0

Nem mindegy, hol ugrunk a vízbe, a tó medre meglehetősen változatos.

 Mivel e héten már vége az iskolának, s lassan a szülők is kénytelenek lesznek kivenni nyári szabadságaikat, vélhetően hamarosan megtelnek fürdőzőkkel a strandok, a szabad vizeink. Fejes Lőrinc, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kiskörei szakaszmérnökének tájékoztatása szerint a Tisza-tó hőmérséklete jelenleg 21–22 Celsius-fokos. A vízszint a normál nyári vízszintnek felel meg, és a vízminőség is jó.

Nagyon szép a tó, tele van most nyíló virágokkal. Ilyen a fehér tündérrózsa, a tündérfátyol, aminek apró, sárga virágai vannak, a szintén sárga vízitök, s a virágkáka. Sőt, madarak is színesítik az élővilágot, több fajtájuk most költ – tudatta a szakaszmérnök, aki kiemelte a legaktuálisabb eseményt, ami most zajlik a folyón, ez pedig nem más, mint a különleges látványt nyújtó tiszavirágzás.

A hét vége felé, illetve a hét végén várható, hogy elkezdődik a rajzás. Érdemes készültségben állni, és amint lehet, felkeresni a kikötőket, mivel több helyen – Kiskörén, Tiszanánán, Poroszlón, a túloldalon Tiszaderzsen, Tiszaszőlősön és Tiszaörvényben – várják az érdeklődőket, akik közelről szeretnék szemügyre venni a kérészek különös nászát – mondta.

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: HEOL.HU

Megjegyzés küldése

 
Top