0

A falu polgármestere szerint 1995 óta jelentős változáson ment keresztül a település, hiszen a mezőgazdaság mellett a legfontosabb tényező az idegenforgalom lett.

Ennek megfelelően bánnak a helyzettel, mert a rendezvényszervezés kimondottan a vendégek kedvéért, de a poroszlói emberek örömére is történik.

A településre érkezve az első látványosságok egyikét a kosárfonók munkái jelentik. Bútoroktól a fonott kutyafekhelyig a legkülönfélébb kellékeket árulják a mesterek. Ica néni teljes nevét ugyan nem hajlandó elárulni, de néhány szakmai titkot és azt, hogy hatvan éve fonja a kosarat, igen.

Kézzel fonjuk ültetett fűzfavesszőből, ami direkt ehhez való. Egy kosár úgy két kilogramm vesszőt vesz fel. Le kell hántani, ki kell főzni. A rossz vesszőt kidobjuk. Régebben ezt a munkát sokan végezték, mostanra vagy három család foglalkozik vele. Csinálja ezt nő, férfi, gyerek is, ahogyan megtanulják. Nehéz munka, mert az ember kezét kikészíti – mondja, majd kérdésünkre hozzáteszi, hogy a vevői a bevásárló kosarat keresik leginkább, de a bútorokat is viszik.

Kiss János, a Tisza-tavi Ökocentrum igazgatója éves szinten 50-60 programot említ, amit a faluban lebonyolítanak. Ezek jelentős részét ők szervezik és finanszírozzák. De vannak programok – majális, idősek világnapja, gazdák napja –, amelyek az önkormányzathoz tartoznak.

Vegyes szervezésű volt a legutóbbi rendezvényük, a Palacsinta Party, amiben részt vettek a nyugdíjasok is. Van tehát helyi összefogás a civil szervezetek, például a Poroszlói Turisztikai Egyesület, a Nyugdíjas Klub részvételével.

Ők jönnek sütni, mi adjuk hozzá a nyersanyagot. Évek hosszú ideje alatt alakult ki a ma is érvényes munkamegosztás. Ezekben mi, ökocentrumosok fontos szerepet játszunk, de nem csak mi vagyunk – jegyzi meg az igazgató.

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: heol.hu

Megjegyzés küldése

 
Top