1976 februárjában kezdték el 25-ös út egri átkelő szakaszának az építését, s ezzel az érintett közműveket is felújították.
1978-ban jutott odáig a munka, hogy elkezdhették a legérdekesebb és a legnehezebb építési munkálatokat, a viadukt építését. Előtte azonban nagyarányú tereprendezést hajtottak végre. Több lakást lebontottak, sok ezer köbméter földet mozgattak meg annak érdekében, hogy jobban lehessen közlekedni és lakni a városban.
Az út- és hídépítés valamint az életveszélyes pincék megszüntetése sürgős és közérdekű feladat volt, külön jogszabály intézkedett az építkezések miatt szükségessé váló kisajátításokról, kártalanításokról.
Az új út nyomvonalának jelentős csomópontja a Ráckapu tér, amely a 25. számú főút átmenő forgalma mellett jelentős helyi forgalmat is lebonyolít. Az új csomópont külön szintben szétválasztja a kétféle forgalmat, ugyanakkor célszerű kapcsolatot teremt közöttük, egyben hét utca forgalmi csatlakozását teszi lehetővé. (Vöröstüzér utca, Széchenyi utca, Malom utca, Rákóczi utca, Árnyékszala utca, Verőszala utca, Szalapart utca)
És a lényeg. Az alábbi képeken az 1970-es években járunk, amikor is tovább bővül a Felsőváros, épül a viadukt, és amikor még olyan házak is állnak, amikre a legtöbbünk már nem is emlékszik.
A Ráckapu téri felüljáró hét nyílású, 147 m hosszúságú, 12,7 m szélességű vasbeton hídszerkezet, amely 150 m sugarú ívben fekszik. A felüljáró előtt és után vasbeton támfalak között halad az útpálya, míg el nem éri a terepszintet. Támfalat kellett építeni a bal oldali felhajtóágban a gyalogos-aluljáró előtt és után is. A támfalak magassága 0,50-7,0 m között változik, összhosszúságuk 480 méter.
A 25. sz. főút átépítése során különböző kiegészítő létesítményekre is szükség volt. A Ráckapu téren a Szala-árkot mintegy 70 m hosszú zárt keretben kellett elvezetni, a Borforgalmi Vállalat kiszolgálására 300 m összhosszúságú bejáróút megépítésére került sor, valamint a 24. sz. főút is új nyomvonalon csatlakozik a 25. sz. főút átkelési szakaszához.
A felüljáró építése 50 millió Ft-ba került. Az új útszakasz kivitelezője az Egri Közúti Építő Vállalat, valamint a Közmű- és Mélyépítő Vállalat volt.
MÚLTIDÉZÉS >>>
Megjegyzés küldése