Idén Eger adott otthont az Országos Bányász–Kohász–Erdész Találkozónak. A sorban ez a tízedik ilyen program, amelynek kiemelt eseménye a városi díszfelvonulás volt. Eger kedvelt helyszíne az ilyen és ehhez hasonló programoknak.
Eger minden generáció számára tud programot kínálni, ugyanis a patinás városban csaknem minden együtt van abból, amit Magyarországban szeretünk. Nem csoda tehát, hogy a megújuló, ezernyi vonzerővel hívogató Egert egyre többen választják úti célul azok, akik pihenni vagy kikapcsolódni szeretnének, sőt azok a szervezők is, akik egy-egy több napos rendezvényhez keresnek ideális helyszínt.
Május 29-én és 30-án Eger adott otthont a 10. Országos Bányász–Kohász–Erdész Találkozónak. A XVIII. században alapított Selmecbányai Akadémián oktatott szakmák mai képviselői, bányászok, kohászok és erdészek a hagyományok ápolása és a nemzeti összetartozásuk hangsúlyozása céljából találkoznak Egerben. A szervezők 6-700 szakember részvételére számítanak. Az esemény főhadiszállása az egri Kemény Ferenc Sportcsarnok. A kétnapos program csúcspontja a május 30-ai városi díszfelvonulás, melynek során fúvós zenekarok kíséretével vonulnak a résztvevők a sportcsarnoktól a Dobó térre. Az ünnepségen fellép Eger díszpolgára, Kovács Kati énekesnő is.
Az elmúlt hetekben is több rendezvény helyszíne volt a város. Május elején az MLSZ Edzőközpont szervezésében „Emeljük a szintet” címmel továbbképző konferenciát rendeztek, ahol hét magyar futballakadémia mutatkozott be. Május közepén az Énekel az ország című egyesített kórustalálkozót fogadta be a város. A Budapesti Akadémiai Kórustársaság szervezte találkozón az ország negyvenöt kórusának mintegy 800 tagja vett részt.
fotó: Bereczki Zsolt
forrás: pannoniakincsei.hu

Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.