0

Az 1956-os forradalmat követő megtorlás kivégzettjeinek harmada vidéki volt – mondta a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke.

Bár vidéken nem volt fegyveres ellenállás, az ott történtek miatt 72 embert végeztek ki – tette hozzá Földváryné Kiss Réka.

Közölte: 1956-nak az az egyik nagy csodája, hogy kevés olyan eseménye van a magyar történelemnek, amely mellé ilyen óriási tömegek, társadalmi csoportok álltak volna.

Míg Budapesten fegyveres harcok dúltak és az értelmiség megfogalmazta a maga követeléseit, addig vidéken nagyobb véres atrocitások nélkül váltották le a régi pártállami tanácsrendszert és a rend helyreállítására helyezték a hangsúlyt. A vidékiek élelmiszerekkel segítették a budapestieket, és vidéken november 4-én sem állt meg az élet, még decemberben is tüntetések zajlottak. A szolidaritási hálónak ezt az erejét ismerte fel a kádári megtorló gépezet, ezért követte a forradalmat óriási megtorlás vidéken is – mondta a történész.

Példaként említette Szobonya Zoltán jánoshalmi ügyvédet, akit a kulákok védőszentjének is neveztek, mert az 1950-es években azoknak nyújtott jogi segítséget, akiket a Rákosi-korszak kuláknak bélyegzett. Annak ellenére, hogy azt az álláspontot képviselte, a kommunistáknak is lehetőségük van politikai pártot szervezni, és kommunistákat is védett, koncepciós per után kivégezték. Három kisgyermek maradt utána, az özvegye nem kapott munkát – idézte fel Földváryné Kiss Réka, aki hangsúlyozta: a 72 kivégzett mögött 72 családi sors, 72 özvegy és az árváik maradtak.
A vérbe fojtott tüntetést az emberi jogok napja alkalmából tartott sztrájk keretében rendezték 1956. december 12-én Egerben. A 48 órás munkabeszüntetést eredetileg a Budapesti Munkástanácsok kezdeményezték, az akcióhoz pedig csatlakozott Eger lakosságának többsége is. A sztrájk második napján a Széchenyi utcában 200-300 békés tüntető vonult fel, amikor az egri, illetve az időközben a megyeszékhelyre vezényelt füzesabonyi karhatalmista alakulat tagjai géppisztolyokkal a tömegbe lőttek. A sortűz áldozatainak pontos száma nem ismert, különböző források szerint 9-16 ember halt meg Eger utcáin, illetve a kórházban, a sebesültek száma pedig 22 és 30 között volt.

A címlapfotó illusztráció.

forrás: MTI

Megjegyzés küldése

 
Top