0
A húsvéti locsolkodás mára eggyé vált az alapos berúgással, pedig ennél jóval mélyebben gyökerező eredete és hagyományai vannak, amiket mindenki érdemes lenne ismernie.

Eredete

A mondák szerint a húsvéti locsolás eredete Krisztus feltámadására vezethető vissza. A történet szerint a Jézus sírját őrző katonák igyekezték víz locsolásával távol tartani azokat az asszonyokat, akik a feltámadást észlelték, illetve a későbbiekben hirdették.

Egy másik legenda a víz tisztító hatására, a keresztelésre enged következtetni, amit évszázadokkal korábban a tavaszi időszakban tartottak az emberek.

Bár a keresztény vallás az egész világon elterjedt, a húsvéti locsolkodásnak leginkább csak Közép-Európában jutott szerep.

Locsolkodás régen

Évszázadokra nyúlik vissza hazánkban a locsolkodás hagyománya, amit számtalan szokás színesített. Korábban tradíció volt, hogy csak azt a lányt lehetett meglocsolni, aki már eladósorba került.

Az a fiatal hölgy, akit senki sem locsolt meg, „elhervadt”, míg aki bőrig ázott, igencsak kívánatos feleségjelöltnek számított.

Húsvéthétfőn nem csak a nőkről, hanem a férfiakról is kiderült, melyikőjük kelendő igazán, ugyanis a hímes tojás ajándékozása előtt a lányok virágot tűztek választottjuk zakójára.

Az a fiú, akinek a legtöbb és legszebb virág díszelgett a kabátján, ugyancsak nagy népszerűségnek örvendett.

Megváltozott hagyomány

Míg korábban igen nagy hagyománya volt a locsolkodásnak, addig napjainkra egyre inkább csak a kisebb-nagyobb falvakra jellemző a tradíciók tisztelése.

Mostanság sokkal jobban előtérbe került a kölnivel való locsolkodás, amit viszonzásként már nem a jól megszokott ajándék, a hímes tojás, hanem általában pénz és alkohol követ.

Ennek oka részint a modernizálódás és az, hogy egyre többen élünk a városokban, amiből kifolyólag bizonyos vidéki hagyományok elfelejtődnek.

A folyamatos átalakulás vizsgálása során számba vehető az is, hogy a hideg vízzel való locsolás igen sok betegség előfutára volt, s bizony ez a korábbi évszázadokban olykor az eladósorban levő lányok halálát is jelentette.
illusztráció - fotó: utazas.sk
A locsolkodás, mint jelkép?

Ha a locsolkodás elemeire jelképként gondolunk, igen érdekes összefüggést fedezhetünk fel, ami egyértelműen a termékenységre utal.

Már maga az időpont is a szerelemre, az egyesülésre enged következtetni, hiszen tavasszal újjáéled a természet és a hormonok is gőzerővel tombolnak.

Húsvéthétfő napján pedig a férfiak „meglocsolják” a nőket, mire azok hímes tojást adnak a férfiaknak, ami kétségtelenül a petesejt jelképe.

Mire figyelj, ha locsolni mész?

A locsoláshoz már régóta hozzátartozik a versmondás. Sokan ezt cikinek tartják, s ha te is így gondolkodsz, akkor inkább ne menj locsolni, mert nem túl szép dolog valakire szó nélkül ráborítani egy fél flakon kölnit.

A locsolóversek sem véletlenül fejeződnek be legtöbbször a „szabad-e locsolni” kérdéssel, ugyanis illik megkérdezni, hogy a kiválasztott hölgy engedélyezi-e a procedúrát, és ha igen, hova szórhatod a kölnit.

Az utolsó alapszabály pedig a mértékletesség, mert bár jó dolog a haverokkal berúgni, egy nő sem enged be szívesen az otthonába egy holtrészeg bandát, bármennyire is jól ismeri a társaságot.

Azt már valószínűleg csak igazán komoly kutatómunka deríthetné ki, pontosan honnan ered a locsolkodás szokása, az mindenesetre biztos, hogy ezt a hagyományt őriznünk és ápolnunk kell, még ha időnként meg is újítjuk, hiszen egyértelműen a történelmünk része.

forrás: men.hu

Megjegyzés küldése

 
Top