A brit, német és belga kutatókból álló csapat a kontinens északi részén talált neandervölgyi csontok vizsgálatakor arra jutott, hogy a maradványok 20 ezer évvel régebbiek, mint amit a korábbi elemzések megállapítottak. Vizsgálataik eredményét a Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos lapban mutatták be.
A belgiumi Spy-barlangban talált csontok korát a tudósok radiokarbonos módszerrel határozták meg. Thibaut Deviese, a brit Oxfordi és a francia Aix-Marseille Egyetem munkatársa elmondta, kollégáival egy megbízhatóbb módszert dolgoztak ki a csontok radiokarbonos vizsgálatának előkészítésére.
Ezáltal jutottak arra az eredményre, hogy a csontok 40 600 és 44 200 év közöttiek. Eddig úgy számolták, hogy 24 ezer évesek.
Az újabb kormeghatározás szerint lehetséges, hogy az eddig a neandervölgyinek tulajdonított eszközöket nem ez az ősi emberféle, hanem valamelyik fejlettebb rokona használta.
A kutatócsoport által alkalmazott módszert régóta alkalmazzák a régészeti leletek kormeghatározásához. Minden élőlény haláláig szenet, ezen belül a C14 radioaktív szénizotópot is von ki a légkörből és a táplálékból.
Ez meghatározott idő alatt lebomlik, így az emberi, állati és növényi maradványokban megmaradt C14 szénizotóp mennyiségéből következtetni lehet az adott lelet korára.
Csontoknál általában a bennük lévő szerves kollagént vizsgálják. Deviese és kollégái azonban mélyebbre mentek, és kivonták a kollagén építőelemeit, az aminosavakat is. Ezek közül néhányat kiválasztottak az elemzéshez, hogy így elkerüljék, hogy a minta lelőhelyének földje vagy a leletek múzeumi bemutatásánál használt ragasztóanyag befolyásolja az eredményt.
A génszekvenálásból kiderült, hogy a neandervölgyi embertől származó vállcsont, amelynek korát eddig 28 ezer évre becsülték, erősen fertőzött volt marhától származó DNS-sel. A leletet ugyanis nyilvánvalóan marhacsontból készült enyvvel tartósították.
A szakértők a belga Fonds-de-Foret és Engis lelőhelyeken talált csontokat is elemezték az új módszerrel, és hasonló korúra datálták őket, mint a Spy-barlangban találtakat.
"A kormeghatározás döntő jelentőségű a régészetben. Megbízható kronológiai leletek nélkül nem lehetünk biztosak a neandervölgyi ember és a Homo sapiens közötti kapcsolatok megállapításában" – mondta Tom Higham, az Oxfordi Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.
Szilvásvárad környékén az ember megjelenésének legrégibb nyoma több mint 200.000 éves
A Szalajka-völgyben nyíló Istálós-kői-barlangban 44.000 évvel ezelőttiek a legrégibb leletek.
forrás: MTI
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
