0

Távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolták a résztvevőket. Szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot tanulmányozhatták majd részt vehettek a tematikus túrák valamelyikén

 A természetes fény kiemelt jelentőségére rámutatva hívták életre az egyre népszerűbb Nemzetközi Sötét Égbolt Hét kezdeményezést, amihez csatlakozva különleges túrákat szerveznek a Magyar Nemzeti Parkok április 15-16-án.

Zavaró, városi fényektől távol eső programokat kínálnak ezen az éjszakán a Magyar Nemzeti Parkok. A csillagles mindenhol része a kínálatnak, ez egészül ki változatos programelemekkel. Több helyen – köztük a két hazai csillagoségbolt-park egyikében, a Zselici Tájvédelmi Körzetben vagy a Hortobágyi Nemzeti Parkban – a kontinensen is egyedülálló látványban lehet része azoknak, akik vállalkoznak az éjjeli kirándulások valamelyikére.


A csillagséták programsorozat bepillantást enged a nemzeti parkok éjszakai világába. Egy éjszakai túra már önmagában is különleges élmény, hiszen ilyenkor az emberi érzékelés is más, a látás és a hallás kiélesedik, egészen más arcát mutatja a természet. Az állatvilág egy része is ilyenkor éled, így amellett, hogy a csillagos égboltban gyönyörködhetnek, több éjszakai állatfaj rejtett életét is megismerhetik a nemzeti parki „csillagséták” kirándulói. A szakképzett túravezetők irányításával zajló túrákon maradandó élményekben részesülhet minden résztvevő.


Az est folyamán lehetőség nyílik több millió fényévre lévő galaxisok, és a Tejútrendszer látnivalóinak megtekintésére. Továbbá égi kísérőnk, a Holdon kívül a „bolygók királyának” is nevezett Jupiter felhősávjait is szemügyre vesszük. E fő látnivalók mellett megnézzük az égboltra „száműzött” baglyot, melyet a rövid, 1 km-es éjszakai tanösvénybejárás közben is kis szerencsével láthatunk majd. Az eseményre várunk minden érdeklődőt!





forrás és fotó. BNPI.hu facebook oldalán

Megjegyzés küldése

 
Top