Rekordhozamot ért el az őszi búza, az árpa és a repce az idén - közölte a pénteken kezdődött hajdúböszörményi Hajdúsági Expót megelőző sajtótájékoztatón a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
Nagy István elmondta: a nyári betakarítású növények aratása befejeződött, az ország kenyeréhez szükséges gabona 2016-ban is biztosított.
Őszi búzából 5,1-5,2 millió tonnát takarítottak be, ami 10 százalékkal meghaladja az elmúlt öt év átlagát. A hektáronkénti 5,4 tonnás búza, az 5,2 tonnás árpa és a 3,2 tonnás repcetermés egyaránt rekordnak számít - tette hozzá.
H. Szabó Sándor felvétele
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
