Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: HOLNAP:
FRISS HÍREK ➜

A történeti feljegyzések szerint az Egri várnak ezt a bástyáját Zárkándy Pál hadvezérről nevezték el, akinek a kezdeményezésére 1568-ban kezdték el építeni. 

Később, a XVI. század második felében, Ottavio Baldigara, itáliai hadmérnök tervei alapján átépítették. Egykor úgynevezett olasz fülesbástyaként működött, amely az akkori kor egyik jeles vívmányának számított.

A Zárkándy-bástya az 1900-as évek eleje óta ki van szakítva a vár testéből, pedig az objektum a belső vár keleti védelmi vonalának szerves része volt. Az 1905-07 között épített Eger-Putnok vasútvonal nyomvonalát a váron keresztül jelölték ki, a várfalak ide eső részét elbontották, a bástyából megmaradó romokat pedig sorsukra hagyták. A természet fokozatosan birtokba vette a műemlék építményt, egyes részeken az egykor magas kőfalak már alig látszódtak, az állagmegóvás, felújítás elengedhetetlenné vált.

A felújítás eredményeként az eddigi 300 méter hosszú aknafigyelő folyosó további 150 méterrel bővült, melyből újabb 100 méter látogatható a turisták által is. Ezáltal majdnem teljessé vált a Kazamata aknafigyelő folyosó rendszere.

Az újonnan rekonstruált bástya azért is fontos, mert általa tudjuk a legjobban szemléltetni az olasz típusú füles bástyák várvédelemben alkalmazott szerepét.

A megújult bástyáról a Pazirik Informatikai Kft. jóvoltából készült egy kisfilm, melyet ide kattintva nézhet meg! 

www.egrivar.hu

Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
 
Top