképző Iskola diákjait (Janás Gergely, Nagy Gábor Patrik, Zsoldos Gergő) ismerték el.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara különdíját hárman érdemelték ki: Spiegelhalter Vivien A3-as méretű sorozatképével, Apostol András Honda motor-metszetével, és Bokor Tamás lantlábú kisasztaláért. A HKIK különdíjában részesült a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központ két diákja, Balázs Péter és Kállai Zsolt, közönségdíjat kapott Gugyelka Ivett, a gyöngyösi József Attila Szakközépiskola tanulója, aki alkalmi ruhákat készített erre az alkalomra.
A Mesterségek Tavaszi Zsongása című rendezvény még szombaton is várja a látogatókat kézműves vásárral, kiállításokkal, mesterség bemutatókkal az Agria Parkban.
Fotó: Korsós Viktor
>>> a cikk forrása - (heol.hu)

Megjegyzés küldése