Egercsehit 1285-ben említi először egy oklevél terra Cheh alakban, a Baksa nemzettség birtokában, és ezen a néven maradt egészen 1903-ig. Ekkor vette fel földrajzi helyzetére utaló Eger nevet. 1285-ben Baksa Simon fia Dénes a Zempléni Vily faluért elcserélte. 1546-1549 között köznemesek birtoka. Eger 1552. évi ostroma idején a törökök elpusztították, és csak 1564-ben kezdett újra benépesülni.
1791. augusztus 23-án villámcsapás miatt az egész község leégett. 1820 körül birtokos lett itt Beniczky Márton, majd Tamás, akitől unokaöccse Zsigmond örökölte a birtokot, s felépítette a Beniczky-kastélyt. Rajta kívül a XIX. század első felében az Eszenyi, Losonczy és Sütő családok is szereztek itt apróbb birtokrészeket.
A XX. század első felében a település profilja teljesen megváltozott a kőszén megjelenésével. Beniczky György, az akkori földbirtokos nevéhez fűződik a bányaüzem megnyitása, amely Heves megye egyetlen mélyművelésű és egyben legnagyobb szénbányája lett, amely Észak-Magyarország egyik legjobb minőségű szenét adta.
A bánya 1990-ben bezárásra került, amely a környéken lakók munkalehetőségét nagy mértékben csökkentette.
Fekvése
Egercsehi Heves megye északi részén az Ózd - Egercsehi medencében, a Bükk lábánál, Egertől északra 23 km-re található helység. Közúton (25-ös főút) közelíthető meg, a legközelebbi vasútállomás az Eger–Putnok-vasútvonalon Szarvaskő. Eger és Egercsehi között autóbuszjárat közlekedik.
A falu közelében ered a Villó patak. Természetes növényzetét cseres tölgyesek, bükkösök alkotják. A falu jellege szerint részben patak menti, részben út menti település, a községtől keletre dombon álló templommal, északi részén kúriával és tőle különállóan elterülő bányateleppel.
Nevezetességei
Római katolikus templom. 1734-ben épült barokk stílusban. Rózsafűzér Királynéja tiszteletére felszentelt.
Beniczky-féle kastély. 1830 körül épült klasszicista stílusban.
Ismert emberek
Tóth Andrásné a község polgármestere, a Magyarországi Munkáspárt 2006 színeiben. 2006 és 2014 között vezette a várost. Utódja Kovács András Független polgármester nyerte a választást.
Egercsehiben született[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Itt született 1931. március 20-án Avar István a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész.
Itt született 1912. április 13-án Benedek Endre barlangkutató.
forrás: wikipedia.org/wiki/Egercsehi

![]() |
| illusztráció |

Megjegyzés küldése