0

A Mátra és a Bükk hegység között folyó Eger-patak völgyében, a Bükk nyugati lábánál húzódó dombvidéken fekszik Heves megye székhelye, Eger.

A város neve valószínűleg az "éger(fa)" elnevezésből származik. Ezen a környéken manapság is sok égerfát láthatunk. Igazi érdekesség, hogy Eger egyike annak a négy magyar településnek, amelynek nevét a Marson egy kráter is viseli. Sőt, van egy aszteroida, amelyet "3103 Eger" névre kereszteltek.

Egy napilap 2007-ben megszavaztatta olvasóival Magyarország hét csodáját. A beérkezett, csaknem harmincezer szavazat alapján Eger és az egri érseki pincerendszer lett a 4. csoda. Jó ízléssel döntöttek az olvasók: méltán került fel a toplistára ez a vidék!


Eger - az ötcsillagos város A török megszállás után Fenessy György püspök nekifogott egy palota építéséhez. Az építkezéshez szükséges tufát egy közeli dombból termelték ki. Így alakult ki a hatalmas pincerendszer, amit a tizedként beszolgáltatott borok tárolására használtak.

Az érseki pincerendszer a Hatvani-kaputól a Rác-kapuig 3 kilométer hosszan nyúlik el a város alatt.

A pincehálózat legszebb része az Oszlopos terem, ahol 7 x 7 pinceág sakktáblaszerűen metszi egymást. Az 1940-es években a pince katasztrofális állapotba került, életveszélyes lett.

A 80-as évek közepén vasbeton szerkezettel erősítették meg; a szigetelés azonban hiányzott, és így az átszivárgó talajvíz csodálatos cseppköveket kezdett építeni. Eger pályázati pénzből szeretné átalakítani a pincerendszert. Elképzelésük szerint itt mutatnák majd be a város történelmét fény- és hanghatásokkal kísért életképekben, interaktív jelenetek segítségével.

Eger - az ötcsillagos város Eger a templomok városa. A több tucat templom közül is kiemelkedik az egri Főszékesegyház, ami Magyarország harmadik legnagyobb temploma. Kétségtelenül az egri vár a város leghíresebb látnivalója, melynek története egészen Szent István koráig nyúlik vissza.

A várnak a török megszállás idején végvári szerepe volt; az akkori kapitány, Dobó István vezette várbeliek törökök feletti diadalát mindannyian ismerjük. A várban található a Dobó István kiállítás, amit számos állandó és ideiglenes tárlat is kiegészít. Ilyen például a Gótikus Püspöki Palota, ahol megismerkedhetünk a vár történetével, vagy a Panoptikum, ahol találkozhatunk az Egri csillagok című regény szereplőinek viaszfiguráival.

De ott van például a Hősök terme, ahol az 1552-es várvédők névsorát és Dobó István eredeti sírkövét is láthatjuk. Érdemes lemerészkedni a vár földalatti erődrendszerébe, a Kazamatába is.

Igazi érdekesség, hogy a várban temették el Gárdonyi Gézát, akinek emlékmúzeumát megtaláljuk a városban. Feltétlenül látogassunk el a Képtárba, ahol jelentős hazai és külföldi barokk festők alkotásait csodálhatjuk meg. A vár faláról elénk táruló lélegzetelállító panoráma pedig valósággal megkoronázza a várbeli kalandozásunkat.

Eger - az ötcsillagos város Akinek ennyi múzeum nem elegendő, az folytathatja a barangolást a városban: Érseki Gyűjtemény, Főegyházmegyei Könyvtár, Csillagászati múzeum, Telekessy Patikamúzeum.

Külön említésre méltó a Nemzeti Bormúzeum, azaz az István Pince - Bormúzeum az ország első olyan bormúzeuma, ahol a 22 magyar borvidék több mint 300 fajta bora egy helyen található meg. Ha már Egerben vagyunk, menjünk egy kicsit közelebb a csillagokhoz! Szánjuk rá magunkat és kapaszkodjunk fel a 96 keskeny lépcsőfokon, az 1596 körül épült, 40 méteres minaret körerkélyéhez. A városra nyíló panoráma garantáltan felejthetetlen emlék lesz.

A torony mellett álló, szintén török építésű dzsámit katolikus templommá alakították át, majd később lebontották és újat építettek helyette. Ha a városnézéstől megfáradva kis kényeztetésre vágyunk, akkor a Törökfürdő radioaktív gyógyvize áll rendelkezésünkre!

 

Ha már a fürdőket említem, nem lehet nem szólni az Egertől alig néhány kilométerre található Egerszalók hőforrásairól! Ezen a helyen 410 méter mélyből forró (65-68 °C) gyógyhatású hévíz tör fel, ami vakítóan fehér, mészkővel borított teraszokat épített. Rendkívüli látvány! Olyan, mintha hó fedné az egész tájat. Hasonló képződményeket Törökországban láthatunk.

Egerrel kapcsolatban kötelező tananyag a világszerte ismert Egri Bikavér! A helyiek szerint, aki még nem kóstolta a Bikavért egy egri pincében, az valójában még sohasem kóstolta.

A kimerítő városnézés után üldögéljünk hát egy langyos nyári estén egy egri pince teraszán, kortyolgassunk Bikavért, és véssük emlékezetünkbe Magyarország 4. csodáját!

a cikk eredeti helye, forrás: kihagy6atlan.hu

Megjegyzés küldése

 
Top