Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
✉HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: — HOLNAP: —
FRISS HÍREK ➜


A rendezvénynek, történetében először a szihalmi Magyar-Tár-Ház adott otthont. Több mint félszáz kiállító és húsz fellépő várta az érdeklődőket.

A térségi eseményen, a VIII. Civil Expón ismét találkozhattak a civil, az önkormányzati és a vállalkozói szféra képviselői. 

Nyolc esztendeje azért hívta életre a Kis Bocs Baba-Mama Közhasznú Egyesület az expót, mert úgy gondolták szüksége van az önkormányzati, a civil és a vállalkozói szférának arra, hogy megismerje, segítse a másik munkáját. Ezt a célt pedig az egyesület elnöke szerint nyolc év alatt beváltotta a rendezvény.

Galyasné Dósa Katalin a Heolnak azt mondta, hogy szombaton voltak azért izgalmak. A rendezvény kezdetekor kétszer is esett az eső, kis szünetet is kellett tartani, de egyetlen kiállító sem pakolt össze, nem maradt el fellépés egy sem.

A rövid kis zuhé idejére a fedett tárház adott menedéket a gyerekeknek. Ám ha huzamosabban esett volna, a tárház belső része is alkalmas lett volna a rendezvény megtartására.

Az új helyszín nem okozott törést. Konkrét pozitív visszajelzések sora bizonyítja, hogy a résztvevők és kiállítók egyaránt elégedettek voltak. Legtöbbször a szervezők figyelmességét dicsérték a résztvevők – mondta az elnök asszony.

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: heol.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
 
Top